TIFFÁN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TIFFÁN ZSOLT
TIFFÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt hozzákezdenék a mondandómhoz, kérem, engedjék meg, hogy elmondjam, nagyon sok mindenben azonos a véleményem a Balogh képviselőtársam által elmondottakkal.
A piaci kiszolgáltatottság minimálisra csökkentése érdekében a Magyarországon termelt, előállított, forgalmazott termékek és a gazdaságot erősítő magyar termelés védelmében szükséges igénybe venni minden olyan eszközt, amely az adott termék piacát biztonságossá és kiszámíthatóbbá teszi. Ezért szükséges az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosítása. A mezőgazdasági termelés védelmében szükséges az olyan jogszabályok adta lehetőségek kiaknázása, amelyek a termelői, kereskedői szemléletet pozitívan befolyásolják, és ráébresztik a piaci szereplőket az együttműködés, a koncentrált fellépés és a minőségi árutermelés fontosságára. Ezek az előnyök legfőképp a termelők érdekeit szolgálják, hiszen a magyar mezőgazdaság, a mezőgazdasági termelés védelme elsődlegesen és alapvetően a termelők érdeke.
A szakmaközi szervezet egy olyan korszerű, európai piacszervezési és piacszabályozási modell, amely a miniszter által elismert jogi személyként jön létre, a gazdaság szereplőinek önszabályozásán alapul, és a közös döntések érvényre juttatásával lehetővé teszi érdekeik hatékony képviseletét. Egy szakmaközi szervezet akkor minősül egy termék vonatkozásában reprezentatív szakmaközi szervezetnek, amennyiben a szervezet a tagjain keresztül a termék előállításának, kereskedelmének vagy feldolgozásának legalább kétharmad részében érintett. A reprezentativitást a szakmaközi szervezetnek kell bizonyítania.
A szakmaközi szervezet működésének financiális alapját a piacfejlesztési hozzájárulás teremti meg, amelyet közvetlenül a jogosult szakmaközi szervezet javára kell teljesíteni. A szervezet hatékony működése minden szereplő alapvető érdeke. Ezért a piacfejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettségét, annak be nem fizetése esetén a szakmaközi szervezet kérelmére a mezőgazdasági igazgatási szerv állapítja meg. A nagy többség érdekeinek védelmében jogos az, hogy a piacfejlesztési hozzájárulás határidőre történő meg nem fizetése esetére a szakhatóság végrehajtási bírságot szab ki. Súlyosabb esetekben, amennyiben a mezőgazdasági igazgatási szerv megállapítja, hogy a piaci szereplő a piacfejlesztési intézkedés rendelkezéseit megsértette, termékpálya-felügyeleti bírságot is kiszabhat. Meggyőződésem, hogy az így kialakított rendszernek kellő visszatartó ereje lesz azokkal szemben, akik a piacfejlesztési intézkedéseknek csupán az előnyeit kívánják élvezni, de a hozzájárulások alól ki kívánják vonni magukat.
Tovább erősíti a befizetési fegyelmet a tervezet azon pontja, amely szerint a jogi személyre vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetre kiszabott végrehajtási bírságot, illetve termékpálya-felügyeleti bírságot mind a kötelezettel, mind a vállalkozás vezetőjével szemben egyidejűleg is ki lehet szabni, és adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
Az egyéb piaci szereplőkre vonatkozó tanácsi rendelet a zöldség-gyümölcs ágazatban működő reprezentatív szakmaközi szervezetek részére lehetőséget ad arra, hogy az EU tanácsi rendeletben meghatározott tevékenységeik keretében olyan szabályokat határozzanak meg, amelyek szigorúbbak, mint a közösségi vagy a nemzeti szabályok. Fontos kiemelni, hogy a szabályok a tanácsi rendeletben meghatározott területek szabályozására és csak az adott termék vonatkozásában reprezentatívnak minősített szakmaközi szervezet részére megengedett, biztosítva ezzel a szabályozni kívánt ágazat, illetve termék előállítói, kereskedelmi, illetve feldolgozási tevékenységet folytató szereplői érdekeinek maradéktalan érvényesülését.
Tisztelt Országgyűlés! Ki kell jelentenünk, hogy jogos a borágazat szereplőinek az az igénye, hogy a kötelező befizetéseik ne növekedjenek. Ennek érdekében a marketingjárulék címén befizetett összeg levonható a bortörvény szerint megfizetett bor-forgalombahozatali járulék összegéből. Ez lehetővé teszi a bormarketing-tevékenység hatékonyságának növelését, illetve biztosítja, hogy az ágazat szereplői számára a járulékfizetés maximális összege ne növekedhessen.
Ez a törvénytervezet mind a zöldség-gyümölcs, mind a borágazat szakmaközi szervezete által meghatározott piacfejlesztési hozzájárulás megfizetésének szabályait rögzíti, illetve meg nem fizetés esetén jelentős szankciót helyez kilátásba, amely a piacfejlesztési hozzájárulás megfizetésének garanciális szabályait jelenti. A zöldség-gyümölcs ágazatban a kiterjesztett piacfejlesztési intézkedés önkéntes meg nem fizetése esetén, míg a borágazatban a marketingjárulék céljából szedett piacfejlesztési hozzájárulás meg nem fizetése esetén kerül sor állami szerv által történő beszedésre. A piacfejlesztési hozzájárulást a szakmaközi szervezeteknek igazoltan a tanácsi rendeletben és e rendeletben meghatározott feladatok elvégzésére kell fordítani. Ez a termelők számára garanciát jelent arra nézve, hogy oly sok év után végre elindulhat egy igazán hatékony, szigorúan kontrollált, a termékpálya szereplőinek igényét a legmesszebbmenőkig kiszolgáló valódi piacfejlesztési munka.
A törvénytervezet egy másik anomáliát is rendezni kíván. Jelesül azt, hogy a hegyközségi közgyűléseken a tagok csak személyesen gyakorolhassák szavazati jogukat. Ennek megfelelően minden szavazati jogával élő tag közvetlenül értesülhet a közgyűlésen elhangzott felvetésekről, érvekről, és azok hatására sokkal rugalmasabban alkothat véleményt. Feltételezhető továbbá, hogy a közgyűlésen a hegyközség ügyei iránt jobban elkötelezett tagok akarata érvényesül, hiszen a döntéshozatalban csak azok vehetnek részt, akik annak költségeit - azaz a közgyűlésen való személyes részvételt is - felvállalják. Mert eddig a közgyűlés döntései a tagokéi helyett elsősorban egyes érdekcsoportok érdekeit tükrözhették.
(21.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előterjesztő ezen törvény keretében kívánja rendezni az egyes települési önkormányzatok területén kiszabott környezetvédelmi bírság ügyét, ami, lássuk be, rendkívül időszerű. A települési önkormányzat jegyzője által külön jogszabályban meghatározott esetben jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30 százaléka az illetékes települési önkormányzatot illeti meg. Ezáltal nő az önkormányzatok eszköztára, amelyekkel hatékonyabban léphetnek fel a környezetkárosítókkal szemben. A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege, ha a bírság kiszabását megalapozó esemény miatt vészhelyzet kihirdetésére került sor, természetesen továbbra is a központi költségvetés bevétele.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikája, a gazdasági válság és nem utolsósorban a jelentős veszteségeket okozó 2010. évi katasztrofális időjárás miatt fellépő piaci krízis okozta rendkívül nagy károk, a piacvesztés, a termelői veszteségek további megelőzésére leginkább célravezető megoldást jelenthet a termelői szerveződésekre épülő, európai normáknak megfelelő, szakmai tagságot biztosító szervezeteken keresztül történő kereskedelmi fejlesztések megvalósítása és a termelői összefogás.
Kérem ezért önöket, hogy támogassák ezt a törvénytervezetet, mert meggyőződésem szerint hatékony eszköz lehet az érintettek érdekérvényesítő képességének javításában, az ágazat piaci potenciáljának erősítésében.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem