DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Végül is egy salátatörvény nagyon jó, mert salátareceptek cseréjére is lehetőség nyílik általa, és megtudhatjuk, hogy Vas megyében ki csinálja a legjobb salátát.
De komolyra fordítva a szót: tény, hogy a kormányzat a nemzet egészségével és egészségügyével kapcsolatos törvénykezést illetően minden korábbi ígérete ellenére - hogy megmentjük az egészségügyet - jelentős elmaradásban van. Ezt azért meg kell állapítani. Továbbá megállapítható, hogy a kormányzatnak az ellenzékben töltött nyolc évére és a kormányzás egy évére tekintettel kilenc év múltán sem sikerült időben egy tisztázott alapelveken nyugvó, elérendő célokat kitűző és a kitűzött célok megvalósításának stratégiai és taktikai lépéseit tartalmazó koherens egészségpolitikát letenni az ország asztalára. Amennyiben ezzel a munkával időben elkészültek volna, már kormányzásuk első napjaiban kijöhettek volna olyan, az alapkoncepcióhoz szervesen kapcsolódó részszabályozásokkal, mint amilyen a most benyújtott 3357. számú törvényjavaslat. Nem szerencsés, ha a részletszabályozásból kell következtetni az alapkoncepcióra, de még nagyobb baj az, ha a napi problémák megoldásának igazodási pontjai esetleg hiányoznak.
A kormányzat nagy szerencséje, hogy az egészségügy jelenlegi áldatlan állapotában bőséggel akadnak olyan részproblémák, amelyek megoldásért kiáltanak, és amelyek megoldásával az a látszat kelthető, hogy minden a legnagyobb rendben van, minden a terveknek megfelelően halad. Az ellenzéki bíráló is azért van nehéz helyzetben, mert egy jó salátatörvényben mindig vannak olyan részletek, amelyekkel minden politikai megfontolást félretéve szakmailag egyet lehet, sőt egyet kell érteni.
Ami pedig a hiányolt alapelveket illeti: nos, az eddigi részletszabályozásokból kiindulva elsősorban arra lehet következtetni, hogy az egészségügy rendbetételéhez szükséges források tekintetében külső forrásokban nem vagy csak alig gondolkodik a kormányzat. Erre erősített rá egyébként Szócska államtitkár úr is, amikor a Semmelweis-terv végrehajtására született kormányhatározatot bejelentette, és jelezte, hogy a terv megvalósításának nincs különösebb külső forrásigénye. Tény, hogy a kormányhatározat nem parlamenti műfaj, de remélem, hogy az Országgyűlés egészségügyi bizottságának módjában lesz majd a kormányhatározat kérdését is megvitatni a tárcával.
(10.20)
Látható, hogy az egészségügyre egyelőre csak olyan pénzeket szán a kormányzat, amelyek belső forrásként állítólag magában a rendszerben rejtőznek, és amelyeket feltárásukat követően kívánnak visszavezetni az egészségügyi ellátórendszerbe. Mindenesetre némi gyanakvással fogadja az ember az ilyen szándékokat, mert az egészségügyből eddig nagyon sok pénzt vettek ki, korábbi kormányok is, és a visszavezetés általában elmaradt, illetve nem olyan céllal vettek ki, hogy vissza is vezessék. Persze itt most belső források feltárásának az óhaja és kívánalma szerepel.
Hogy ezek a visszaforgatott belső tartalékok, már amennyiben vannak a rendszerben - biztos vannak -, mire lesznek elegendőek, megoldható-e belőlük az egészségügy legakutabb problémája, az egészségügyi személyzet hazai pályán való megtartása és a szükséges utánpótlás biztosítása, nos, ezekre a sürgető napi kérdésekre ma még nem igazán kapható megfelelő válasz. Megjegyzem, ha valaki egy sürgető probléma megoldására nem kellő gyorsasággal, azaz nem kellő időben biztosítja a szükséges forrást, ugyanúgy kudarcot vall, mint aki gyorsan, de elégtelennek bizonyuló forrást talál.
Nos, hát akkor ebből a szemszögből vizsgáljuk meg, hogy a belső források felszabadítása jegyében mire mennek a salátatörvény által megnyitott törvények módosításai. Nyilván a kötelező egészségbiztosításról szóló törvénnyel kapcsolatosan érezhetőek azok a szándékok, és méltányolandók is ezek a módosítások; így például a táppénzes idő rövidítését már az előző hozzászólók is megvitatták. Kétségtelen, hogy a táppénz valójában arra való, hogy a munkavállaló minél gyorsabban, egészségesen vissza tudjon találni a munkába, és valóban a várólistákban olyan abszurd helyzetek álltak elő, hogy a betegségéhez szükséges diagnosztikára, mondjuk, 3 hónapos előjegyzést kapott, ebből kifolyólag 3 hónapig tartották táppénzben akkor is, ha egyébként ez a betegség gyorsabban is kezelhető lenne. Ezt el tudjuk fogadni, csak tényleg abban bízunk, hogy a sorállás ezáltal nem fog valami aránytalan méreteket ölteni, és a várólisták várakozási ideje - már aki nem táppénzesként várakozik - nem fog olyan extrém módon megnőni, mert azt hiszem, jelen pillanatban mindent mondhatunk, de hogy a várólisták várakozási ideje kevés lenne, ezt, mondjuk, nem.
Nyilván a gyógyászati segédeszközök kiszolgálási feltételeinek szigorítása is indokolható, és ezzel is lehet bizonyos pénzt megtakarítani és megtartani az OEP kasszájában. Főként azokkal szemben indokolt az ilyen intézkedés, akik hajlamosak ezzel visszaélni. A dolognak csupán egy szépséghibája lehet, hogy a hozzájutás nehezedésével minden betegnek számolnia kell, tehát annak is, aki egyébként soha nem élt vissza semmivel. A tb által támogatott betegutazás költségeit csökkenti a rendelkezés azzal, hogy a helyi utazáshoz nem ad többlettámogatást. Azt hiszem, ez is méltányolható, mondjuk, Budapest esetén feltétlenül, de itt már szóba hozták a kollégáim is, nekem is el kell mondanom, hogy azoknál a kisvárosoknál, ahol egy háziorvosi körzet úgy áll össze, hogy a kisvárosban lakó emberek és a városhoz egyébként korábban nem tartozó csatolt községek lakossága jön be, és az a gond, hogy ez a csatolt községből bejövő ember nem tud helyi járattal, hanem csak helyközi járattal bejönni, és ezek támogatásának a megszüntetése nem lenne szerencsés. Én is remélem, hogy a tárca ezt a kérdést átgondolva, esetleg egy módosítással ezt a problémát meg fogja oldani vagy csökkenteni fogja.
Csak így címszavakban, hogy mi mindent érint ez a törvénytervezet az egészségbiztosítási törvénytervezet módosítása kapcsán. Érdekes volt számomra, hogy az egészségügyi szolgáltatók a szolgáltatás megszűntét követő OEP általi záró ellenőrzés kötelezőségét, a korábbi módosítás előtti formájában a rendeletnek, ezt a kötelezettséget most esethetővé teszi. Természetesen, ha ez a vizsgálat negatív eredménnyel történik, akkor a szolgáltatónak komoly visszatérítési kötelezettsége támad. Nyilván a szolgáltatók ennek nem nagyon fognak örülni, de érzem itt is azt a szándékot, hogy valami belső forrást fel tudjunk fedezni és visszaforgatni a rendszerbe, ez a szándék. Természetesen vannak nagyon üdvözlendő dolgok, olyan táppénzkifizető helyekkel nem rendelkező munkahelyek, hogy miszerint jelentsék, illetve a táppénz iránti kérelmek miszerint történjenek, ennek is nagyon jó, hogy egységesítik a rendszerét.
Végül is a táppénznél úgymond a legnagyobb falat a passzív táppénz megszüntetése. Kétségtelen, hogy aki a munkáját elveszti, annak bizony megszűnik a táppénzhez való joga. Ez elég félelmet keltő lesz a lakosságban, bár láttuk, hogy ezt fokozatosan visszavágták és visszafejlesztették. Csak abban tudunk bízni, és remélem, hogy így is lesz, hogy e rendelkezés kapcsán azoknál a betegeknél, akik munkanélkülivé válnak, a munkanélküli-segélyezés attól a perctől kezdve be fog lépni a rendszerbe, tehát valójában ezek az emberek nem lesznek teljesen elveszett emberek, mert jól tudjuk, valóban elsősorban szociális oka volt, azaz hogy a munkanélkülivé vált ember valahogy tudja biztosítani a megélhetését, ezért ment táppénzre. Egyébként érdekes dolog volt, hogy azok a hatóságok, amelyek a munkanélküliség kérdését kezelték, nem a munkáltató, hanem éppen ez a hatóság javasolta az illetőnek, amikor még lehetett, hogy menjen el táppénzre, és addig sem kellett nekik foglalkozni az üggyel. Most ezek a hatóságok, valószínűnek tartom, hogy a biztosítási jogviszony megszűntét követő percben vagy napon már be fognak lépni a táppénz helyére.
Az egészségügyről szóló törvény módosításaiban, megmondom őszintén, számomra nekem is a leginkább tetsző rész - és feltétlenül támogatandó, és a pozitív dolgok között fel kell sorolni - a népegészségüggyel foglalkozó rész úgymond megerősítése. Borzasztó fontos az, hogy végre a népegészségüggyel kapcsolatos, egészségneveléssel kapcsolatos kérdések keretében gyakorlatilag a köz- és felsőoktatás területére is beviszik, illetve a szakképzési rendszerbe is beviszik ennek az oktatását, ezeket az információkat, és nagyon fontos, hogy a köztájékoztatásba is be fognak kerülni ezek az információk, amelyek a prevenciónak, a megelőzésnek nagyon-nagyon fontos részei, és ez a fontos rész eddig kellően nem volt kihangsúlyozva, illetve el is volt hanyagolva, és időnként csodálkozott az ember, hogy a médiák miért csak arról szólnak, amitől persze el lehetett adni az újságot, és miért nem folynak a média különböző formáiból, a csapból is valóban azok az információk, amelyekkel az emberek egészségmegőrzését jobban elő lehet segíteni.
Van egy érdekes rész ebben a törvénymódosításban, nevezetesen a különböző ártó rovarok, egyéb ízeltlábúak és rágcsálók irtására vonatkozó rész, és ide behozták a madarak kérdését is. A jogszabály a madaraknál természetesen nem irtásról beszél, hanem távoltartásról. Na most konkretizálva a problémát, a legtöbb városban rettentő sok problémát okoz az a hatalmas galambszaporulat, amit gyakorlatilag - hát, úgy mondjam - ezzel a módosítással nem tudom, hogyan fognak kezelni, mert a madarak távoltartása a “hess innen!” módszerrel körülbelül ennyi, ha ezt értik alatta, ez elég kevés. Azt hiszem, a jogszabályban természetesen nem a rágcsáló- és egyéb irtáshoz képest, de azt hiszem, gondolkodni kellene, hogy a madártávoltartás mellett még elsősorban olyan beavatkozásokkal kellene gondolkodni, ami a madarak, illetve a galambok szaporodását csökkenti, esetleg a befogásával is lehetne elérni olyan eredményeket, hogy az a galambürülék-halom, ami gyakorlatilag a mai városokat ellepi, némileg csökkenjen, most nem is beszélve ennek az egészségkárosító egyéb hatásairól.
(10.30)
Sajnos, államtitkár úr is elmondta az előterjesztésében, hogy ebben a jogszabályban, ebben a salátatörvényben nem igazán találtunk olyan fontos dolgokra módosító javaslatokat, mint a finanszírozás kérdése, az ellátási struktúra kérdése, és a humánerő-oldal kérdése, legalábbis a megbecsülésüket illetően.
Kétségtelenül én is csak üdvözölni tudom annak a képtelen helyzetnek a feloldását, aminek elsősorban a doktornők örülhetnek, hiszen a névhasználati jog olyan érdekesen alakult, hogy mindenki megszokta, amikor megkapta a diplomáját, valóban a lánykori nevén kapta meg a diplomáját, dolgoztak is évtizedeket, akár 30-40 évet, egyszer csak arra ébredtek, hogy kaptak egy értesítést a működési-nyilvántartási szervtől, hogy új pecsétet kell kapniuk, amiben nem Nagy Edina, Kiss Lujzi - vagy nem tudom, milyen néven szerezte a diplomát -, hanem Kovács Gusztáv Béláné szerepelt, és ettől a perctől kezdve komoly aggodalmaik voltak. Természetesen a kollégák jelezték a szakmai érdekképviseleteknek, az érdekképviseletek viszont jelezték az államtitkárságnak, és csak köszönni tudom, hogy az államtitkárság végre ezekre a kérdésekre igenis odafigyel. Ezek voltak azok az úgynevezett hangulatjavító kérdések, ami pénzbe nem kerül ugyan, de valóban lehet az ellátók hangulatát javítani, ezért mindenféleképpen ez egy üdvözlendő lépés.
Természetesen az egészségügyi törvénnyel kapcsolatosan például bizonyos felhatalmazásokat kapott a kormányzat, ami nagyon lényeges, mert sok olyan kérdés nem volt szabályozva, vagy az országos egészségbiztosítás belső szabályai szerint jártak el, és az állampolgári jogok biztosa jelezte korábban, hogy ezeket a szabályozásokat nem lehet elfogadni. Mindenféleképpen valamiféle rendeleti szabályozásnak kell lenni, ezért jó, hogy az ágazati miniszter is különböző szolgáltatások szabályozására lehetőséget kapott.
Egyetlenegy dolognak - megmondom őszintén - nem tudtunk örülni, amikor az egészségügyi szolgáltatás megkezdésére és gyakorlására, a gyakorlás képesítési feltételeire, az eü-szolgáltatás gyakorlásához szükséges képzés tartamának meghatározására, az eü-szolgáltatók szakmai felügyeletére vonatkozó részletes szakmai szabályokat, az eü-szolgáltatás folytatásához szükséges úgynevezett tárgyi feltételeket miniszteri rendelet szintjére hozták le. Miért van ezzel bajunk? Azért, mert úgy érezzük, hogy a miniszteri szintre való levitele ezeknek a döntéseknek bizony megkönnyítené az ellátás minőségének korlátlan csökkentését.
Persze, én megértem, hogy egyre kevesebb lesz az ellátó személyzet, nagy lesz a munkaerőhiány, és akkor egy olyan minimumfeltétel, rendelet, ami előírja, hogy egy sebészeti osztály akkor működtethető, ha x személyzet... - meg is nevezi a személyzetszámot, nem állítható ki, akkor bizony ezzel az osztállyal az engedélyező hatóságnak valami baja van.. Ha ennek az ágazati miniszteri hatáskörbe utalásnak az az értelme, akkor tényleg félő lesz, hogy ezentúl ad absurdum egy sebészeti osztály egy darab sebészorvossal is működhet vagy mit tudom én, ezért aggódunk emiatt.
Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló törvényről: valójában ezt a módosítást várta a szakma leginkább, főleg az ügyeleti munkarendben dolgozók, nemcsak orvosok, hanem szakdolgozók is, mivel ennek a törvénynek az értelmezése kapcsán folyt a legtöbb vita a munkáltató és a munkavállalók között.
Az értelmezési nehézségnek talán az is oka volt, hogy e törvény alkalmazása során bizonyos kérdésekben egyszerre kellett figyelemmel lenni a munka törvénykönyvre, valamint az Unió luxembourgi bíróságának bizonyos eseti döntéseire is, amellett, hogy a 2003. évi LXXXI. törvény volt az egészségügy számára az úgynevezett alaptörvény. Az értelmezési különbségeknek pedig leginkább az volt az oka, hogy anyagi vonzatú kérdésekben a munkáltatók - tisztelet a kivételnek - ellenérdekeltek voltak abban, hogy helyesen, azaz komplexitásában értelmezzék ezt a törvényt.
Ennek az ellenérdekeltségnek volt köszönhető, hogy az általuk elkészített ügyeleti beosztásban szereplő munkaórák minősítése eltért a törvényi előírásoktól, azzal, hogy a ténylegesen teljesítettnél kevesebb önkéntes óra került kimutatásra. Mi volt ennek az oka? Nyilván az önkéntes óráknak magasabb ügyeleti díja, és ha abból kevesebbet mutatok, akkor lehetett úgymond az ügyeleti díj mértékét csökkenteni. Egyfelől ügyeleti díjukban károsodtak az ügyelők, másrészt pedig az önkéntes óráknak ott is jelentősége lett 2004. május 1-je óta, hogy ezek szolgálatiidő-képzőként beleszámítanak a szolgálati időbe, és ha nem mutatja ki a munkáltató az önkéntes órákat precízen, akkor értelemszerűen később a kollégák nyugdíja is - a szolgálati idő csökkenése vagy nem megfelelő megállapítása miatt - csökken.
A jelen ellenérdekeltség a fentiek mellett alapbércsökkentést is szült, mivel a munkáltató az ügyeletet közvetlenül követő munkanap rovására kiadott napi pihenőidőt munkaidő-tartozásként tartotta nyilván, és annak ellenére, hogy már a korábban is és most is, amire hivatkozik a módosítás, a hatályban levő munka törvénykönyve 150. § (2) bekezdése, amely előírja, hogy ilyen esetben a személyi alapbér egy-egy órára eső összegét kell kifizetnie... - tehát igenis ezt a pihenőidőt munkajogilag már korábban is értelmezte. Ezért céloztam rá, hogy komplexitásában kell ezt a kérdést vizsgálni, tehát az Mt.-nek erre a részére is oda kellett volna figyelni.
A munkáltató mit csinált? Vagy ledolgoztatta, amit ő munkaidőhiánynak tartott... - tehát az az ügyelő, aki egy héten 72 órát dolgozott már az ügyelettel együtt, annak azt mondta, hogy azért, mert megkaptad azt a napi pihenőidőt, neked 80 órát kell dolgozni, és akkor vagyunk egyensúlyban. Ez egy hatalmas nagy tévedés volt, borzasztó nagy megterhelést jelentett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Vagy nemes egyszerűséggel... - majd folytatom, elnök úr.
Köszönöm szépen.
