DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm az alapvetően támogató hozzászólásokat. Örülök annak, hogy az előterjesztés az ellenzék és a kormánypárt képviselőit egyaránt meggyőzte arról, hogy ilyen típusú szervezet létrehozására szükségünk van. Ez a rendszer Európában jól működik. A magyarországi agrárium, élelmiszerlánc legnagyobb problémája a szétszakítottság, a termelők, a feldolgozók és a kereskedők külön érdekköreinek kialakulása. Minden olyan eszközt fel kell használnunk, amely ezt a fajta megszakítottságot újra egyesíti és egyfajta érdekközösséget hoz létre az élelmiszerlánc szereplői között. Alapvetően ezt szolgálja ez a törvénymódosító javaslat is - a környezetvédelmi részt levéve róla -, nevezetesen, hogy hozzuk létre azon szereplői körök számára ezeket a szervezeteket, amelyek erre megértek. Többféle terület is felmerült, felmerülhet más ágazatokban is ugyanilyen szakmaközi szervezetek létrehozása. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a két alapvető terület, a zöldség-gyümölcs, illetve a szőlő-bor vertikum az, amely erre megérett. Különösen igaz ez a zöldség-gyümölcs vertikumra, ahol ez a szervezet létre is jött.
Itt utalnék arra, amit Szabó Rebeka kért: valóban vizsgálnunk kell majd ennek az egész rendszernek a működését egyfajta monitoring felépítésével. Ez a szervezet eddig jól működött. Megjegyzem persze, valóban felmerül a kérdés, hogy a helyi piacok és a kisebb szerveződések milyen módon tudnak ehhez a rendszerhez csatlakozni.
Ezzel az aggállyal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a miniszternek mérlegelési joga van. Itt alapvetően a kiterjesztésről van szó, arról, hogy ha ez a kétharmados többségű domináns szerveződés elhatároz bizonyos lépéseket, akkor az milyen mértékben terjeszthető ki a szervezeten kívül lévőkre, a nem tagokra. A miniszter mérlegelési joga valószínűleg lehetőséget kínál arra, hogy ha a helyi gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban zavarok merülnek fel, a miniszter mérlegelje azt, hogy kiterjeszti-e ezeket az intézkedéseket a szervezeten kívül rekedt vagy szándékosan kívül maradt szereplőkre is. Ráadásul egy év tapasztalatai után dönthet a miniszter ennek a többségi szervezetnek a kérésére arról, hogy kiterjeszti-e a többi szereplőre is. A határspektruma viszont korlátozott, hiszen maximum három évre terjesztheti ki ezt az intézkedést. Tehát nem egy végleges és megmásíthatatlan helyzetről van szó, ha a többség egyfajta döntést hoz, hanem komoly mérlegelési lehetőséget biztosít a miniszternek. A miniszter egy év tapasztalatai alapján mérlegel, és a törvény értelmében legfeljebb három évre vonatkozóan hozhatja meg ezt az intézkedést.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ami a környezetvédelem ügyeivel kapcsolatos kritikai megjegyzéseket illeti - hogy erre is reagáljak -: egyetértve azzal, amit Szabó Rebeka elmondott ezzel kapcsolatban, a logika valóban azt diktálja, hogy ha az állam minden tekintetben jótáll egy ilyen helyzetben, és a szolidaritás elve alapján a károkat elhárítja, akkor valószínűleg célszerűbb, ha a központi költségvetésbe kerülnek be azok a bírságok, amelyek ilyen eseten beszedhetők, és amelyek fedezetül szolgálhatnak éppen ezeknek a károknak az elhárítására.
(21.30)
Értem én azt az aggályt is, hogy a költségvetés általában mohó, és mindig vannak olyan üres területek vagy lukak, amiket megpróbál betömni ezzel, de azt hiszem, talán értelmes az a megközelítés, hogy ha egyetemlegesen jótáll ilyen esetekben a kölcsönös szolidaritás elve alapján az állam a károk elhárításáért, és ennek mindenféle költségét fedezi, abban az esetben is, ha a befolyó összegek éppen nem is fedezik ennek a kárelhárításnak a költségeit, abban az esetben is az állam jótáll, és elhárítja ezeket a károkat, kártalanít, rendbe teszi, reparálja a helyzetet. Nos, ebben a helyzetben valószínűleg célszerűnek tűnik az, ha ez az állami költségvetésbe kerül.
Azon lehet gondolkodni, hogy milyen típusú garanciális elemeket kötünk ki az ilyen típusú veszélyhelyzet esetén beszedett bírságok vonatkozásában, hogy az valóban odakerüljön a veszélyhelyzet által kialakult problémák megoldására, és ne a költségvetés egyéb, mohó szándékait elégítse ki az így beszedett bírság. Azt hiszem, hogy itt talán lehet gondolkodni azon, hogy egyéb garanciális elemeket is építsünk be.
Egyetértve azzal, hogy a szubszidiaritás elve azt mondja, hogy a helyi közösségre kell bízni az ügyeket, és nyilván a helyi közösség tudja a legjobban megoldani ezt a problémát, de van olyan helyzet, amikor a helyi közösség nem képes ezt a problémát megoldani, itt az államnak be kell lépnie. Valahol a kettő között van, azt hiszem, az igazság. Inkább a garanciális elemeket javasolnám keresni közösen, hogy ezek valóban az adott probléma megoldására fordítódjanak.
Hosszan nem szeretném a felvetett kérdéseket taglalni, mert úgy éreztem, hogy alapvetően támogató megjegyzéseket kaptunk, és ez örömmel tölt el engem is és az előterjesztőt, a minisztériumot, a minisztérium vezetését is. Azt kérem, hogy ha úgy látják, hogy bizonyos pontokon módosításra van szükség, tegyék meg ezeket a módosító javaslatokat, ezeket végig fogjuk gondolni, és azt kérem, hogy támogassák ezt a törvénytervezetünket, hogy valóban egyéb eszközök mellett ezzel az eszközzel is élve próbáljuk újra összerendezni a szétszakított élelmiszerláncot, és egy közös szakmaközi szervezetbe összehozni az adott területen az élelmiszerlánc szereplőit.
Ennek majd más ága-boga is lesz, az agrárkamarai törvény - hadd utaljak erre - ugyanerre tesz kísérletet egy intézményesített formában, amikor a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedelem szereplőit megpróbálja egy közös bura alá hozni, és egy közös érdekeltségi intézményrendszert létrehozni. Ez ennek egyfajta törvényi feltételeit megteremti szakmaközi szervezetek formájában, az pedig egy másfajta intézményesített formát fog idehozni a Ház elé. A törekvésünk talán, úgy látom, hogy elfogadásra talált, és ez örömmel tölt el, hogy újra egyesítsük az élelmiszerlánc szereplőit, és egyfajta nagyobb érdekérvényesítést tudjunk biztosítani az élelmiszerlánc szereplői számára abban a fajta piaci versenyben, ami ránk zúdult.
Talán még annyi megjegyzést teszek, hogy ezt persze nem zavarja ez a fajta termékpályás összefogás vagy adott ágazati összefogás. Nem zavarja azt a koncepciót, amiről Szabó Rebeka beszélt, és amivel maximálisan egyetértek, hogy tudniillik területileg is létre lehessen hozni olyan csoportosulásokat, ahol nem egy termékpálya mentén fognak össze, hanem többféle tevékenységre fognak össze egy adott térségben az ott gazdálkodók, és nem csak a gazdálkodók, adott esetben a fogyasztók is. Ez egy másfajta szerveződés, és a szívemhez közel áll ez a fajta területi szerveződés természetesen. Ezért van az, hogy nemcsak a termékpályás vonalon dolgozunk, és próbáljuk a szakmaközi szervezeteket létrehozni, hanem - ahogy a stratégia jelzi - a helyi piac, a helyi gazdaságfejlesztés különböző eszközeivel fogunk élni, és az ehhez kapcsolódó törvénytervezeteket is ide fogjuk terjeszteni a Ház elé megvitatásra. Tehát a két dolog nem zárja ki egymást, azt hiszem, hogy jól kiegészíthetik inkább egymást, és erősítheti az agrárium és a vidék pozícióit abban a versenyben, amiben mindenképpen ki vagyunk téve a versenytársak versenypozícióinak is.
Köszönöm még egyszer az elhangzott véleményeket, és kérem, támogassák a törvényjavaslatot.
