GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam is azon a szálon próbálnék elindulni, amit Nyikos képviselő úr mondott. Én azért nyújtottam be a képviselőtársaimmal sok módosító indítványt, mert hittem abban, hogy kialakul egy együttműködés, és a kormánypárti képviselők, és akik megfogalmazták a törvényjavaslatot, veszik ezeket a lapokat, és tovább javítják, tovább finomítják.
(23.30)
Bíztam abban, hogy nem esünk bele abba a hibába, mint amire hivatkoztam az általános vitánál, hogy az alaptörvényben, a 43. cikkben elég komoly probléma van. De ide majd a preambulumnál szeretnék visszatérni. Azt már most jelzem elnök úrnak, tudom, hogy Házszabály szerint arról külön kell vitatkoznunk, de valójában összefügg például a 4. számú módosító javaslattal is, ennyiben talán ott majd akkor rövidebben lehet erről beszélni.
Az első a 2. ajánlási pont. Továbbra is tartom, és itt is azt gondoltam, hogy inkább bővítik majd a kormánypárti képviselők a fogalomtárat, mert ahhoz, hogy a vizsgálatnál a vizsgálat eredményeként kialakuló helyzet szubjektív elemeit lehetőleg a minimálisra csökkentsük vagy a vitás kérdésben való eligazodást segíthetjük, akkor ahhoz kell mindenképpen egy fogalommeghatározás. Csak hogy egy kicsit kiemeljek: az ellenőrzést támogató tevékenység. Mert az ugyan később, a vége felé megjelenik a törvényben, hogy aki akadályozza, szándékos, meg meghiúsít, de akkor ki kell mondani, hogy mi a meghiúsítás például. Arról nem beszélve, hogy akár a gazdaságossági, hatékonysági, eredményességi vizsgálatot mind-mind rögzítenünk kellene, hogy melyik micsoda, mit értünk alatta, és ebben az esetben lehet azt mondani, hogy az ellenőrzött szerv, amennyiben ezeknek nem felel meg, akkor számíthat azokra a szankciókra, amiket a törvényjavaslat kilátásba helyez.
A 3. ajánlási pontnál szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ez összefügg a 7. ajánlási ponttal is, amelyet elfogadott az előterjesztő. Csak én azt szeretném, hogy ha egyszer a törvény szövege elejétől a végéig, ha egy szövegként próbáljuk értelmezni, akkor annak belül is harmonikusnak kell lenni. Tehát ezért mindenképpen fontos lenne, hogy az 1. §-ban ne csak azt mondjuk ki, hogy az Országgyűléstől függ az Állami Számvevőszék tevékenysége, hanem más hatályos törvényektől. Mert azt már most lehet vizionálni, hogy lesznek ilyenek. És az érdekes, hogy később egyszer maga Dancsó képviselő úr is utal erre. Azt gondolom, hogy ezt valakinek mindenképpen át kéne tekinteni az első fogalmazók közül, mert tudom, hogy a gazdasági bizottságnak nincs meg ehhez a felkészültsége, hogy ebből egy összefésült szöveg legyen. Amikor ezt mondom, majdnem megint Nyikos képviselő úrral kéne egyetértenem, hogy akkor nincs is értelme, hogy dolgozzunk. De tényleg, én magam sem látom, aki ezt elvégzi.
Szeretném a 4. pontot kiemelni, Dancsó képviselő úr indítványát, amit a bizottság támogatott. Itt ugyan megpróbálja kiküszöbölni azt a problémát, amit az alaptörvény 43. cikke mond, csak abban az esetben, ha ebben a törvényben ezt így megfogalmazzuk és elfogadjuk, akkor az Alkotmánybíróság abban a pillanatban, amikor az alaptörvény hatályba lép, kimondhatja, hogy ez a törvény bizony nem felel meg az alkotmányossági követelményeknek. Mert itt most az állami és önkormányzati vagyonra szorítjuk le az ellenőrzés lehetőségét, miközben az alaptörvény pedig a nemzeti vagyon egészére vonatkozik. Tehát ha elfogadták Dancsó képviselő úrnak ezt az indítványát, akkor minimum a zárórendelkezések között szükséges lenne egy visszahivatkozás, hogy az alaptörvény 43. cikkének (1) bekezdése is megváltozik.
Az 5. pont: elfogadom, lehet, hogy nem jól van megfogalmazva, hogy hogyan kell elfogadnia a Háznak az Állami Számvevőszék költségvetését, de azt gondolom, hogy itt, a parlamenti patkóban nem fogadhatunk el olyat, hogy feltétel nélkül egy biankó csekket aláírjunk évekre, hogy soha nem lehet kisebb az előző évinél. Nem tudjuk, miért, feladatcsökkenés, átszervezés, bármi lehet, vagy lehet egy nagyobb fejlesztés egy adott évben, ami utána már nem kell hogy a bázisban benne legyen. Tehát kérem az előterjesztőket, gondolják ezt még egyszer végig. Azt gondolom, ha az Állami Számvevőszék elnöke lennék, ennek rettentően örülnék, mert ez azt jelenti, hogy rosszul soha nem járhat, csak jól.
A következő a 6. pont. Ezt nagyon pozitívnak tartom, hogy a pongyola “pályázat” helyett megjelenik az, hogy közbeszerzési eljárásban kell a könyvvizsgálót kiválasztani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem