BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország fenntartható fejlődésének előmozdításához, versenyképességének növeléséhez és védelmi képességeinek fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy a társadalom és a gazdaság a tudáson és az innováción alapuló fejlődési pályára álljon. Ennek a pályának az eléréséhez és megtartásához nélkülözhetetlen az innováció állami támogatása. A kormány ennek érdekében, a nemzeti reformprogramban azt célozta meg, hogy a K+F-ráfordítások mértéke 2015-ig érje el a GDP 1,5 százalékát, 2020-ig pedig az 1,8 százalékát. Ezek nagyra törő célkitűzések, különösen, ha a valóságból és a kormány munkájából indulunk ki. A Magyar Köztársaság innovációs ráfordításai ugyanis évek óta alacsonyak. Ennek mértékét 2004 óta óriási erőfeszítésekkel sikerült növelni, így 2009-ben az innovációs ráfordítások mértéke elérte a GDP 1,15 százalékát. Ezt a szerény, de folyamatos fejlődést törte meg az önök hatalomra jutása. 2010-ben a ráfordítások mértéke már csak a GDP 0,9 százalékát tette ki. Az Orbán-kormány 2010-ben és 2011-ben mintegy 25 milliárd forint költségvetési támogatást zárolt és vont el.
Tisztelt Államtitkár Úr! Önök folyamatosan mást tesznek, mint amit mondanak, ezért kérdezem tehát öntől: miért büntetik a fejlesztési szektort? Miért nullázzák le az innovációval foglalkozó vállalkozásokat? Miért rontják a magyar gazdaság versenyképességét? Miért tekintik ellenségnek a hazai kutatóközpontokat és a hazai kutatókat? Mindezt tudatosan csinálják vagy tudatlanságból?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem