DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság ülésén ezt a salátatörvényt, az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot megvitattuk, amelyet a bizottság nagy többséggel általános vitára alkalmasnak talált. A bizottsági ülésen a tárca igen magas szinten képviseltette magát, két helyettes államtitkár és az ő munkatársaik válaszoltak a feltett kérdéseinkre, illetve ismertették a törvényjavaslat egyes részleteit.
Tekintettel arra, hogy államtitkár úr az expozéban részletesen kifejtette a törvényjavaslatban megfogalmazódó gondolatokat, ezért csak néhányat emelnék ki, amelyeket a képviselők különösen fontosnak tartottak a vita során. Ilyen volt az, hogy a passzív táppénz megszűnésével - ez jelenleg 30 napos időtartam, valamikor 10 évvel ezelőtt ez egy év volt, és az idők folyamán folyamatosan zsugorodott - egyetértenek a képviselők, ami egyébként az Egészségbiztosítási Alap védelmét szolgálja, és a Széll Kálmán-tervből következő lépés. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a helyét fölváltó szociális ellátás erre az átmeneti időszakra a valóban rászorulóknak segítséget fog nyújtani.
Államtitkár úr említette, nagyon sok helyről kaptunk panaszt - gondolom, ellenzéki képviselőtársaim is - orvoskolléganőinktől a névhasználattal kapcsolatban. Ebben a korábban szabályozatlan ügyben rendet kívántak tenni az egészségügyben, és ebből bizony az következett, hogy az asszonynevüket kellett volna használni, ami azoknál a doktornőknél, akik egész praxist építettek föl, egy életük munkája van benne, elég furcsán néz ki, hiszen a betegek nagy része nem is ismeri. Ráadásul azt szoktuk mondani, hogy csak a legritkább esetben állítottak ki asszonynévre diplomát, hiszen szinte valamennyi kolléganő a leánykori nevén szerzett diplomát. Ezt most végre kezeli ez a törvényjavaslat, erről is beszéltünk a képviselőtársakkal.
Új elem, és egy szakmailag sokkal modernebb terminológiát használ - amit egyébként őszintén megmondom, az Orbán-kormány alatt már használtunk -, ez az egészségfejlesztés. Csak aztán a következő kormányok alatt visszatértek az egészségmegőrzés terminológiára. Konzekvensen végigviszi a törvényjavaslat az egyéb törvényhelyeken az egészségfejlesztés, egészségvédelem kifejezéseket. E kapcsán egyébként ismételten és újólag fölmerül az egészségtan tantárgy bevezetése és annak oktatása a magyar oktatási rendszerben, erre a képviselők szintén kitértek.
Hosszasabban tértek ki a képviselők a kamarával kapcsolatos módosítás, így a regisztrációs díjat fölváltó illeték kérdésére, és másik igen fontos elem volt az utazással kapcsolatos szabályok módosítása. Ez nem volt egyértelmű, hogy a településen belüli utazásra igénybe vehető-e támogatás az Egészségbiztosítási Pénztártól vagy nem. Itt egyébként a képviselők fölvetették azt a problémát, hogy társult települések közigazgatásilag egy névhez tartoznak, illetve egy települést képeznek, ugyanakkor az utazás nem feltétlenül helyi járatokkal történik meg. Itt a tárca rugalmas volt, és módosító javaslatokkal ennek a problémának a kezelésére nyitottnak bizonyult.
A képviselők megemlítették még a gyógyszergyártók promóciós tevékenységének a megszorítását, ami szintén a Széll Kálmán-tervhez kapcsolódó, a gyógyszerkassza csökkentését tartalmazó elem. E tekintetben arra hívták föl a figyelmet, hogy a promóció egy része valóban a kassza növekedését eredményezi, hiszen elemi érdeke a gyógyszergyártóknak, ugyanakkor Magyarországon a továbbképzések, az orvosi továbbképzések rendszerébe bizony beépült az a segítség, amit a gyógyszergyártók promóció címszó alatt nyújtottak, hiszen ezeknek a pontszerzésre alkalmas előadásoknak jelentős részében finanszírozói voltak. Arra hívták föl a képviselők a figyelmet, hogy ha ezt ennyire megszigorítjuk, akkor ezt valamilyen módon ki kell váltani.
Mindent összefoglalva azt mondhatom, hogy politikai vagdalkozásoktól mentes, szakmai alapon zajló, bár a szakmai véleménykülönbségeket markánsan ütköztető vita zajlott az egészségügyi bizottság ülésén, amelynek - mint már az elején is említettem - a végén a bizottság nagy többséggel a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem