SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon örülök én is, hogy ön is befutott, hiszen itt szakmai vitára készültünk, és ez ön nélkül biztosan nem működne jól. Salátatörvény van előttünk, és jellegéből adódóan annyi mindenről szó kell hogy essen, a galambürüléktől kezdve a doktornők nevén át a lényegi kérdésekig.
Nagyon sok mondanivaló feltolul az emberben ezzel kapcsolatban, de nyilván egy ilyen vezérszónoki felszólalásban nem lehet a részletekbe belemenni, nincs is annyi idő. Nyilván a legkomolyabb egészségpolitikai kérdéseket kell érinteni. Azt írja a Fidesz választási programja az egészségügyről, hogy a jelenlegi finanszírozás mára elégtelenné vált, nemcsak az európai uniós országok átlagához, hanem a közép-európai országokhoz képest is kevesebbet költünk egészségügyre. Ma GDP-arányosan 1 százalékkal, közel 300 milliárd forinttal kevesebb jut nálunk egészségügyre, mint a szomszédainknál. Cél, hogy a következő kormányzati ciklus során ez az arány javuljon.
Ez az arány eddig nem javult, sőt romlott: az idei költségvetésben az egészségügy részesedése tovább csökkent, és most az Orbán-csomag megszorításai miatt továbbzsugorodik az egészségügyi kiadás, és ami alapvetően nem elfogadható, hogy ez a költségracionalizálás, ez a fajta kiadáscsökkentés nem az egészségügyet fogja fejleszteni. Ebbe nem lehet belenyugodni.
A Fidesz pontosan tudta korábban, hogy az emberi tőkébe, az oktatásba és az egészségügybe való befektetés megtérül, méghozzá busásan megtérül. Nem mondom, hogy ezt elfelejtették, mert én ki tudom olvasni ezt a kormányzati dokumentumokból, de nem ennek szellemében cselekszenek. Ezt írták a kormányprogramban: az elmúlt években a kormányzati reform szlogenje csak azt a célt szolgálta, hogy a forráskivonás kiváltotta problémákat kommunikációs eszközökkel kezeljék.
(10.40)
A kérdés az, hogy mennyivel vagyunk most előrébb, tehát hogy mennyire vagyunk túl a kommunikációs eszközökön. Az egészségügyi dolgozók többségének a reáljövedelme csökkent. Csak idő kérdése, hogy mikor csatlakoznak a szektorban dolgozók a rendvédelmiekhez, a pedagógusokhoz, a vegyészekhez, a vasutasokhoz, és mikor állnak be ebbe a tiltakozó mozgalomba. Nem lehet elég sokszor felemlegetni, hogy a rezidensek már csomagolnak, tehát el fognak menni, tömegével el fognak menni, ha valami nem történik az egészségügy finanszírozásában.
A kormányprogram így folytatja, hogy a betegek terheinek növekedése, a hosszú várólisták kialakulása, az orvosok és szakdolgozók elvándorlása, valamint a teljes infrastruktúra lepusztulása tapasztalható az egészségügyben, és ennek a folyamatnak a megállítását ígérték, de ez a folyamat tovább gyorsulni látszik, és egyre inkább mélyül az a humánerőforrás-katasztrófa, ami az előző években alakult ki.
Az a kérdés, hogy miért nem egészségügyi célokra fordítják a gyógyszergyártók megemelt befizetési kötelezettségéből adódó pluszbevételeket. Ugye, itt leginkább a jómódúak adócsökkentésének finanszírozására megy ez a rengeteg pénz, illetve az adósságszolgálat teljesítésére, de az egészségügy ebből az égvilágon semmit nem profitál. Ez lenne az a - én azt gondolom - drámai kontextus, amiben ezt az egész salátatörvényt meg kell ítélni.
Kétségtelen, hogy rengeteg pozitív eleme van ennek a csomagnak. Az első, amit kiemelnék, az a népegészségügyi erőfeszítés, legalábbis definíciós és fogalmi szinten. Számunkra, az LMP számára a népegészségügy kiemelt fontosságú, valamiért azt gondolom, hogy az ország jelenlegi helyzetében az egyetlen kitörési pont. Tehát ha sikerülne középtávon olyan kormányzati intézkedéseket hozni, ami az általános népegészségügyi helyzetet javítja, akkor ez segítene az ellátórendszeren is. Kisebb terhelése lenne az ellátórendszer különböző szintjeinek, és nyilvánvalóan ennek a válságos helyzetnek a finanszírozása és a humánerőforrás-válsághelyzet is megoldódna. Tehát a népegészségügy kiemelt fontosságú kellene hogy legyen. Bizonyos fokig látszik, hogy a kormányzati elképzelések között is ez szerepel, hiszen nagyon sok fogalmi pontosítást hoznak a különböző törvényhelyeken.
Mi azt gondoljuk, hogy nagyon fontos lenne ennek az egész népegészségügynek a kontextusát kiterjeszteni, hiszen nem lehet csak az ellátórendszer bűvkörében megmaradni, és az emberek szorosan vett egészségügyi állapotával foglalkozni, hiszen az egészségünk attól is függ, hogy milyen körülmények között dolgozunk, dolgozhatunk-e egyáltalán, van-e munkahelyünk, milyenek a közösségeink, milyenek a kulturális lehetőségeink, milyenek a mozgási, sportolási lehetőségeink, és ezt hosszasan lehetne sorolni. Tehát az az én üzenetem, hogy ez a népegészségügy egy egész kormányzati politikát átható horizontális kérdés kellene hogy legyen.
Ehhez képest mindenféle pontosítások és fogalmi magyarázatok vannak ebben a csomagban, amelyek nem mindenhol teljesen érthetőek, és nem mindenhol teljesen egyértelműek. Néhol zavart érzünk, régi és új nézetek keverednek ezekben a definíciókban, és az pláne nem egyértelmű, hogy kinek milyen kötelezettséget és jogot állapít meg a döntéshozó.
Azt gondolom, hogy nagyon sokat kellene erről beszélni, mi egy csomó jó szándékú módosító indítványt benyújtottunk ehhez a részhez, és remélem, hogy úgy jövünk ki majd a vitából, és a törvény elfogadása végén egy sokkal erősebb fogalomrendszerünk lesz a népegészségüggyel kapcsolatban. Az egy dolog, hogy lesz egy fogalomrendszerünk, reméljük, hogy ez jó lesz, a másik, hogy tényleg valódi lépéseket tegyünk a népegészségügy területén.
Nem tudjuk, hogy milyen lesz ez a népegészségügyi intézet, milyen funkciói lesznek, és milyen hatásköröket fognak oda delegálni. Végképp nem tudjuk, hogy milyen költségvetéssel fog működni, mekkora büdzsét raknak alá, nyilván ezen nagyon sok múlik. Az eddigi tapasztalatok azok, hogy szinte minden kormánynak volt népegészségügyi akcióprogramja, ami valamiféle országgyűlési határozati szintű joganyag volt. De az a tapasztalat, hogy semelyik kormány nem vette igazán komolyan a saját programját, nem tett alá forrásokat, nem alakította ki a rendes intézményrendszerét, és ahogy a bizottság elé hozott beszámolókból is látszik, elaprózott, pici programok voltak, sok tárcánál sokféle kis erőfeszítés történt. Ezek nem konvergáltak, és nem hozott semmiféle érdemi javulást ez a dolog. Elköltöttünk néhány milliárd forintot, sokkal többet el kellene, de nyilvánvalóan valamiféle prioritások mentén, és egy sokkal koncentráltabb erőfeszítésre lenne szükség, és amint mondtam, horizontálisan kellene kezelni ezt a politikát, és a kormányzat egész tevékenységét át kellene hogy hassa a népegészségügyi erőfeszítés.
Nagyon jó lenne, ha arról beszélnénk, hogy itt a testi-lelki állapot megerősítéséről van szó. Meg kell tanulnunk a problémáinkkal megküzdeni, fel kell készíteni az embereket a konfliktusokra és a konfliktusok tűrésére, és ki kell alakítani egy támogató közösségi környezetet ahhoz, hogy a népegészségügyi mutatók fejlődjenek. Amint említettem, az oktatás mellett munkahely, sportolási és üdülési lehetőségekkel is ki kell ezt szélesíteni. A másik fontos kérdés pedig a szűrések, tehát hogy a megelőző vizsgálatok mindenki számára ténylegesen hozzáférhetőek legyenek, de a valóban bizonyított hatású szűrővizsgálatokra kell koncentrálni, és mindenképpen delegálni kell az alapellátás szintjére a lehető legtöbb szűrővizsgálatot, hogy a népegészségügyi mutatókat hamar tudjuk javítani.
Ehhez képest sajnos az a helyzet, hogy nemhogy képtelenek a háziorvosok szűrővizsgálatokat végezni, de nagyon sok helyen nincs is érdemben állandó háziorvosi ellátás, a praxisok jelentős része betöltetlen, forgalomképtelen, és nem rendelkeznek megfelelő humán erőforrásokkal és diagnosztikai eszközökkel.
Sok apró eleme van ennek a salátacsomagnak, ami támogatható. Nyilvánvalóan az egészségügyi tevékenység gyakorlása során használni kívánt név egy okos szabályozás, fontos szabályozás. A pihenőidő munkajogi minősítését itt többen említették már, mi is maximálisan mellé állunk, és nagyon fontosnak tartjuk, az érdekképviseletek is, úgy gondolom, hogy ezt üdvözlik, és ez nagyon fontos. A kamarai jogviszony első létesítésének illetékmentességével kapcsolatban sincs semmi probléma, ez teljesen rendben van.
A táppénzt érintő törvényjavaslat megítélése már nem ilyen egyértelmű. Rengeteg belső vitát folytattunk ezzel kapcsolatban. Értjük a hideg és kemény racionalitást, ami e mögött a két intézkedés mögött van, egyrészt a passzív táppénz eltörlése, másrészt pedig a várólistákba való beavatkozás kapcsán értjük mi, hogy mire megy ki, de valahogy érzelmileg nem tudunk ezzel teljesen azonosulni. Azt gondolom, szakmai kérdés kellene hogy legyen, hogy ki kapja meg először vagy ki milyen sorrendben kapja meg a diagnosztikai vagy éppen terápiás ellátást. És persze értem én, hogy minél hamarabb sorra kellene hogy kerüljön, aki aktív dolgozó, és éppen táppénzre kényszerül valamilyen betegsége miatt, de ugyanakkor hátrébb sorolunk olyan betegeket, akik vagy munka nélkül vannak vagy már nyugdíjasok, tehát mintha lenne benne egy olyan értékítélet, hogy számunkra ezek a betegek nem olyan fontosak. Azt gondolom, hogy ez szakmai kérdés kell hogy maradjon. Úgyis valamilyen háttérben lévő kormányrendelet rendelkezik arról, hogy a várólistákon hogyan lehet mozgatni fel, le a betegeket, úgyhogy azt gondolom, hogy ez nem igényel törvényi szabályozást, és nem feltétlenül kell ebben a csomagban ezt így megtartani.
A passzív táppénz eltörlésével kapcsolatban igazából az a nagy problémánk, hogy nagyon sok apró megszorítás éri most a munkavállalókat, és emlékeztetném a tisztelt Házat arra, hogy egy népszavazási kezdeményezésünk is van ezzel kapcsolatban. Ha ezeket mind összeadjuk, akkor nagyon rossz helyzetben vannak azok, akik éppen elvesztik a munkájukat, vagy éppen munkát keresnek, és ezért ez a 30 napos ellátás is, már úgy értem, táppénzellátás is borzasztóan fontos lehet számukra.
(10.50)
Hogyha minden ilyen, munkavállalót érintő megszorítást egymás mellé rakunk, akkor egy elég szomorú kép alakul ki a kormány teljesítményéről. Úgyhogy ha ezt nem támogatjuk, akkor azért nem tesszük, mert ebbe a kontextusba illik bele.
Tisztelt Ház! Amiről sokat kellene beszélni, az nyilvánvalóan a gyógyszerügy. És itt a sok apró rendelkezés között ez igazán nagy formátumú és komoly milliárdokat érintő megszorítás. Először is, szögezzük le, egyáltalán nem igaz, hogy magas lenne a gyógyszerköltés. Nemzetközi összehasonlításban ez nincs így. Jóval az OECD-átlag alatt vagyunk gyógyszerköltésben. Inkább az igaz, hogy ezek között az országok között nagyon alacsony az egy főre jutó GDP és az egészségügyi közkiadás. Tehát ehhez képest lehetséges, hogy magasnak tűnik a gyógyszerkiadás, de nem a gyógyszerköltés nagy, hanem az egészségügyi közkiadás kicsi.
A másik fontos, amit mérlegelni kell, hogy a gyógyszerkiadások emelkedése természetes folyamat, ez minden modern országban így van. Vannak komoly tényezők, amik efelé mutatnak, nevezetesen: javul a diagnosztika, egyre több emberről korán kiderül, hogy milyen baja van, és egyre hamarabb lehet a terápiát megkezdeni. És akárhogy is, szerencsére egyre jobbak a készítmények, egyre tovább tudják szedni ezt a betegek, hiszen a betegségüket jobban tudjuk kezelni, és javulnak az életkilátások. Ezért aztán a gyógyszerkiadás természetes módon nő.
Nyilván azt is érdemes mérlegelni, hogy egy jó gyógyszeres terápia kiválthat költséges műtéteket vagy éppen egyéb kórházi vagy szociális kezeléseket. Nyilvánvalóan csökkenthetné a kiadásokat az, hogyha a lejárt szabadalmú originális szereket felváltják a generikus helyettesítők, de ehhez megfelelő árszabályozás kellene, és itt van igazából nagy mozgástér. Remélem, hogy a további vitában lesz alkalmam részletesen elmondani, de mindenesetre egy olyan eszközhöz nyúl most a kormány, ami nem a legjobb eszköz: ez a különadó.
Mi már az őszi vitákban is elmondtuk, hogy a banki különadó, a kommunikációs cégeket érintő különadó nem a lehető legjobb eszköz, tudniillik nem egy jó kormányzati szemlélet az, és eddig egyik kormány se tudott okosabbat kitalálni, tegyük hozzá, hogy hagyom őket, hogy dolgozzanak úgy, ahogy - ha szabad így mondani - nem szégyellnek, extraprofitra tesznek szert, és ebből majd valamit visszaszedünk a büdzsé számára különadóban. Nem, ehelyett az kellene, hogy alaposan szabályozzuk a piaci környezetet, tehát itt az állam szabályozóbb szerepét szeretném kiemelni. Ne tehessenek meg mindent a fogyasztókkal és a piacon, ne képződjön ilyen extraprofitjuk, hanem rendes gazdasági körülményeket teremtsünk a számukra. Tehát nem különadót kell utólag visszaszedni, hanem rendes gazdasági körülményeket teremteni.
A gyógyszeripar 2003 óta rendszeres visszafizető, és ez a visszafizetés 8 év alatt megháromszorozódott vagy megháromésfélszereződött, és egyik kormánynak sem volt jobb ötlete a kassza bevételeinek biztosítására. És ez, én azt gondolom, mindenképpen baj.
Egyetértünk a gyógyszerpromóció szigorúbb szabályozásával, de ezzel a különadóval nem feltétlenül. Gondoljanak bele abba, hogy a különadó leginkább azokat támogatja, akik nagy értékű készítményekkel jelennek meg, mégpedig 100 százalékban támogatott, nagy értékű készítményekkel, és így nem megfelelő a közös teherviselés.
A generikusra váltás borzasztóan fontos lenne a gyógyszerkassza megmentésében, ha szabad így fogalmazni. Jelenleg nagyon magas a generikus gyógyszerek átlagára európai viszonylatban, a szakértői becslések szerint 60 százalékkal is magasabb. És ha ezt a hazai generikus árspirált nem tudjuk beindítani, akkor nem tudunk érdemben segíteni a gyógyszerkasszán. Túl magas az első generikumok befogadási árszintje, és igazából ezen múlik a gyógyszerkassza jövője. Egyes vélemények szerint 30-32 milliárd forintot meg lehetne takarítani csak azon, hogyha a legnagyobb támogatáskiáramlásért felelős generikus hatóanyagok esetében működne a nemzetközi referenciaárazás, mint ahogy működik az originális készítmények esetében.
Kényes kérdésről van szó, hiszen a nagy magyar generikumgyártók számára ez élesen vetődik fel, különösen azok számára, akik exportra termelnek, hiszen hogy ha itthon olcsóbban adják a gyógyszereiket, akkor külföldön sem adhatják majd drágábban. De mindenesetre itt van az a mozgástér, amit egy kicsit meg lehetne piszkálni. Hogyha ezt a generikus piacot árspirálba tudjuk kényszeríteni, akkor tényleg tudunk vágni a gyógyszerkasszán, a betegek terheinek emelkedése nélkül. Úgyhogy mi inkább ilyen irányba vinnénk el a szabályozást.
Itt többen említették a Nemzeti Egészségügyi Tanács megszüntetését. Garai képviselő úr még szó szerint be is idézte az indoklást, hogy mi volna ennek a tanácsnak a szerepe. Én magam egy teljesen analóg tanácsban vettem részt éveken keresztül, úgy hívják, hogy Országos Környezetvédelmi Tanács, és én tanúsíthatom, hogy mekkora szükség van a döntés-előkészítésben egy ilyenre, ahol minden ágazati szereplő ott van, és véleményt tud nyilvánítani, és nem feltétlenül kodifikált törvénycsomagok formájában, de koncepcionális fázisban bevisznek oda szabályozási elveket, sőt stratégiákat, és erről egy komoly vita folyik a különböző ágazatok szereplői között.
Azt mondja a törvénytervezet indoklása, hogy itt felülvizsgálatról van szó, és látjuk, hogy ez a felülvizsgálat a kormánypárti szakzsargonban mit jelent: megszüntetik egyetlen tollvonással ezt a tanácsot. Hogyha én lennék az egészségügyi államtitkár, mint ahogy nem leszek szerintem soha, nem is vágyom ilyen pozícióba, akkor nekem nagyon nagy szükségem lenne egy ilyen tanácsra.
Ennyi lenne elöljáróban, amit a vezérszónoki körben szerettem volna kiemelni, és a vita további szakaszában jobban be lehet majd menni a részletekbe.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP padsoraiból.)
