GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Azért nem írtam konkrét nevet az interpellációba az orosházi termelő kapcsán, mert a címlistából látszott, hogy minden képviselő megkapta ugyanazt a levelet, tehát feltételezem, hogy önök is, és elég jól beazonosítható volt a szöveg, azt gondolom, de szívesen átadom, ha nem volt ideje vagy idejük elolvasni.
Nem lehet ezt a választ elfogadni, államtitkár úr, mégpedig azért nem, mert kizárt dolognak tartom, hogy arra egy hivatal nem kapott valahonnan utasítást, hogy periratokat tartson vissza; nincs ilyen, ezt egy ügyintéző önállóan nem teheti meg. Vagy az MVH elnökétől származik ez az utasítás, vagy nem tudom, honnan, mert az MVH elnökét pedig a miniszter felügyeli. Ilyenre nem volt példa a mi kormányzásunk alatt, hogy úgy próbáltunk időt húzni, hogy 23 nap helyett, mondjuk, több hónapig nem küldenek át bírósági iratokat néhány százezer forintos perek okán.
Azt is tudom, hogy nagyon sok per volt annak idején, államtitkár úr, nem tudom, miket oldottak meg, de hogy rengeteg a panasz, és hogy ezekre nem adott választ, az biztos. Úgyhogy nem tudom elfogadni a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem