DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE
DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE
DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor biztosítom önt a Ház szelleméből fakadó tiszteletemről, egyébként elég jókat szoktunk itt szakmailag vitatkozni, őszintén meg kell mondjam, hogy egy ilyen fajsúlyú törvény tárgyalásakor emberileg és szakmailag hiányolom miniszter úr jelenlétét.
A jelenlegi törvényjavaslatról: immár ez a második egészségügyi témájú saláta, helyesebben uborkasaláta-jellegű törvényjavaslat van tisztelt Ház előtt. Ha hasmenést nem is, de agymenést okozhat azoknak, akik ettől a törvényjavaslattól akár a betegek részéről a betegellátás színvonalának emelkedését, az egészségügyi dolgozók részéről munka- és életkörülményeik javulását várták. E törvényjavaslat, karöltve a 2011-es költségvetéssel, messze nem elegendő a magyar egészségügy újraélesztéséhez, mint ahogy azt a Semmelweis-tervben olvashatjuk, legfeljebb egy gyenge beöntésnek felel meg, annak minden hatásával és sajnos mellékhatásával. Ennek a törvényjavaslatnak legfőbb küldetése, hogy elfedje a lényegi kérdéseket, vagyis a táppénzszabályok további szigorítását és a gyógyszergyártók megsarcolását; mindehhez felhasználva a fülkeforradalom és a gazdasági szabadságharc sztenderd stratégiai elemeit, a bűnbakkeresést, az érintett szereplők egymásra uszítását, legyen szó betegekről, beteg táppénzesről, rokkantakról vagy orvosokról.
A törvényjavaslat elsődleges célja a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott államháztartási hiány mindenáron való csökkentése, mindamellett sajnos semmi biztosítékkal arra, hogy a százmilliárd nagyságrendű, tervezett forráskivonást vissza is forgatják utána az egészségügyi ágazatba.
(9.40)
A törvényjavaslat nem tartalmaz lényegi, a strukturális reformokra vonatkozó elemeket, sem pedig a biztosítottak, a betegek helyzetét egyértelműen könnyítő rendelkezéseket. Tovább folytatja a törvényjavaslat a meglévő intézmények, testületek mészárlását a Nemzeti Egészségügyi Tanács és a Betegjogi Közalapítvány végleges megszüntetésével. A törvényjavaslat nem tartalmaz háttérszámításokat, hogy összességében milyen megtakarításokat, megszorításokat eredményez az államháztartás részére, részéről, és milyen terheket jelentenek a változások a betegek, az egészségügyi szolgáltatók, illetve a gyógyszergyártók számára.
A törvényjavaslat több eleme a Semmelweis-tervre épül, ennek 5. oldalán a következő olvasható: “…keveset költünk az egészségügyi ellátásra (250-550 milliárd forint hiányzik a rendszerből)… minimum 250 milliárd forint az az összeg, amely a ciklus végéig reálértéken beépülve a finanszírozásba az egészségügy megmentéséhez szükséges.” Nos, ennek több mint a tízszeresét einstandolta a kormány a magán-nyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával, a dupláját sikerült eldorbézolni a leggazdagabbak adókedvezményeivel, és ugyanennyit a MOL-részvények felvásárlásával, most pedig legalább ennyit próbálnak kivenni a rendszerből a gyógyszerkassza kirablásával.
A Semmelweis-tervet valószínűleg nem olvasták figyelmesen végig a törvényjavaslat megalkotói, mert bizony több nagyon fontos megállapításával mennek szemben. 14. oldal, 3/6., idézet: “A terápiák közötti választás esetén a hatásosság, illetve az eredményesség nem alkalmazandó egyetlen, kizárólagos döntési kritériumként. Itt a különböző kezelési módok közötti hatásosság különbségéből eredő minőségkülönbségről, azaz az allokatív minőségről van szó. Az allokatív minőség abszolutizálása, azaz az egy betegre jutó egészségnyereség maximalizálása mint optimalizálási függvény, szűkösen rendelkezésre álló források esetében azt eredményezné - sajnos fogja eredményezni -, hogy mind az össztársadalmi, aggregált populációszintű egészségnyereség, mind pedig az ellátáshoz való hozzáférés csökken, azaz kevesebb beteg férne hozzá az ellátáshoz, megsokszorozódna például a várakozási idő.” Ezt már látjuk.
15. oldal, 3/14.: “Az egészségügy érdemi újraszervezésének, a hatékonyság javításának kulcsfontosságú feltétele, hogy az így felszabaduló forrásokat ne vonják ki az ágazatból, hanem ösztönzés formájában kerüljenek vissza az ellátórendszerbe.” Erről most ebben az előterjesztésben szó sincs.
A fentiekkel szemben szerencsés, hogy a következő agyalmányt még nem valósították meg, 15. oldal, 3/12.: “A torz ösztönzők, ezen belül elsődlegesen a hálapénz visszaszorítása érdekében megfontolandó a szabad orvosválasztás, az elmúlt ciklusban fizetőssé tett - ez persze így nem igaz - rendszerének egyértelművé tétele.” Nagyon félek, nehogy a következő uborkasaláta-törvényben ez valamilyen határozott formában testet öltsön.
Rátérve a konkrét törvényjavaslatra, az egészségbiztosítási ellátásról szóló törvény módosítása: a Széll Kálmán-terv és az Orbán-csomag célkitűzéseként tartalmazza a törvényjavaslat az úgynevezett passzív táppénz megszüntetését, ami azt jelenti, hogy a biztosítási jogviszony megszűnését követő naptól a biztosítottak már nem lesznek jogosultak táppénzre. Ezt a súlyos intézkedést hatályon kívül helyezésekkel kívánják megoldani. Úgy tesz az előterjesztő, mintha a szolidaritás nem lenne alapértéke az egészségbiztosításnak. Hát, sajnos, ez is a kormány szemléletét tükrözi.
A rendszerbe való beavatkozás azonban további, a kormány által talán nem is kalkulált következményekkel jár, illetve járhat. A passzív táppénz megszüntetése egyben azt is jelenti, jelentheti, hogy a jogviszony megszűnését követő naptól már nemcsak táppénzre, hanem az egészségbiztosítás által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokra sem lesz jogosult az érintett személy. Ez már több mint méltánytalanság. Megfosztja a beteg embereket az egészségügyi szolgáltatásoktól, a támogatott gyógyszerellátástól.
A törvényjavaslat 1. §-a azt az “újítást” akarja meghonosítani, hogy a keresőképtelen betegeket a járóbeteg-szakrendeléseken soron kívül kell ellátni. Szó sincs arról, hogy a már helyenként jelenleg is végeláthatatlan várólistákra ez milyen hatással lesz. Sehol nincs utalás semmiféle anyagi vagy egyéb humán többletforrás biztosítására a többletfeladatok ellátása vonatkozásában. A javaslat elméleti síkon óvatosnak tűnik azért, mert egyrészt a soronkívüliség nem érintené a sürgősségi ellátásokat, és a soron kívüli ellátásokat pedig csak a rendelkezésre álló kapacitások terhére köteles a szakrendelő teljesíteni; ez okénak tűnik. Az más kérdés, hogy a relatív sürgősség megállapítása csak a beteg vizsgálata után derülhet ki, így a vizsgálat nélküli várólista-átrendezés rendkívül komoly, negatív, egészségkárosító következményekkel is járhat.
A Semmelweis-terv első változata a várólistákkal kapcsolatosan még konkrét adatokat említ, amelyeket a második változatból már elhagytak az alkotói - ki tudja, miért -, nevezetesen 36. oldal B.c.18.: “Kézi gyűjtésen és becslésen alapuló számításaink szerint a jelenlegi érdemi várólisták döntő többsége 8,4 milliárd forint rendelkezésre bocsátásával ledolgozható.” Nos, fentebb már szóltam a több száz milliárd forintos eltékozlásokról, itt csak egy másik viszonyszámot kívánok szembesíteni a 8,4 milliárd forinttal: a miniszterelnök úr testőrsége durván 10 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek.
Az egészségügyről szóló másik törvény módosítása: a népegészségügyi fejezet átírása kiválóan alkalmas a direkt és indirekt visszamutogatásra és az intenzív pótcselekvés szimulálására. A törvényjavaslat szerint a népegészségügy csaknem minden problémáját megoldja az egészségmegőrzés kifejezés lecserélése az egészségfejlesztésre és az egészségvédelemre.
A nemzeti egészségfejlesztési program likvidálásáról az általános indokolásban a következőket olvashatjuk: a nemzeti egészségfejlesztési program a jog szerint létezik, tényleges program nem áll mögötte, annak ellenére, hogy az Eü. törvény szerint “az ország középtávú fejlesztési stratégiai tervének részét képező nemzeti egészségfejlesztési program az egészségügyi tervezés alapja” - tehát nem a különböző tervek, hanem ez. “A jelen javaslat tartalmazza a nemzeti egészségfejlesztési programnak az egészségügyi törvényből történő törlését, valamint a Nemzeti Egészségügyi Tanácsra vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezését.”
Az elmúlt hónapok fejleményei alapján sajnos egyértelműnek látszik, hogy a többolvasatú Semmelweis-terv, a Széll Kálmán-terv és a tervekbe vett különböző szintű kormányzati irányító sóhivatalok mellett, amelyek majd lesznek, egy ilyen középtávú, a kormányzaton számon kérhető stratégiai tervre, koncepcióra a kormányzatnak nincsen szüksége, de szintúgy a Nemzeti Egészségügyi Tanácsra sem, amelynek a feladata a következő, idézem: “A Nemzeti Egészségügyi Tanács alapvetően a kormányzati egészségpolitika kialakításában, az ezzel összefüggő döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező, tanácsadó, a döntések végrehajtása során elemző és értékelő funkciót lát el.” Na, ez úgy látszik, nem kell. A kormánynak nincs szüksége olyan testületre, amely a tárcától függetlenül foglal állást az egészségügy legfontosabb kérdéseiben. Mint annyi más demokratikus fórum, ez is áldozatul esik a Fidesz hatalmi centralizációjának. Idézet: “A Nemzeti Egészségügyi Tanács tevékenységének a felülvizsgálatát - azt hiszem, ezt képviselőtársam az előbb már mondta - többek között a megváltozott kormányzati struktúra és jogszabályi környezet, valamint az új szakmai kollégiumi rendszer kialakítása indokolta.” Ez utóbbi abszolút hamis érvelés, mert a szakmai kollégiumok feladata teljesen más, a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot semmilyen formában nem helyettesítik. Egyébként eddig még soha senkinek nem jutott eszébe, hogy a szakmai kollégiumok alkalmasak lennének a Nemzeti Egészségügyi Tanács helyettesítésére. Egyébként a szervezet elnöke, a jelen lévő Puskás Tivadar képviselőtársunk is azt nyilatkozta egy internetes portálnak: “Jelen pillanatban nem szerencsés a tanács megszüntetése.” Egyébként tisztelem a szakmai hozzáállását és a többi kollégáét is, akikkel orvosként nagyon sokszor együtt dolgozunk a betegekért itt a parlamentben is, és a bizottságban is.
Csak hab a tortán, hogy amikor 2010. szeptember 17-én országgyűlési határozattervezetet nyújtottunk be képviselőtársaimmal a nemzeti egészségfejlesztési program megalkotásáról, támaszkodva egy 2003. évi Ogy-határozattal kihirdetett, egyébként konszenzussal elfogadott nemzeti népegészségügyi programra, azt a kormánytöbbség azzal utasította el, hogy ez egy jó szakmai elképzelés, de a megalkotása a kormány feladata. Most, úgy látszik, nem nagyon alkotja a kormány.
Az egészségügyi törvény módosításai - ez egy más olvasat - végleg kiiktatják a betegjogi képviseleti rendszert, és mindössze annyit tartalmaz a javaslat, hogy a betegek panaszaikat az egészségügyi államigazgatási szervekhez nyújthatják be. A Semmelweis-terv új változata egy önálló kormányhivatal létrehozását kezdeményezte, amelynek fő feladata a betegjogi kérdések kezelése lett volna, de úgy látszik, itt a törvény-előkészítés során az ágazati egészségügyi vezetőknek ez a javaslata a kormány szűrőjén ilyen formában elbukott.
A törvényjavaslat hozzányúl a munkaidő és az ügyelet kérdéseihez is, mint ahogyan ez elhangzott, hangsúlyozom, ismét csak anélkül, hogy bármilyen többletforrást biztosítana. Az önkéntes túlmunka vállalásától elálló orvosok az egészségügyi rendszer leállását tudnák előidézni. Persze, hivatástudatból nem fogják, a betegellátást minden körülmények között elvégzik, kötelességünk elvégezni.
(9.50)
Egy szó sem esik az égető humánerőforrás-hiány megoldásáról, az orvosok és a szakdolgozók - megalázó bérezésükből fakadó - külföldre vándorlásáról, a rezidensek utcaseprő szintjén mozgó béréről: a nettó átlag 83 800 forint. Az új szabályozással a munka-, illetve a túlmunkavégzés és a munkabér tekintetében a konfliktusokat a kormány nagyon ügyesen a kórházakhoz, intézményekhez delegálja.
Pár szót még a gyógyszerekről, a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól is, és a többi, egy kis visszamutogatást engedjenek meg nekem is, egy kis visszatekintést nem először a gyógyszerkassza alakulásáról.
2001: 179,5 milliárd forint. 2002-ben a Fidesz-kormány visszavett volna belőle, 153 milliárd forint lett tervezve, de végül a Medgyessy-kormány 209 milliárd forintnál kellett hogy egyensúlyba hozza a gyógyszerkasszát. 2010: 343 milliárdos terv, 358 milliárdos teljesítés. 2011-re 343,5 milliárdos terv - az egyébként valószínűleg nem túl baloldali indíttatású Állami Számvevőszék ezt úgy jellemezte, hogy komoly feszültség forrása lehet. A Széll Kálmán-tervben egyébként - valahol ezt le is írtam - a Fidesz-frakciónak Matolcsy-terv formájában ezt belső információként továbbadta a miniszterelnök úr, illetve a miniszter úr. 2011-ben mínusz 26,5 milliárd, 2012-ben mínusz 83 milliárd, 2013-ban és 2014-ben 120 milliárdos megtakarítás, idézőjelben megtakarítás - megszorítás, eldorbézolás.
A törvényjavaslat részletesen tartalmazza a gyógyszergyártók terheinek a növekedését, de nem szól a lakossági terhek alakulásáról. Idézem: “Jelenleg a gyógyszergyártók támogatott forgalmuk után a termelői árra eső társadalombiztosítási támogatás 12 százalékát fizetik be az E-alapba havi rendszerességgel. Az egyenleg javítása érdekében szükséges a befizetési mértéket felemelni, egységesen 20 százalékra.” Ez már több, mint a bankok megsarcolása.
A gyógyszer-ismertetői licenc az eddigi évi 5 millió forintról 10 millió forintra emelkedik, havonta 832 ezer forintra, ez szép. A gyógyszer-ismertetői tevékenység adminisztratív terhekkel való teljes ellehetetlenítése folyamatban van. A gyógyszer-ismertetői tevékenység szabályainak megszegéséért kiszabható bírság drasztikus megemelése - hogy mit kell tenni 500 millió forintos bírságért, az államtitkár úr ezt majd biztos elmondja, kíváncsi volnék, megmondom őszintén.
Egy gyakorlati utalás, aminek komoly negatív következményei lehetnek, idézem: “a társadalombiztosítási támogatással történő rendelésre jogosult jogsértése esetén a rendelési jogosultságnak legfeljebb egy hónapra történő felfüggesztését” tartalmazza a törvényjavaslat. Gondoljunk bele, hogy mit jelenthet ez egy vidéki háziorvosi szolgálat esetében, ha a betegeinek a doktor egy hónapig nem írhat fel gyógyszereket. Mehetnek a szomszéd településre vagy a franckarikába.
A következő pont, hogy a törvény a következő bekezdéssel egészül ki: “…a gyógyszer-ismertetői szabályok megsértése esetén bizonyos minősített esetekben az érintett gyógyszer kizárható a társadalombiztosítási támogatásból, ha rendelkezésre áll olyan gyógyszer, amelynek térítési díja 50 százalékkal nem magasabb”. Leegyszerűsítve: nem haver versenytárs gyógyszerestül likvidálható, csókos haver 50 százalékkal drágább gyógyszere rásózható a betegekre. Gratulálok!
A bevezetőben említett ellenségkép-kialakítás klasszikus példája az úgynevezett szociális konzultáció 8. pontja, amely a gyógyszergyártókat és -forgalmazókat próbálja lejáratni.
Általánosságban talán annyit, hogy a konzultáció folyik, folyogat, mi meg itt tárgyaljuk a törvényjavaslatot, úgyhogy talán most már nem érdemes visszaküldözgetni ezeket a leveleket ebből a szempontból.
A fenti machinációknak milyen következményei lehetnek a gyógyszeripar, gyógyszerterjesztés, gyógyszerforgalmazás, gyógyszergyártás vonatkozásában? Munkahelyek megszűnése a gyógyszeriparban, gyógyszeripari forgalmazói logisztikai központok kitelepülése Magyarországról, a gyártói kedvezmények radikális csökkenése - a fizetési haladékokkal küszködő egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában ez elég tragikus lehet -, az innováció, a gyógyszerkutatás, a klinikai gyógyszervizsgálatok visszafejlődése és az orvosképzés számos területén csökkenő tisztességes hozzájárulás, és áttételesen előbb-utóbb a betegterhek növekedése.
A törvénytervezet lehetőséget teremt a legrászorultabb betegréteg, az úgynevezett közgyógyellátottak gyógyszerpalettájának a szűkítésére szintúgy, valamint az indikációhoz kötött, kiemelt és emelt társadalombiztosítási támogatáshoz, javaslathoz, indikációhoz kötött gyógyszerek e kategóriába való befogadásának és az azok felírására jogosultak körének behatárolására is. Ez nyilván nehézségeket fog okozni a különböző terápiák összeállításában, illetve a már beállított gyógyszeres terápia kényszerű megváltoztatására kényszeríti a betegeket, orvosokat, amikor majd a betegek nem tudják kiváltani a gyógyszereiket.
Összességében: alig állítható, hogy ez a törvényjavaslat bármilyen módon is hozzájárul az egészségügy feszültségeinek az enyhítéséhez, a nem titkolt forráskivonás pedig tovább súlyosbítja az ágazat gondjait. Lehet, hogy az elkeseredett orvosok és egészségügyi szakdolgozók poharában ez a törvényjavaslat lesz az utolsó csepp. Próbáljunk rajta javítani, nem vagyok negatív drukker, mert ami rossz a betegeknek, azt én nem támogathatom, még akkor sem, ha ennek bármiféle vélt vagy valós politikai hozadéka lenne. Próbáljuk jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
