KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a sajátos helyzet van, hogy államtitkár úr és alelnök úr korrekt hangvételű hozzászólásával, különösen ami a jogharmonizációs részt illeti ezen előterjesztésben, alig tudok vitatkozni, nem is akarok. Ez egy olyan európai kötelezettség, amely Magyarország számára követendő utat jelöl ki, és ezt az előterjesztők összességében szakmailag korrekt módon oldották meg. A részletekről nyilván majd a részletes vitában szólni fogunk.
Amiről azonban beszélni akarok, az a törvény többi része. A törvénynek az a része, amelyik is előrevetíti, hogy mi fog történni vagy mi történhet a munka világában a következő hónapokban, években, ahogy született a törvény, és amilyen irányba tart, különösen a munkaügyi, munkajogi szabályozás.
El tudnak-e önök képzelni Európában egy olyan országot, ahol egy munkaügyi tárgyú törvény 129 paragrafussal úgy készül el, hogy erről az érintetteket, a munka világa szereplőit nem kérdezik meg? Ismernek-e, tudnak-e olyan országot mutatni Európában, az Európai Unión belül, ahol nemhogy nem kérdezik meg a szereplőket, szakszervezeteket és munkaadói szövetségeket, ez egyébként tényszerű, hiszen a tegnapi foglalkoztatási bizottsági vitán kiderült, ott megszólalt mind a munkaadók, mind a munkavállalók képviselője, és tiltakozott az ellen, hogy nemcsak hogy tervezetet nem láttak, hanem - és ez a második nagy probléma - a létező párbeszédintézményeket, amelyeket kifejezetten erre a célra hozott létre az elmúlt húsz év demokratikus gyakorlata, sem működtették, nem működtették azzal a céllal, hogy ez megtárgyalhassa ezt a törvényt.
Hozzáteszem: árulkodó a dolog. Árulkodó abban a tekintetben, hogy egy napon tárgyaltuk - ahogy itt erről már szó esett - az országos érdekegyeztetés hivatalosan átszervezésével kapcsolatos javaslattal e javaslatot. Kérdezem én, mit vetít előre a párbeszédintézmények átszervezéséről szóló javaslat, ha közben a létező intézményeket megkerülve, a párbeszéd teljes hiányában nyújtják be a munka világát meghatározó legalapvetőbb törvényeket, mint például a munka törvénykönyve módosítását? Még akkor is, hogy ha annak a célja nem egy átfogó módosítás, hanem néhány ponton való, de mint ahogy az indoklásban is szerepel, alapvetően a munkáltató kérésére megfogalmazott módosítás. Azt gondolom, hogy ha ez az eljárás jelzi, hogy mi fog történni abban az új intézményben, amelyik az országos érdekegyeztetés megszüntetése után jön létre, akkor az bizony, nagyon elgondolkodtató, akkor attól tartanunk kell. Hiszen ha be lehet hozni a munka törvénykönyvét párbeszéd nélkül, akkor mi végre lehet az érdekegyeztetés megszüntetése után használni az új párbeszédintézményt, amit letettek az asztalra?
Önök is tudják, hogy az e törvénnyel párhuzamos párbeszédintézmény, amiről a következő órákban majd lesz szó itt a parlamentben, a Gazdasági és Szociális Tanács és az eddigi Érdekegyeztető Tanács egyesítésével jön létre, legalábbis az előterjesztő szándékával. Ha csak formálisan közelítünk ehhez az érdekegyeztető megoldáshoz, ha csak úgymond matematikailag tekintjük, akkor látniuk kell, hogy ez a javaslat a korábbi Gazdasági és Szociális Tanács négy szereplője mellé - ezek a munkaadók, a munkavállalók, a tudomány és a civilek képviselői - az Országos Érdekegyeztető Tanács integrálásával az egyházakat hozza be. Azaz másképp fogalmazva: egy meglévő testület, amelyik ebből a négy szereplőből áll, valamint egy meglévő másik testület, amelyik a munkaadók és a munkavállalók képviselőiből áll, összege új fórumaként kialakul egy olyan fórum, amelyik ugyanazokat a tagokat tartalmazza, mint eddig a Gazdasági és Szociális Tanács, de kibővíti az egyházak sorával.
Nem látom be, hogy ez a munka világa és a gazdaság szereplői számára miért jelent hatékonyabb megoldást, miben jelent előrelépést, és miben teszi a párbeszédet kezelhetőbbé annál a formulánál, amelyet eddig önök egyébként használtak, hiszen december 2-án az Érdekegyeztető Tanácsban helyesen a minimálbérre és a bérajánlásra vonatkozóan önök is, mint az elmúlt húsz év gyakorlata szintén eszerint volt, megkötötték a megállapodást. Úgy gondolják-e, hogy ezek a kérdések majd egy ilyen módon kibővült fórumon, mint speciális szereplők között, jobban tárgyalhatók lesznek? Nehogy félreértsék! Nem az egyházak ellen szólok, akiknek egyébként egy széles körű társadalmi párbeszédben felvethető a jelenlétük, egy széles körű társadalmi párbeszédfórumon, amely konzultációs jellegű, amelyik véleménykikérő jellegű, miért is ne lehetne szerepük. Abszolút. Nem megkérdőjelezhető.
(9.50)
De azt feltétlen megkérdezem, hogy hogyan lehetséges helyettesíteni a korábbi párbeszédfórumokat, ahol az érdekszereplők voltak jelen, a munka világa: munkáltatók és munkavállalók, ezeket a szereplőket hogyan lehet helyettesíteni egy olyan fórummal, ahol nem érdekszereplők vannak jelen.
Azért is hoztam ide ezt a problémát, mert sajnos ez választ enged arra a kérdésre, hogy miért is van az, hogy e módosításban most egyidejűleg a munkaügyi tanácsok megszüntetéséről is szó van, azon munkaügyi tanácsok megszüntetéséről, amelyekre igencsak nehéz azt mondani, hogy helyükbe is majd a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács lépne, hiszen ezek a munkaügyi tanácsok területi regionális elven szerveződtek, a helyi munkaadói és munkavállalói képviselők jelenlétével és az önkormányzatok vezetésének a képviseletével. Önök is tudják: a foglalkoztatás kérdése nem kezelhető csak globális kérdésként, hanem a regionális munkaerőpiac és a regionális kihívások szempontjából speciális kezelést és helyi foglalkoztatáspolitikákat is igényel. Éppen erre voltak a megyei és regionális munkaügyi tanácsok, mint ahogy a dolgozók és a munkaadók befizetéseiből álló Munkaerő-piaci Alap felügyeletére kvázi önkormányzati jelleggel szolgált a tripartit testület, a Munkaerő-Piaci Alap tanácsa. Nos, ezeknek a fórumoknak a megszüntetése rendkívül rossz irányt jelöl Magyarország számára. Azért hívom fel erre a figyelmet, mert az a példa, hogy ezt nem egyeztették a legfontosabb partnerekkel, és párhuzamosan ebben a törvényben törlik el a tripartit testületek egy részét, figyelmeztető jel Magyarország számára, ezt az utat, úgy vélem, nem szabad követni, ez az út Európából kifelé vezet, Európában példátlan megoldást választott akkor a kormány, amikor nem folytatott érdekegyeztetést, és párhuzamosan megszüntet párbeszédintézményeket.
Nos, ezen néhány bevezető megjegyzés után jelzem, hogy két alapvető elvi hibát látok abban a megközelítésben, ahogy az amúgy szükséges foglalkoztatásbővítésre irányuló, egyébként helyes törekvést a kormány e törvénnyel támogatni akarja. Az egyik a foglalkoztatás bővítésére tett, a munkáltatók által kezdeményezett kérdések köre, a másik pedig az úgymond rugalmasság, a flex security kérdése, amiről szólni szeretnék.
Ami a foglalkoztatásbővítést illeti, úgy ítélem meg, hogy korai ma még különösebb optimizmusnak hangot adni. Önök joggal mondhatják, és azt gondolom, helyénvaló megfogalmazni ezt is, önkritikusan, helye van szembenézni az elmúlt húsz évben követett foglalkoztatáspolitikák eredménytelenségével, helye van ennek. Önkritikusan kell szólnia mindenkinek, akinek ebben szerepe volt, nekem is. De az egészen biztos, hogy az ezen foglalkoztatáspolitikákkal szemben választott, foglalkoztatásbővítésre irányuló mostani kezdeményezések eltérnek nemcsak az európai gyakorlattól, hanem a szakmai minisztérium által ajánlottaktól is. Magam sem támogatom ezt, hiszen alapvetően egyrészt az egy főre jutó munkaidő növelésére irányul konkrét kezdeményezéseiben, másrészt pedig a rugalmasságot a munkavállalói pozíciók rontásán keresztül képzelik el - ez a két irány a foglalkoztatásbővítést illetően ebből a szempontból, úgy ítélem meg, nem vállalható.
Pozitív eredményekről, fordulatról ugyanakkor, úgy hiszem, akkor lehet szólni, ha egy aktív munkaerő-piaci politikával az ország megtalálta a foglalkoztatásbővülés bejárható útját, és mondjuk, a négymilliót meghaladta a hazai munkavállalók köre, meghaladta azt a szintet, amit a válság előtt elért a hazai aktivitás és foglalkoztatás - akkor, azt hiszem, ezzel az eredménnyel már vissza lehet utalni, a követett eszközök jóságának a megítélését el lehet bírálni.
A foglalkoztatásbővítésről: Európában a követett cél, a teljes körű foglalkoztatás kialakítása lényegében egy 70 százalék feletti foglalkoztatási arányt jelent a 15-64 éves korosztály körében, a további 30 százalék egy kis része, 5-7 százalék európai átlag szerint aktívabb munkát keres, azaz munkanélküli, további 23-25 százalék inaktív, vagyis nyugdíjas, tanul vagy a gyermekét neveli. Ez Magyarországon köztudomásúlag 55-56 százalék körüli, 10-11 százalék körüli munkanélküliséggel és 34-35 százalék körüli inaktivitással. Ahhoz, hogy ez ne így legyen Európában, az adott ország GDP-jének 1,8-2 százalékát költik aktív munkaerő-piaci politikára. Ez Magyarországon az elmúlt években 1 százalék alatt volt, ebben az évben - a bejelentett intézkedések kapcsán ma már látszik - ennek 60 százaléka felett. Magyarán, az 1 százalék alatti mértéknek 60 százaléka felett, tartok tőle, hogy ez megerősíti Magyarországot a legalacsonyabb gazdasági aktivitás helyzetében, a csaknem legalacsonyabb foglalkoztatási arányban és az átlagos munkanélküliségi arányban. Ez a javaslat nem jelöl kitörést ebből a helyzetből.
Álláspontunk szerint a kitörést egy differenciált gazdaság- és foglalkoztatáspolitika jelenti, amelyik is egyes társadalmi csoportokra differenciáltan irányul, azaz nem általában gondolja a foglalkoztatási és aktivitási arányt emelni, nemcsak általában a munkaerőpiacnak a gyors alkalmazkodóképességét segíti elő, hanem konkrétan a munkavállalókét is, és bevonja a helyi regionális szereplőket, tehát a kormányzati aktív politika részesévé teszi a regionális önkormányzati szereplőket is.
Álláspontunk szerint négy olyan jelentős társadalmi célcsoport van, amely számára, ha kitörést biztosító foglalkoztatáspolitikát teremtünk, akkor az az egész számára is áttörést hoz. Ezek azok a társadalmi csoportok és élethelyzetek, amelyeknek zömében 30 százalék körüli, legfeljebb 30 százalékos a foglalkoztatási mértéke, aránya, indexe, ezek azok, amelyek - persze itt rögtön zárójelbe teszem, hogy ilyen nem lehetséges egy országban - ha nem volnának, akkor az összes többi számára társadalmi célként megfogalmazott teljes körű foglalkoztatás már valóság volna, hiszen az összes többi társadalmi csoport 70-75 százalékos foglalkoztatási aránnyal bír ezen négy csoporton kívül. Ilyenek a képzetlenek, akik 8 általánossal vagy még azzal sem bírnak, majd’ kétmillióan; ilyenek a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők, ahol akár 50-60 kilométeres körben nincs olyan munkahely, amelyet a piac teremtene; ilyenek a halmozottan hátrányos helyzetben lévők, többek között a romák és a megváltozott munkaképességűek; és ilyenek az életkori hátrányokkal küzdők, akik a munkaerőpiacon ebből a pozíciójukból fakadóan vannak hátrányban: a pályakezdők, az 50-55 felettiek és a gyesről, gyedről visszatérő anyák. Az az állításom, az az állításunk, hogy a számukra megfogalmazott célzott programok segítik elő, hogy Magyarország általában is visszatérjen az európai államok azon körébe, amelyek joggal beszélhetnek a teljes körű foglalkoztatásról, ehhez azonban a munkaidőalap más megosztása szükséges.
Önök is tudják jól, hogy Magyarország a második azon országok sorában, amelyekben az adott munkavállaló egy adott évben a legtöbbet dolgozik, azaz nálunk van az egy főre, egy munkavállalóra eső leghosszabb munkaidők egyike Európában. Ez a munkaidőalap felosztását tekintve azt jelenti, hogy a lehető legkevesebb a foglalkoztatott egy adott munkaidőalapon egy adott munkát elvégzendő. Hogy tételesen fogalmazzak: ugyanekkora munkaidőalappal Hollandiában az emberek 74-75 százaléka dolgozik, persze rögtön hozzáteszem, hogy magasabb fizetések mellett, és természetesen rugalmasabb képességekkel.
(10.00)
Summa summarum azt akarom állítani, hogy nem abba az irányba kell haladni tartósan, amit a válság kényszerített ki, és amelyikben egyik intézkedésük éppen ezen válságintézkedés meghosszabbítására szolgál, amelyik a heti 44 órás munkaidőt tartóssá teheti, hanem éppen ellenkezőleg: tenni az atipikus foglalkoztatások, az osztott munkaidős foglalkoztatások és ezek jobb elismerése érdekében kell, annak érdekében, hogy a munkaidőalap felosztása a nyugat-európai színvonalhoz közelítsen, mert ez a hazai aktivitási rátát is erősítheti.
A második kérdéskör, amiről szólni szeretnék, az az úgymond rugalmas biztonság kérdése. A kormány egyik államtitkára úgy fogalmazott nemrégiben - ha jól tudom, a kommunikációs államtitkár úr volt -, hogy túlzott a hazai munkavállalók védelme, és ezért ezt lebontó intézkedésekkel kell Magyarországot Európa legrugalmasabb munkaerőpiacává tenni. Jelzem, ez félreértése a flex security európai értékeinek és elvének, mert a flex security, a rugalmas biztonság arról szól, hogy egy bővülő munkaerőpiacon biztosabb, kiszámíthatóbb munkavállalói pozíciók mellett növekedjék egyszerre a biztonság és a foglalkoztatás; hogy járuljunk hozzá a gazdaság szereplőinek jobb körülményeihez azáltal, hogy nem a munkavállalói pozíciókat rontja folyamatosan a munkaerőpiacon az adott kormányzat.
Itt, Magyarországon - ebből az államtitkári megszólalásból is sajnos erre kell következtetni - a rugalmas biztonságot, a nagyobb rugalmasságot egyfajta Latin-Amerika felé haladó munkaerőpiacként képzelik el. Sajnos a megfogalmazott módosítások is erre mutatnak, a gyermekgondozási segély időszakában felhalmozódó fizetés nélküli szabadság kérdésében, idetartozóan a heti kötelező munkaidő kérdésében vagy legpregnánsabb módon a túlmunka kifizetésének mostani szabályában. Ez utóbbi ugyanis azt írja elő, hogy ellenérték nélkül, pótlék nélkül, szabadidővel lehessen kiegyenlíteni a túlmunkát, ami azt jelenti, hogy “ügyes” munkaszervezés esetén el lehet érni azt, hogy ingyenes túlórát végezzenek a munkavállalók, ami nyilvánvaló módon elfogadhatatlan Magyarországon, és nagyon rossz üzenettel bír.
Ezek a példák mutatják, hogy az itteni előterjesztés Magyarországon a flex securityt a biztonság rontásán keresztül képzeli el, a munkavállalói, korábban megszerzett jogok sérelme útján kívánja biztosítani. Ezt az irányt nem látom pártolhatónak, ez az irány nem igazolható.
Itt egy rövid megjegyzést szeretnék tenni kitérőként. Egész Európában vita a flex security hatásossága. Egész Európában vita, hogy válságban mit jelent a flex security, és válságban mit jelent a párbeszéd. De úgy látom, hogy azok az erők, azok a demokratikus és szakmailag is megalapozott vélemények jutnak többségre, amelyek úgy fogalmaznak, hogy válságban és válság utáni világban nem a biztonság rontása jelenti a kiutat, válságban és válság utáni világban, az ebből való kibontakozásban nem a párbeszéd tagadása jelenti a hatékonyságot, hanem éppen ellenkezőleg: a párbeszéd, az együttműködés, ezen intézmények erősítése és a munkavállalói biztonság és a rugalmasság egyidejű erősítése.
Azért szerettem volna, tisztelt Ház, ezeket a kérdéseket szóba hozni, mert bár e törvény csak érintőlegesen szól e kérdésekről, mégis sajnos jelöli azt az utat, amire Magyarországon számíthatunk a soron következő munkatörvénykönyv-módosítással, a foglalkoztatási törvény módosításával. És már most jelezzük: ne járjunk ezen az úton, állítsuk meg az ez irányba folyó szakmai munkát, folytassunk róla széles párbeszédet!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
