DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. KDNP-s képviselőtársam az előbb büszkén mondta azt, hogy csak hány százalékos növekedés tapasztalható különböző esetekben. Szeretném jelezni azért, hogy ez egy átlag, ebben azért bizonyos anyagok esetében akár kiugró számok is létrejöhetnek.
Azt szeretném kérni az előterjesztőtől, hogy szerintem akkor korrekt a törvényjavaslat szempontjából, ha ad egy kitekintést legalább 3-5 évre előre, hogy ezek a számok hogyan változnak, ezek mértéke hogyan változik. Hiszen tudja az előterjesztő, hogy miért kérdeztem. A bizottsági ülésen elhangzott az, hogy két éven belül fel akarnak menni a duplájára a bevétel tekintetében. Tehát nagyon fontos az, hogy azokat a gyártókat ne tévesszük meg azzal, hogy most mindösszesen kevesebb mint 50 milliárd forintos bevételről beszélünk akkor, ha két éven belül ezt meg akarja duplázni az előterjesztő, illetve a kormány. Tehát az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy a törvényjavaslat egyik mellékletében csináljunk egy olyan kiegészítést, vagy legalább itt a helyszínen tegyék meg azt, hogy az elkövetkezendő 3-5 évben mit gondolnak a növekedés mértékéről.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem