TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban úgy van, ahogy ön fölvetette, de most már nemcsak az önkormányzati koncepció munkaanyaga tartalmazza, hanem ahogy ön is említette, a kormány által benyújtott T/3499. számú törvényjavaslat is kimondja azt, hogy 2012. január 1-jétől a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami tűzoltósággá alakulnak át, és a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetrendszerbe tagozódnak be. Ez összesen 112 önkormányzati tűzoltóságot fog érinteni, ebből 16 csak hatósági feladatot lát el, tehát nem vonul, és 96 tűzoltóság az, amely lényegében vonulós tűzoltóság, és hatósági feladatot is ellát.
Úgy gondolom, hogy az ön által felvetett kérdésekre a törvényjavaslat, amelynek a vitája az Országgyűlés előtt van, és amelynek az általános vitája a bizottságokban már elkezdődött, részben választ ad. Azt hiszem, jelen helyzetben először azt kell tisztázni, hogy jó döntés-e az, hogy állami feladattá válik teljes egészében a tűz elleni védekezés és a tűzoltóság tevékenysége, vagy esetleg jobban meg kell fontolni, és az Országgyűlés hozzon olyan döntést, hogy mégsem.
Itt elöljáróban szeretném elmondani, hogy az érintett önkormányzatok által ez egy jelentősen támogatandó döntés, és az önkormányzatok ezt a feladatot, hogy úgy mondjam, szívesen átadják az államnak, hiszen elismerik, hogy alapvetően - például úgy, mint a rendőrségnek a megszervezése is - ez tisztán állami feladat kell hogy maradjon. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat vitája során kell a vagyoni, az ingatlanokról, az ingóságokról szóló kérdéseket tisztázni, de még egyszer hangsúlyozom: erre a törvényjavaslat egyébként részben választ ad. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem