DR. ARADSZKI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. A képviselő asszony tévesen idézte a munka törvénykönyvét, az a 17. §, amiről beszélt. Én a 16.-ról beszéltem, amelynek jelenleg hatályos szövege az OÉT-tel írt elő egyeztetési kötelezettséget a kormánynak. Tehát az OÉT-tel tárgyal a kormány, megegyezik valamiben a munkavállalókkal és a munkaadókkal, majd fogja magát, és egy tudathasadásos állapotban kimegy, és egyeztet saját magával.
Ezért mondtam az előbbi hozzászólásomban, hogy az egész rendszernek ez volt az abnormalitása, és egy elfedő, kendőző, mindenféle maszatolós rendszert mutatott be ez a módszer.
(20.10)
Jelen pillanatban ezzel az előterjesztéssel világossá válnak a hatáskörök, világossá válnak a döntési pozíciók, világossá válik az, hogy ki kivel konzultál és mikor és a döntés-előkészítés melyik szakaszában. Azt követően azt senki nem tudja elvenni sem a kormánytól, sem a parlamenttől, hogy a politikai felelősséget felvállalva döntsön. Eddig is a kormány döntött rendeletben, hogy milyen mértékű lesz például a minimálbér. Igaz, hogy egyeztettek egymással, most is egyeztetni fognak, mert ez az egyeztetési kötelezettség fennmarad a 16. § értelmében. De nem saját magával fog egyeztetni, mert amíg bent van az OÉT-ben, addig saját magával kell hogy egyeztessen az Mt. 16. § alapján. Ez a maszatolás fog megszűnni, és dönteni politikai és szakmai felelősség mellett a kormánynak kell. Ezt senki nem vitatja el tőle, és nem ez az üzenete az egész történetnek.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem