GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jóléti államnak vége - ugye, ezt a mondatot vagy ezeket a gondolatokat ismerik? (Lasztovicza Jenő közbeszólása.)
A jóléti államnak vége, nem kell érdekegyeztetés sem, mi a fenének? Nem kell, hogy a munkaadók a munkavállalókkal, bárki bárkivel bármiről is egyeztessen, mert hát végül is akkor, abban a helyzetben, amikor Magyarország háborúban áll a munkanélküliséggel, az államadóssággal, akkor minek érdeket egyeztetni? Persze ebben a háborúban állásban azért mindig rá akarják égetni kormánypárti képviselőtársaim az elmúlt 8 esztendő kormányzására az államadósság növekedését. Szeretném, hogyha egyszer majd önök is alaposan végigtallóznák, és megnéznék, hogy mondjuk, mit jelentett, mit is okozott az a lakáshitelezési folyamat, amelyet még a Fidesz elindított az 1998-2002 közötti időszakban. Hogyan és miképpen járult ez hozzá az államadósság hiányának a növekedéséhez?
Szeretném, ha egyszer végiggondolnák, mondjuk, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elkobzását is, ami közel 3000 milliárd forintos nagyságrendet tett ki, ami az államadósság-növekedés ezen mértékének a kialakulásához nyilván hozzájárult, hiszen ki kellett váltani az itt megjelenő források kifizetését, a későbbi biztonság megalapozása érdekében, s azt a 30 százalékos növekményt, amivel szemben háborúban állnak, ha csak ezt a két tételt, csak ezt a kettőt szemügyre vesszük, akkor nagyjából a felét teszi ki.
És akkor még nem beszéltem arról, ami a pénzügyi-gazdasági válság időszakában felvételre került forrásokból megmaradt, a bankok keretei között fellelhető volt a kormány átadásakor: nagyjából 4 százalék a 30-on belül, és lassan már 20-nál tartunk. Igen, szóval a háborúban állás gyakorlatilag olyan dolgokkal szemben történik, amelyekre a jelen kormány egyéves munkásságának az eredménye, meg még a 1998-2002 közötti időszakra is kihat. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nálatok minden rendben volt!)
Nem akarok ebben még mélyebb elemzéseket tenni, de tehetünk. Na most, ha nem ebbe az irányba megyek, hanem abba az irányba, hogy ha és amennyiben háborúban állunk a munkanélküliséggel és az államadóssággal, akkor jó lenne az ígéreteket, az 1 millió új munkahelyet, meg sok minden egyéb mást, teljesíteni. Jó lenne minél több érdekű felet bevonni annak érdekében, hogy hogyan lehet ezt megcsinálni. Jó lenne nem kirekeszteni, hanem együttműködni ezekben az ügyekben.
Tudják, 2008 tavaszán, ez még a válság őszi időszaka, 2008 őszi időszaka előtti tavasz, akkor, az első negyedesztendőben több mint 110 ezer emberrel több ember dolgozott ebben az országban, mint amennyi 2011 tavaszának első három hónapjában. 1 millió új munkahely? Nem, nem 1 millió új munkahely, képviselőtársaim, hanem 110 ezerrel kevesebb! A munkanélküliek száma ebben az időszakban, ebben az esztendőben, és amióta kormányoznak, tragikusan nőtt. (Kucsák László: A KSH-t el kellene olvasni!) Tragikusan. Igen, a KSH-t, azt érdemes búvárkodni! Százezres nagyságrendű a növekménye a munkanélkülieknek, csak azért, hogy tiszta és világos legyen. Szinte soha nem látott mértékű az elmúlt 20 esztendőt érintően. 1993 volt az az év, amikor még hasonló nagyságrendű volt, csak azért, hogy tiszta és világos legyen a történet.
Nos, ha ilyen a helyzet, márpedig ilyen, akkor én azt gondolom, hogy érdemes minél szélesebb körben egyeztetni, de a kör szélességét addig érdemes kiterjeszteni, míg olyan típusú partnerekkel lehet egyeztetni, akiknek ezen dolgok tekintetében van befolyása. A munkaadókat, a munkavállalókat és az őket képviselő érdek-képviseleti szervezeteket mindenképpen ilyennek tartom. Nem véletlenszerű, hogy az OÉT keretei között ők voltak jelen a kormánnyal együtt.
Akkor, amikor hallgattam még az előző napirendi pontnál Szatmáry Kristóf államtitkár urat, és ő beszélt a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadóról, annak a jóságáról, beszélt a gyermekvállaláshoz kapcsolódó támogatási rendszerek jóságáról, akkor felsejlett bennem az, hogy az államtitkár úr komolyan gondolja-e azt, amit mond, vagy átgondolta-e azt, amit mond, egyszerűen azért, mert tudják, abból a 3,8 millió emberből, aki a munkaerőpiacon nagyjából jelen van, nyilván pulzál a rendszer, 3,5 millió embert hátrányosan érintett az az intézkedés, amit foganatosított ez a kormány az elmúlt esztendőben. De a gyermekvállalás és a gyermeknevelés tekintetében is a tehetősek jutottak ahhoz, hogy az adójóváírás tekintetében gyermekenként 33 ezer forint nettó összeghez hozzá tudnak jutni havonta.
(18.10)
Tehát mondjuk, egy jól kereső kormánytisztviselő, akinek van három-négy-öt gyermeke, hozzá tud jutni ezekhez a forrásokhoz, de az a szalag mellett dolgozó, mondjuk, 80-90-100 ezer forintot kereső ember, akinek szintén van három-négy-öt gyermeke, és tisztességgel nevelni akarja őket, nem tud, mert negatív adójóváírás nincs.
Persze, hogy nincs szükség arra, persze, hogy nincs szükség, hogy bárkivel is egyeztessünk! Persze, hogy nincs szükség arra, hogy a munkaadók vagy a munkavállalók képviseletében megjelenő szervezetekkel egyeztessünk - hát akkor nem lehet ilyen nonszensz alapú törvényeket szülni!
És miközben ez történik, aközben beszélünk a nemzeti együttműködésről, aközben arról szólunk, hogy mindenkivel és mindent egyeztetünk, a valóság meg az, hogy csak azokkal nem egyeztetünk semmit, akikről szólnak a különféle beterjesztett törvények. Nemhogy ővelük személy szerint, kisebb csoportok képviseletében megjelenő szervezetekkel, nem: a nagyobb, generálisnak tekinthető, országos érdek-képviseleti szinten megjelenő szervezetekkel sem. Vissza lehet keresni, hogy az OÉT-nek hány olyan fóruma volt az elmúlt egy esztendőben, ahol ezekről a kérdésekről egyeztetésekre kerülhetett sor.
Persze közben zajlott az élet, rengeteg áthárítással kellett szembenéznünk és szembetalálkoznunk, és újabb és újabb megszorítások sokaságával. Van, aki Széll-, van, aki Orbán-csomagnak nevezi ezt. Én azt mondom, hogy ha egy kormány kormányoz, és intézkedéseket foganatosít, akkor nem kell kitalálni hozzá mellékszereplőket. Igen, ez az Orbán-kormány megszorításainak csomagja, amelyeket természetszerűleg nem kívánt sem a munkaadói, sem a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetekkel egyeztetni.
De a legnagyobb probléma ott van, hogy nemcsak az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, hanem - mint már az előbb említettem - más olyan szerveződéseket is, amelyek mögött pénzügyi mozgások vannak, befizetések, munkaadói és munkavállalói befizetések, amelyek jogalapot teremtenek arra, hogy mondjuk, egy későbbi szerencsétlen helyzetbe került ember biztosítási jogviszonya ne legyen kérdéses, ennek a megtárgyalása, a konstrukció kialakítása egyezségalapon történjen, ez is kérdőjelessé válik, mert ezeket a típusú szervezeteket is megszüntetik. Így persze a befolyó pénzek áramlásáról könnyen dönthet majd a kormány, hogy hogyan és miképpen kívánja azokat felhasználni - nem biztos, hogy arra a célra, amely tekintetében ezek a befizetések megalapozódtak.
Csak a példa kedvéért mondom: 2010-ben a munkaadók és a munkavállalók a foglalkoztatás utáni 1,5-2 százalékos járulékként 180 milliárd forintot meghaladó befizetést tettek, és az ellátásokra, a szerencsétlen helyzetbe került, a munkahelyüket elvesztő emberek ellátására való pénzügyi ráfordítás meg 130-135 milliárd forint között volt. 50 milliárd már így is eltűnt ebből a befizetett pénzeszközből, más irányba került felhasználásra, ami megítélésem szerint nem jó, mert pontosan azt kellett volna hogy megalapozza, hogy egyrészt az ellátás biztonságát, másrészt a munkaerőpiacra való visszakerülés lehetőségének az intenzifikálását teremtse meg. Hát akkor, ha még azokat az érdek-képviseleti szerveződéseket is likvidálják, lenullázzák, amelyek ebben némileg befolyást gyakorolhattak volna, nyilván belátható, hogy milyen irányba haladhat ez a történet.
A kormány kivonul ebből a folyamatrendszerből. Eddig a hárompólusú, tripartit elvű rendszerben megszülethettek a közös döntések, a munkaadók, munkavállalók megegyezhettek, és a kormány legitimizálta a történetet, aszerint döntött. Most ők egymás között beszélgethetnek, konzultálhatnak, javaslatokat tehetnek egymásnak, nyomon követhetnek dolgokat, megvitathatnak bizonyos ügyeket, a megtárgyalás szintjéig eljuthatnak, és ennyi. Ennyi. És ezt tehetik nemcsak a munkaadók a munkavállalókkal karöltve, hanem a civilekkel kiegészülve, a tudomány szerepvállalóival, a kamarákkal mint köztestületekkel, vagy éppen az egyházak képviselőivel együtt.
Így el lehet gondolni, el lehet képzelni, hogy a munka világát érintő alapvető kérdések tekintetében egy ilyen szélesített közegen belül hogyan és miképpen lehet célirányos, érdemi tevékenységet folytatni. Nyilván nem is ez a cél, hiszen kormányrendeletek keretei között kialakítanak olyan helyzetet, ahol majd a kormány dönt alapvetésekről. Milyen alapvetésekről? Mondok néhány példát.
Eddig az volt a jellemző, hogy akár a minimálbér tekintetében, akár a szakmunkás-minimálbér vonatkozásában, akár a szakmai feladatok ellátásához szükséges képzettségi minimumok tekintetében, akár a gazdaság helyzetéből fakadó igényekhez illesztett munkavállalói csoportok nagyobb létszámú leépítéséhez kapcsolódóan az OÉT keretei között születtek egyeztetések és egyezségek. Most ez a törvény azt hordozza magában, hogy ezek a döntések egy kormányrendelet keretei között majd megfogalmazásra kerülnek, és felhatalmazást kap a kormány arra, hogy ezekben az ügyekben eljárjon. Ez a társadalmi érdekegyeztetés szélesítésének, megerősítésének az új rendszere? Ez a nemzeti együttműködés új rendszere? Ezt hozza a fülkeforradalom? Én azt gondolom, hogy ez nem egy jó pálya, ez nem egy jó út.
Ha egy nagyobb, egy szélesebb társadalmi érdekegyeztetést kíván a jelen kormány életre hívni, semmi akadálya ennek, de hagyja meg annak a lehetőségét, hogy az olyan típusú kérdésekben, a munka világát, a gazdaságot érintő alapvetésekben, alapvető ügyek tekintetében azok hozzanak megfelelő típusú döntéseket a kormánnyal együtt és karöltve, akik ezt látják, akik ennek megélői, idézőjelbe tetten “elszenvedői”.
Nem akarok még részletesebben belemenni a történetbe, hogy közjogi szempontból is megkérdőjelezhető mindaz, ami zajlik, mert az OÉT-ben a kormány az egyik konzultatív résztvevő volt a három fél közül, ezzel szemben most a nemzeti gazdasági társadalmi tanács nem lesz több, mint a kormány és az Országgyűlés, de inkább a kormány tanácsadó testülete. A jogosultságait már nem akarom újra elmondani, mert nincsenek. A véleményalkotástól a javaslattételig, az ajánlásig… Határozatot is hozhat, igen, hogy el ne felejtsük, tényleg, hozhat, abban, hogy ha van saját költségvetése, akkor azt hogyan használja fel. Hát ez, mondjuk, nagy kisugárzó erővel bír a társadalom egészére!
Sok-sok olyan kérdés vethető fel, ami a szereplőknek, a résztvevőknek és a döntési rendszereknek, a döntés jogosítványának a kérdését hozza magával, a konzultatív döntéshozatal, a konszenzusos döntéshozatal kérdését, vagy épp azt, hogy hogyan és miképpen kell megegyezni abban, hogy egyáltalán döntések születhessenek.
Teljesen tisztázatlan, teljesen kiforratlan, hiányos és végiggondolatlan a történet. Megítélésem szerint hemzseg a kodifikációs hibáktól, éppen ezért nem is fogadható el. Mondhatom nyugodtan, elfogadhatatlan. Valódi társadalmi párbeszéden alapuló érdekegyeztetés helyett egy rendi alapon működő - nem mondhatok mást - királyi tanácsot állít fel. Hát, erről szól ez a törvénytervezet. Dicséretes.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
