DR. LENHARDT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. LENHARDT BALÁZS
DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen, alelnök úr. Két hete zárult le a magyar NB I-es labdarúgó-bajnokság, és óriási öröm volt Fehérváron, mert hosszú várakozás után a Videoton megnyerte a magyar bajnokságot. Ez az 1941-ben alakult klub - akkor még Székesfehérvári Vadásztölténygyár Sportklub néven - hosszú történetet járt be, amíg idáig eljutott. 26 év után kerültek föl az NB I-be, akkor még VT Vasas címen. Aztán változatos szereplés után idén volt az az esztendő, hogy a klubház falán évek óta üresen lógó tablót betölthessék fényképekkel.
Ami pikantériát ad ennek a történetnek a fehérváriak örömén túl, hogy Orbán Viktorról az utóbbi időben kiderült, hogy nagyon komoly híve ennek a fehérvári csapatnak, és az elmúlt esztendőben úgy tűnik, hogy politikai háttérrel sikerült is egy igen komoly bázist megteremteni a klubnak, és ennek köszönhető, hogy a klub által is elismerve majdnem 3 milliárd forintból tudnak gazdálkodni, ami magyar szinten példátlan eredmény.
Orbán Viktorra térve, érdekes, mondjuk, ez a fajta klubváltás, mert korábban televíziós műsorban bevallotta, hogy a szíve az Újpestért dobog, szó volt arról is, hogy Vasas-szurkoló, de a saját emlékirataiból emlékszem, hogy amikor még ifjúsági játékos volt gimnazista évei alatt, képes volt Győrbe elzarándokolni a Verebes-féle Rába ETO edzéseit megtekinteni. Ez csak azért érdekes, mert az ember identitást, vallást és csapatot sem szokott váltani az életében, de úgy tűnik, hogy Orbán Viktor, aki mögött elég kacskaringós politikai pályafutás áll, ezt is meg tudta változtatni, és könnyedén váltott egy új élet és egy új identitás felé.
Még érdekesebb, hogy szintén két hete lett bejelentve az állam által a MOL meghatározó tulajdonrészének a visszavásárlása. Ezt most már tényleg egy meghatározó befolyású részesedésnek tekinthetjük, és ez a MOL a bajnoki címet ünnepelendő elárasztotta a hazai médiát a “Köszönjük, Videoton” és a futballcsapatot dicsőítő hirdetésekkel mind az internetes, mind a nyomtatott sajtót. Nyilván a szívük joga, csak kérdés, hogy a most már részben és meghatározó részben állami tulajdonban lévő cégnél valóban ez-e a legfontosabb marketingkiadás, vagy pedig esetleg a főnöknek akartak a kedvében járni ezekkel a hirdetésekkel.
Orbán Viktornak egyébként jó napjai voltak, mert ahogy a magyar televíziónézők is megtekinthették a két héttel ezelőtti hétvégén, hogy Londonban járt, ahol a bajnokok ligája döntő után Platini balján helyet foglalva lejattolhatott a BL-döntőn részt vevő játékosokkal. Ugyan nem tudjuk, hogy pontosan milyen funkciót töltött be ott, de nyilván meghívták.
Ne legyünk azonban szűkkeblűek, volt oka a magyar futballszerető társadalomnak egyéb szinten is az örömre. Kiesett ugyanis az NB I-ből az MTK csapata. S meg kell mondjam, hogy ez klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.
Foglalkozzunk azért egy kicsit a jövővel is. Kíváncsian várjuk, hogy az MLSZ által bejelentett új futballstadion, amit majd a Puskás Ferenc Stadion helyén építenek, pontosan hogy fog kinézni, mert a terveket nem ismerjük.
Szintén kíváncsian várjuk Csányi Sándortól, hogy hogyan képzeli a magyar labdarúgás megreformálását, mert a felemelkedéshez szükség lenne olyan változásokra, amelyek biztosítják a szakmai minőség emelését, és nemcsak az átlag nézőszámban, hanem a teljesítményben az utánpótlásképzésen túl is.
A múltkori hozzászólásra visszautalva, elismeréssel üdvözöljük a szurkolói iroda létrehozását szintén az MLSZ berkein belül. Remélhetően lesz olyan közvetlen beleszólásuk az eseményekbe, hogy a szurkolói jogvédelem a jövőben biztosítva legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem