DR. BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a szót. A kérdésem az: képviseli-e még a kormány által kijelölt nemzetgazdasági tárca Magyarországon a dolgozókat és a munkavállalókat? Ez komoly kérdés, amellyel valamennyiünknek, nemcsak a kormánynak, hanem a parlamentnek is szembe kell néznie, a képviseleti demokráciában rendkívüli fontosságú az, hogy kinek a megbízásából járunk el. Látszólag természetesen az illetékes tárca képviseli, hiszen a foglalkoztatás növeléséről beszél, 1 millió új munkahely létrehozásáról, de egy év alatt 11 ezerrel nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma, tehát itt nem túlságosan rózsás a helyzet.
Az adócsökkentés területén mindenki számára, a dolgozók számára is az volt az ígéret, hogy senkit nem érhet kár, ennek ellenére a közvetlen munkavállalók közel 80 százalékának nem csökkentek, hanem nőttek az adóterhei, tehát ezen a területen sem ragadható meg a közvetlen érdekképviselet.
A kormány a nemzeti konzultáció után most szociális konzultációt hirdet, látszólag tehát ezen a területen is elindult a párbeszéd, valójában azonban a tárca az Országos Érdekegyeztető Tanács megkérdezése nélkül az érdekegyeztetés új rendszerét kívánja bevezetni, olyan sürgősséggel, amelyben az OÉT titkárait a miniszter úr már fel is mentette, megelőlegezve egyébként ezzel a parlament döntését, megelőzve a szakszervezetekkel történő konzultációt.
Azt szeretném tehát kérdezni, hogy ezek az intézkedések csak félreértésre adnak okot, vagy valójában a kormány az elkövetkező időszakban nem kívánja képviselni a munkavállalók érdekeit, nem kívánja elfogadni a munkavállalók által delegált szakszervezetek véleményét, vagyis nem kívánja képviselni Magyarországon a munkavállalók érdekeit. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem