ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én most Lenhardt Balázs sértegetéseihez nem nagyon akarok csatlakozni. Az szerintem az embert minősíti, ha érv helyett csak sértegetni tud valaki mást. Ez legyen az ő problémája, ami azt illeti. De azt szeretném leszögezni: abban, hogy ez a probléma súlyos, azt gondolom, azzal nemcsak hogy tisztában van a jelenlegi kormány és a kormánypártok, hanem éppen ellenkezőleg, mi a duma helyett megoldásokat is próbálunk nyújtani.
A megoldások szempontjából először is azt szeretném leszögezni, hogy senkinek a lakhatását érdemi veszély nem fenyegeti, ugyanis a kormány számára rendelkezésre állnak azok az eszközök, hogy hogyan támogatjuk azt, ha valaki kisebb lakásba akar költözni - erről is beszéltem már. Illetve a nemzeti eszközkezelőnél úgy csinálnak, mintha évekre adtunk volna ötmilliárd forintot az eszközkezelőnek, holott erről az évről beszélünk, mélyen tisztelt képviselőtársaim, amikor a kvóta következtében legfeljebb kétezer lakás értékesítésére nyílhat lehetőség. Egyébként, a technikai viszonyokat ismerve, ennyivel nem is fognak tudni élni ebben a fél esztendőben, illetve szeptembertől kezdődően. Ennek megfelelően, azt gondolom, ott a nemzeti eszközkezelő pontosan a reális keretekkel rendelkezik ahhoz, hogy mindenki számára a lakhatás lehetőségét biztosítani tudja. És ez a következő években is így lesz.
Pontosan azért van a kvóta, hogy a költségvetés lehetőségéhez képest szépen, lassan vezessük ki a problémát, lehetőleg úgy, hogy a teher egy jelentős részét a bankok is viselik. Ha azt a megoldást választanánk, amit önök akarnak, pont azért, mert devizaalapú hitelekről van szó, és mi mondjuk azt tennénk, hogy a külföldi bankoknál a devizaforrást kiváltjuk hazai forintforrásra, akkor a külföldi bankok dörzsölnék a kezüket, hazavinnék a devizaforrásokat, örülnének, hogy mentesítettük őket ez alól, és onnantól kezdve a magyar adófizetők és a magyar betétesek vállalnák a terheket. Ezt jelenti a Jobbik javaslata (Z. Kárpát Dániel: Nem ezt jelenti!), tisztelt képviselőtársaim, ezért mondom én, hogy ez a bankkonszolidáció, amit viszont mi nem szeretnénk. (Z. Kárpát Dániel: Nem ezt jelenti! - Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem