ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nem akarom szó nélkül hagyni azokat a - szerintem - félreértéseket, amelyek itt elhangzanak.
Először is, a károsultak egyesületeivel a kormányzat egyeztetést folytatott, erről még a sajtóban is megjelentek a hírek, még ők maguk is megelégedéssel nyilatkoztak róla.
A másik az, hogy a mostani mentőcsomagnál a bankok gyakorlatilag semmit nem kapnak a kormánytól, tehát szó sincs a bankok megmentéséről ebben a formában, sőt ők azok, akik fizetnek. Ők fizetnek garanciadíjat, ők azok, akik egyébként kedvezményes forinthitelt nyújtanak az átmeneti, négyéves időszakra abban az esetben, ha magasabb az árfolyam a rögzített 180-nál, úgy, hogy gyakorlatilag fele akkora kamatot számíthatnak fel, mint amekkora a pillanatnyi forintkamat, és annak a különbözetét ők vállalják. Ellenben, ha azt a megoldást választanánk, amit itt most már többedszer hallok a Jobbik képviselőitől, na, azt hívnák bankkonszolidációnak, tehát ebben az esetben több ezer milliárdot pumpálnánk bele a bankokba, ami, azt gondolom, finoman szólva nem lenne egy jó megoldás. És szeretném arra is figyelmeztetni, hogy a teljes forintosításnak ma van egy olyan következménye, hogy ha megnézik, a forinthitelek utáni kamatszint még mindig kétszer akkora, mint amennyit egyébként jelenleg a devizahitelek után fizetni kell, tehát ezeket azért, kérem, vegye figyelembe.
A másik oldalról, szeretnék utalni arra, Tukacs képviselő úr azt mondta - örülök, hogy visszatért a terembe -, hogy hol hangzott el a szabad elvonulás joga, de akkor idézze pontosan, tisztelt képviselő úr, mert az úgy hangzott el, hogy a nemzeti eszközkezelő által vásárlandó lakásoknál a szerződésben kívánjuk ezt érvényesíteni, ami nem ugyanaz, mint ha törvényben rögzítenénk minden egyes típusú hitelre; idézzen pontosan, ha kérhetem.
A másik oldalról pedig szeretném elmondani önöknek, hogy arra vonatkozóan, hogy egyébként hogyan vonatkozik a szabad felhasználású hitelekre: csak az ingatlanjelzáloggal, lakásjelzáloggal fedezett hitelekre, erre vonatkozóan a tárca képviselője részletesen nyilatkozott a gazdasági bizottság ülésén, ahol egyébként az önök képviselői is jelen voltak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem