DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy mielőtt rátérnék a rendes felszólalásomra, reagáljak Lamperth képviselő asszony hozzászólására, mert azt hiszem, nem tűr halasztást.
Mi valóban az elmúlt 4 évben a patkó kisebbik felén ülve egészségpolitikusként nagyon sokszor - és úgy tűnik, joggal - bíráltuk azokat az egészségpolitikának nevezett ámokfutásokat és rémálmokat, amelyeket az önök egymást követő miniszterei elénk hoztak.
Nagyon nagy különbség azonban az elmúlt egy év egészségpolitikája és a korábbi évek egészségpolitikája között az, hogy míg azt megelőzően semmiféle tényleges felmérés, tényleges, az országban történt körülnézés, a tényleges kapacitások felmérése nem történt meg - például azt sem tudtuk, hogy hány orvos és hány nővér van az országban -, nos, ezzel szemben az elmúlt egy évben egy tervszerű munka folyt, amely tervszerű munkának az egyik fontos eleme éppen a Semmelweis-vitairat, amely mostanában már nem vitairatként szerepel, hiszen a magyar kormány ezt elfogadta. Szóval erről ennyit dióhéjban, és ez a nagy különbség, amely egyébként ég és föld a korábbi évekhez képest. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Értettem. Annak is eljön az ideje, kedves képviselő úr.
Szóval akkor nézzük! Az előttem szóló ellenzéki képviselőtársaim rendszerint az előttünk álló törvénytervezet több, éppen 9 törvényt módosítani szándékozó, úgynevezett salátajellegét, megszorító hatásait bírálták, és az egészségügyet szétfeszítő súlyos problémák megkerülésével vádolták a kormányzatot.
A magam részéről úgy gondolom, hogy érdemes és az elhangzott kritikák fényében szükséges is a már jól bevált módszer: egy lépést hátrébb lépve elemezzük a beterjesztett törvényjavaslat tágabb körét, jogszabályi, egészségpolitikai vagy éppen financiális környezetét.
Tisztelt Ház! Az elmúlt héten elfogadta a kormány a Semmelweis-tervként aposztrofált, az egészségügyi államtitkárság által jegyzett vitairatot, amely hosszú utat járt be az elmúlt fél év alatt, és a konzultációk, vélemények, identitások befogadása által válhatott már a vitairatból szakmai koncepcióvá. Ezt a szakmai koncepciót fogadta el a kormány, s aki ma a benyújtott törvényjavaslatot a Semmelweis-koncepció nélkül igyekszik górcső alá venni, súlyos hibákat véthet. Nem fedez fel lényeges elemeket, s ha olyanokat keresgél, mint például plusz anyagi forrást, az pedig csalódni fog. Ez a törvényjavaslat, kiegészülve a Széll Kálmán-terv irányelveivel, határozott kiindulópontot jelenthet a további egészségpolitikai lépések sorában.
Két héttel ezelőtt az egészségügyi bizottság az OEP főigazgatójának beszámolóját hallgatta meg az első 3 hónap pénzforgalmi helyzetéről. Talán már hallott, de nem eléggé ismétlendő tény az OEP költségvetése bevételi oldalának megtekintése. Az évi mintegy 1300 milliárd forintos kiadási oldallal szemben a munkavállalók által befizetett alig több mint 630 milliárd forint áll.
Az egészségbiztosító kasszája tehát több mint 660 milliárdos hiánnyal nyitja az évet. Nem most először. Ismerős ez már hosszú évek óta, mert ez a helyzet. Ez a tétel Magyarország egyik és legalapvetőbb sárga csekkje, amelyet minden hónapban csak hitelből képes finanszírozni. És hogy a témánál maradjunk, ilyen sárga csekk a lyukas nyugdíjkassza, az oktatásügy, a közösségi közlekedés, mert ezeket a funkciókat mind el kell látnia egy kormányzatnak, és még akkor is így volt ez, amikor önök, a szocialisták kormányoztak, és piaci, majd később IMF-hitelekből fenntartották a működőképes ország hamis illúzióját.
(12.10)
Ezzel a hamis rendszerrel szakított a második Orbán-kormány többek között akkor, amikor a Semmelweis-terv elfogadásához kötötte az egészségügy megújítását, amely egyszerűbben szólva annyit jelent, hogy a vitairat, illetve a koncepció feladata az, hogy azokat a kisebb-nagyobb lyukakat megtalálja az egészségügy feneketlennek tűnő zsákján, ahol elfolyik a pénz, hogy ez a hitelekből finanszírozott egészségügy a fenntarthatóság szintjén működni tudjon. Ez a feltétel pedig minden igyekezet ellenére teljesült, az ellátórendszer működőképes maradt.
Tisztelt Ház! Az erős felhatalmazás, amelyben az ország a jelenlegi kormányzó pártot részesítette, azt jelenti, hogy nagyon nagy a felelősségünk. Ez alkalmas arra, hogy olyan, a korábbi kormányok gyávasága, alkalmatlansága miatt égető problémákat végre megoldjon, és tabuként kezelt, a többségi társadalom által csak megtűrt és elviselt jelenségeket felszámoljon. Ilyen megtűrt és nagyon sok kiadást jelentő tabu volt a passzív táppénz intézménye. És mielőtt szociálisan oly érzékeny ellenzéki képviselőtársaim felhördülnének és kiállnának ezen intézmény fenntartása mellett: azok, akik ezt az ellátási formát korábban igénybe vették…, nem a minimálbéren tengődő betanított munkások és napszámosok mentőöve volt, nem közülük került ki ez a réteg, nem nekik szólt a munkaügyi központ illetékese, felvilágosítva arról, hogy mit is tegyen a munkanélküli-rendszerbe történő belépése előtt. Nem, ezt az ellátást, ismétlem, nem a minimálbéresek százezrei vették igénybe.
Arról sem baj, ha beszélünk, hogy a passzív táppénz időszakában jött meg az étvágy, és bizony orvos kollégák segédletével megindult a gyakran egy évre is kitolt táppénzes időszak, amelynek végén ott volt a várva várt megmentő rokkantnyugdíj. Természetesen most nem ennek a folyamatnak a minősítése a célunk - megtette azt már régen a magyar társadalom, és ha kellett, a magyar bíróság is -, hanem az, hogy ezt a sokak, a többség számára igazságtalan és korrupcióra is módot adó tabut ledöntsük, remélhetőleg teljes parlamenti konszenzus formájában, és ebben persze önökre is számítunk. A döntés pedig összhangban van a Semmelweis-terv forráskoncentráló és a Széll Kálmán-terv adósságcsökkentő szándékával is.
Tisztelt Ház! Aki a Semmelweis-koncepció olvasásában kellő mélységbe hatolt, nem kerülhette el a figyelmét a népegészségügy területén várható paradigmaváltás: a valódi, tartalommal megtöltött, a népegészségügyi mutatókon alapuló, megelőzésen, prevención alapuló és nyugvó egészségpolitika elfogadtatása a lakosság minden rétegével és az orvos kollégákkal egyaránt, tehát az egészségügy valóban az egészségesek ügye és ne betegügy legyen.
A népegészségügyi tevékenység azonban ennél szélesebb kör, elsősorban az egészség meghatározó tényezőire irányul, ezért nem egy ágazat vagy szakma kizárólagos kompetenciája, össztársadalmi feladat - áll a Semmelweis-koncepcióban. A törvényjavaslat módosítása ezt a célt szolgálja.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A salátatörvény levelei között két vékonyka levélkét azért górcső alá vennék a jobbítás, az igazságosság szándékával és reményében.
A törvényjavaslat 3. §-a pontosítja a helyi közlekedési eszköz igénybevételéhez igénybe vehető támogatást. Ez a javaslat hívta fel a figyelmemet arra, hogy a nem Budapest-központú gondolkodás felvet itt egy komoly problémát. Az 1970-es évek centralizációs törekvései számos nagyobb városkörnyéki települést a város csatolt részévé tettek, így azok önálló tanácsi, önkormányzati rendszere megszűnt, illetve a kommunista módszereknek megfelelően jól ellenőrizhetővé vált. Számos település él a mai napig ilyen alárendelt módon, ahol a lakosságnak - minthogy helyinek minősül a közlekedés, legyen akár jó néhány kilométerre a székhelytelepüléstől - nem jár támogatás, ellentétben az esetenként hasonló távolságban lévő, de önálló településsel, ahol ez a támogatás továbbra is megjár.
Kérem az államtitkárságot, illetve az OEP illetékeseit, hogy a vázolt problémát, amelyet amúgy szintén a korábban kormányzó pártok a sok milliárdos adóssággal egyetemben örökül hagytak, mielőbb szíveskedjenek korrigálni.
Végül egy szó szerint lassan elhervadó hungarikum sorsáról, a magyar gyógynövények forgalmazásáról ejtenék néhány szót. A törvényjavaslat 41. §-a egy EU-direktívának kíván megfelelni, miszerint a 2011. március 31-én már forgalomban lévő, növényi összetevőt is tartalmazó, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények lejárati idejükig, de legkésőbb 2013. április 1-jéig forgalmazhatóak lesznek. A gond csak az, hogy nehogy úgy járjunk megint, mint európai uniós csatlakozásunk során már számtalanszor, amikor túllőttünk a célon, túlteljesítettük Brüsszel elvárásait, és csillogó rozsdamentes mosogatók, a HACCP minőségbiztosítás árnyékában várta a magyar vállalkozó a csődöt, miközben a dél-európai kollégája a rendelkezésekből semmit be nem tartva vígan eléldegélt.
A törvényjavaslat ebben teljesít túl, a méltán világhírű magyar gyógynövénykultúra fejlesztése ránk vár, megóvása csak nemzeti összefogással lehetséges. A gyógynövények begyűjtésének, szárításának, feldolgozásának, majd forgalmazásának a szakképzettséggel nem rendelkező munkanélküliek széles rétegének foglalkoztatásától egészen a világ nagy gyógyszergyárainak ellátásáig magyar kézben kell kialakulnia és maradnia. A javaslathoz ezért módosító indítványt nyújtok be.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon temetni megyünk, Mádl Ferencet helyezzük délután örök nyugalomra. Illyés Gyula néhány sorát a köztársasági elnök úrtól való búcsú jegyében, szellemi hagyatékaként fogadják el tőlem annak reményében, hogy egyszer megértik felszólalásainkat, és tudunk majd egyszer közösen dolgozni.
“Rajtunk fordul meg: lesz-e újra ország, / lesz-e otthona ennek az anyának, / aki kezünkbe adta mindenét, / utolsó fillérként végső bizalmát. / Mirajtunk fordul most meg, lehet-e / olyan magyarság, hogy szennybe ne fojtsák. / A nemzet velünk tette fel a sorsát / s duplán vesztünk, ha nem nyerünk vele.” (Taps a kormánypártok soraiban.)
