SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Nem áll módomban elfogadni a választ. Mindenesetre örülök annak, hogy legalább néhány alapelvben egyetértettünk.
Újra kiderült, hogy egyetértünk a tekintetben, hogy az energetikai célú épületfelújítások mennyire fontosak, csak éppenséggel azt nem értem, hogy miért nem történik gyakorlatilag semmi, miközben az építőipar teljes egészében pang.
(15.00)
És szeretném felhívni újra a figyelmét arra, hogy Ausztriában 27 milliárd forintot költöttek energetikai célú épületfelújításokra, ezzel 7 ezer új munkahelyet teremtettek. Önök kiszórtak az ablakon 500 milliárd forintot a MOL részvénypakettjeinek megvásárlására, ezzel 130 ezer új munkahelyet lehetett volna létrehozni a zöld-épületfelújítások révén. Szóval nagyságrendileg ez a helyzet, ezért nem áll módomban elfogadni a válaszát.
És zárásként pedig arra hívnám a figyelmét, hogy a minisztere szerint a zárolások véglegesek, nem pedig átmenetiek. Tehát csekély lehetőség lesz arra, hogy ezt majd újra elköltsék. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem