DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Puskás Tivadar szombathelyi képviselőtársamnak abban az egy dologban biztos, hogy igaza van - látom, derül is rajta -, hogy az egészségügyben baj van. Azért az látszik ennek a salátatörvénynek a módosításán, hogy ez a baj nem lesz kisebb, sőt szerintem, szerintünk csak nagyobb lesz. Van egy olyan mondás, hogy a kevesebb néha több. Ebben az esetben a kevesebb az kevesebb, hiszem mi másnak nevezhetnénk ezt a forráskivonást, mint hogy nem marad még annyi pénz sem az egészségügyben, mint amennyi eddig volt, pedig most pont nem ez lenne a feladat. A mindenkori feladata az előző kormánynak is az volt, és a mostani kormánynak is az lenne, hogy strukturális reformokat valósítson meg, és ezúton legyen jobb az egészségügynek. Ez a törvényjavaslat semmiképp nem erről szól.
Mi is lesz még kevesebb? Kevesebb lesz ezáltal a munkahely, kevesebb lesz a fejlesztés, kevesebb a gyártói kedvezmény vagy más néven az adomány, kevesebb lesz a munkahely, hiszen a gyógyszergyártók megsarcolása és a gyógyszerforgalmazók megsarcolása ezt fogja előidézni. A gyógyszer-ismertetői licenc árának a megemelése, már most látszik, a gyógyszercégeknél azt fogja jelenteni, hogy el fognak bocsátani embereket. Több cég már be is jelentette ezeket az elbocsátásokat, kevesebb fejlesztés pedig azért lesz, mert honnan fognak forrást elvonni: a kutatás-fejlesztésből, ami konkrétan a klinikai kísérleteket és az ehhez kapcsolódó logisztikai központokat fogja jelenteni, és ez ismét csak kevesebb munkahelyet fog eredményezni.
A kevesebb gyártói kedvezmény: önök tudják a legjobban, hogy jó pár egészségügyi intézmény csak azokból az adományokból tud meglenni, amit ezektől a cégektől kap. Ez nem egy szerencsés állapot, ezt pontosan tudjuk mi is, de ha elvonják, és semmi sem lesz helyette ebből, akkor az bajt, sok esetben tragédiát fog jelenteni.
Ahogyan kezdtem a felszólalást, a kevesebb az kevesebb, az egészségügy esetében a kevesebb az sokkal kevesebb, és a betegek fogják ezt is megjárni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem