DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egy hete, hogy a miniszterelnök győzelemként bejelentette: a devizahitelesek megsegítésére öt pontban megállapodott a bankokkal, pont egy évvel azután, hogy itt a pulpituson a 29 pont keretében megígérte a nemzeti eszközkezelő létrehozását, felállítását. Azóta hétszer jelentették be különböző magas szinten, hogy ezt fel fogják állítani. Kíváncsiak vagyunk, hogy a törvény előkészítését követően mikor fog ez ténylegesen felállni.
Bejelentették, hogy az eszközkezelő mellett lesz mesterséges árfolyam 180 forint/svájci frankban, ami a számítások szerint 271 forintos törlesztést jelent 2015 után annak, aki véletlenül ezt találná választani. Úgyhogy nagyon meggondolandó, mennyit ér ez a 180 forint. Az viszont biztos, hogy júliustól feloldja a kormány az árverezési moratóriumot, tehát kilakoltatások lesznek ezrével. Ez a segítés? Kinek a segítése ez, tisztelt államtitkár úr?
Nézzük át, hogy egy év halogatás után mit tett a Fidesz-kormány a devizahitelesekért. Hibás gazdaságpolitikával, elhamarkodott nyilatkozatokkal sikerült háromszor bedönteniük a forint árfolyamát. Ez 2010-ben 974 milliárd forintos többletkiadást jelent a devizahiteleseknek; az adósságállomány 19 százalékával sikerült megnövelni mindenkinek, nem csak azoknak, akiket most megsegítenek. A hibás különadók révén olyan pozícióba kerültek, hogy semmiféle megállapodásra nincs lehetőségük a bankokkal. Tehát ez az öt pont igazából azt jelenti, hogy minden teljesül abból, ami a bankokat védi, és semmi nem teljesül abból, ami a hiteleseket védené. Azt mondják, hogy megvédték a nyugdíjasokat is, s erre külön kormánybiztosságot hoztak létre. Hát nagyon megvédték: a 3000 milliárdot államosították, és most arról van hír, hogy mintegy 50 ezer nyugdíjas járandóságát akarják csökkenteni.
Kérdezem, az eszköztelen eszközkezelő megtervezése közben észrevették-e már, hogy a gyakorlatilag mindenkivel és mindennel küzdelmet folytató Orbán-kormány megint egy átmeneti és csak a bankoknak előnyt jelentő megállapodást kötött. Maradt-e pénz a kasszában a MOL-ra kifizetett 500 milliárd után, hogy az eszközkezelőben eszköz is legyen, és lesz-e önök szerint egy működő szervezet, amely nemcsak ígéret marad, hanem ténylegesen segítséget nyújt a devizahiteleseknek?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem