VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az intézményrendszer leállásának egyéves évfordulóján inkább arról kell beszélnünk, hogy önök jelentősen, sokkal tartoznak azoknak a vállalkozásoknak és pályázati gazdáknak, akiknek a hétezer számlával bent lévő tartozásukat kellene kiegyenlíteni. Ez a 6 milliárd forint az, ami például azonnali segítséget jelent a vállalkozásoknak.
Kötelezettségvállalásról beszél. Az esetünkben ez valóban így van, hiszen ez azt jelenti, hogy azok a sikeres pályázatok, amelyek eredményesek voltak, támogató döntéssel rendelkeznek, és erre a forrásra mindvégig számíthattak és számítanak továbbra is ezek a pályázatok.
Összességében véve önök az intézményrendszer leállásának - hangsúlyozom - egyéves évfordulóján sok kívánnivalót hagynak maguk után. Mindazok a gyanús közbeszerzések veszélybe sodorják a források felhasználását is.
Mindezek alapján (Az elnök csenget.) az ön válaszát elfogadni nem tudom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem