DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert kissé szakmai, unalmas vitává kezd fajulni az a folyamat, ami tulajdonképpen pénzről és pénzkivonásról szól. Ennek a salátatörvénynek az a hátránya, hogy a korábbi salátalevelek, illetve a későbbi salátalevelek hiányoznak belőle. A korábbi salátalevélre említeném az 50 százalékos táppénzmegvonást, ami szintén ehhez a rendszerhez csatlakozik. Aztán majd a Semmelweis-tervben igazán érdekes vitára ad alkalmat a nyolc egészségügyi centrum kialakítása, amelyből három Budapesten lesz, és tulajdonképpen azt fogja eredményezni, hogy a megyei kórházak kétharmadának a szerepvesztése fog bekövetkezni, szintén pénzkivonás tekintetében. A jelenlegi előterjesztésből az egyik leglényegesebb pont az úgynevezett passzív táppénz megszüntetése. Ismét azokon a betegeken verjük el a port, akik magatehetetlenek, és nem tudnak megfelelő reakciót kiváltani.
Ezt az egész tervezetet a magam részéről az önök szóhasználatával élve úgy jellemezném, hogy aki beteg, annyit is ér - és körülbelül erről szól ez a történet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem