SEBESTYÉN LÁSZLÓ
SEBESTYÉN LÁSZLÓ
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Elég későre jár, igyekszem normális, rövid időre fogni ezt az expozét.
Azért annyit szeretnék elmondani, hogy immár egy év telt el azóta, hogy a nép akarata elsodorta a nyolc évig az országot rossz irányba, rossz útra terelő balliberális kormányokat, és megindulhatott végre az építő munka, a rendteremtés, az igazságtalan, ésszerűtlen, a társadalmi érdekek felett álló rendszerek lebontása, teljes megújítása az országban.
(0.10)
Ez történik a környezetvédelem területén is, az új kormány hozzáfogott itt is a problémák feltárásához és orvoslásához. (Dr. Józsa István: A kormány vagy a képviselők?) Ennek első és legfontosabb lépése a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény, amelynek kidolgozása egy teljes évet vett igénybe. Itt egy nagyon komoly, a minisztérium és szakértői csapata dolgozott ezen a törvény-előkészítésen.
A balliberális média folyamatosan ostorozta a kormányzatot azért, hogy nem kettő hónap alatt dolgozta ki és nyújtotta be ezt a törvényt; egy olyan rendszerről szóló törvényt, amit az előző nyolc évben folyamatosan vertek szét, magánérdekeket szolgáltattak ki, áttekinthetetlenül bonyolulttá tették, mert ez volt egyesek érdeke. Jól tudjuk, hogy a nagy üzlet, a nagy biznisz a zavarosban terem, a jelenlegi szabályozás pedig éppen erre épít: létesíts pár magántulajdonban lévő céget, adj a kezébe minden jogosultságot, ami az egész ország érdekeit kellene hogy biztosítsa, tegyél úgy, mintha itt az államnak semmi dolga nem lenne, a szabadpiac majd mindent megold, az ország pedig gyarapszik. A baj mindössze az, hogy az állampolgárok, a nép nem ezt tapasztalta, nagyon nem.
A termékdíj feladata az lenne, hogy pénz keletkezzék és fordítódjék arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtés az egész országban kiépüljön, eltűnjön a szemét az utcákról, az útszéli bokrok alól, és hogy ne legyen Magyarország Európa szeméttelepe, ahova ezertonnaszám érkezik a kommunális és veszélyes hulladék külföldről. Ami ebből mára megvalósult, az minden, csak nem büszkeségre okot adó eredmény. Azaz két dolgot láthatunk: az ezzel foglalkozó úgymond “nonprofit” koordinátorok jól megélnek, a szemét meg virít tovább szanaszéjjel.
A szelektív hulladékgyűjtésből egyvalakit kihagytak, hölgyeim és uraim, a lakosságot. Siránkoznak, hogy nem elég környezettudatos az istenadta, ezért kicsik a begyűjtött mennyiségek, azután meg jön a “bezzeg tőlünk nyugatabbra” szólam. Hát, tisztelt hölgyek, urak, akkor én most tájékoztatom önöket, hogy a lakosság nem magától környezettudatosabb tőlünk nyugatabbra se, mindössze annyi történt, hogy ők már rájöttek: a lakosságot erre megtanítani és támogatni kell, a jó eredmények főként ettől várhatók. A termékdíjat ezért be kell szedni, és nem zsebre vágni, hanem azok között kell szétosztani, akik ténylegesen dolgoznak. Egyszerű a dolog.
Idő kellett a törvény megalkotásához, nagy idő, mert nem volt miből kiindulni, csak annyit lehetett tavaly ugyanilyen tájt tudni, hogy ez így tovább nem mehet. Az előző Orbán-kabinet óta egyetlen épkézláb, szakmailag megalapozott kezdeményezést se látott ez az iparág, viszont sikeresen beépült a rendszerbe az összes létező magánérdek, szerencselovag, megélhetési környezetvédő. Sokan féltették az iparágat attól is, hogy lassan készül el az új szabályozás. A médiákban folyamatosan szapulták a környezetvédelmi vezetést, hogy nem csinál semmit; persze azzal is tisztában vagyunk, hogy most meg az lesz a baj, hogy nincs kellőképpen kidolgozva a törvény - ez már aranylemez, ismerjük.
Egy év megfeszített munkájának eredményét kívánom most beterjeszteni önök elé, a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt, amely az alfája és ómegája a környezetvédelmi ipar túlélésnek. Adjon Isten nekünk is tőlünk boldogabb országokhoz hasonló fejlődést! A javaslat egy teljesen új szabályozórendszert hoz létre: az iparág tevékenységét teljesen megújítja, a hulladékhasznosítás mértékét jelentősen megnöveli, és előmozdítja a többször felhasználható termékek szélesebb körű elterjedését. Ez összhangban van az Európai Unió elvárásával és a magyar társadalom általános érdekeivel is. A javaslatunk a hasznosítás mértékének növelését a lakossági szelektív hulladékgyűjtés nagyarányú növelésével fogja elérni. A célokban semmi újdonság, csak annyi, amennyit minimálisan elvárhat az ember ettől az iparágtól.
Nézzük a konkrétumokat! Mi tagadás, van némi eredmény: ott, ahol ez üzlet, jól kifejlődött az iparág, néhol túl jól. Hat Magyarországnak nincs annyi gumiabroncsa, mint amire hasznosítói kapacitásunk. Apró probléma, hogy ezt a kis felesleges kapacitást az elmúlt öt évben az adófizetők pénzéből építették ki; ezzel a korábbi szabályozással keményen szakítani kell. A legfőbb gondot az okozza, hogy az iparágon belül jelenleg kontroll nélküli piaci verseny van. Szemesnek áll a világ, szemtelennek meg még jobban. A hazai hulladékgazdálkodásban nincs semmiféle ésszerű gátja a koordinátorok tevékenységének, ami korlátlan árversenyhez vezetett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez egy újabb ékes példája a vadliberális piaci felfogásnak. A szabadpiaci folyamatok, az árverseny általában helyes, de ebben az esetben csak megfelelő körültekintéssel érvényesíthető, ebben az iparágban ugyanis a szinte minden tevékenységre jellemző környezetterhelés jelentős, azt pedig valakinek valamikor ki kell fizetni; ezt a jövő nemzedékére hárítani erkölcstelenség. A piacot tehát az államnak szabályozni kell, mégpedig szigorúan. Az alapvető elvi és működési hibát jórészt a termékdíjra vonatkozó mentességi szabályok okozták, a mentesség lényege ugyanis, hogy a kötelezett kibújhat a jogos költségek megfizetése alól.
Tisztelt Képviselőtársaim! A hulladékgazdálkodás ráadásul egy olyan iparág, ahol az Európai Unió tucatszám rója tagjaira a kötelezettségeket, egyre magasabb mértékű gyűjtést és hasznosítást követel meg. Ha egy tagállam nem teljesít, keményen megbüntetik; ilyen helyzetbe mi is könnyen kerülhetünk. Az állam - rossz kocsis módjára - a lovak közé csapott ócska gyeplővel szemléli, hogy merre döcögünk, kényelmesen bóbiskolva üldögélünk a bakon, a szekér pedig megy az árok felé, annak rendje-módja szerint. Mindez a tétlenség egyes termelői ágazatok teljes eltűnéséhez járult hozzá, ilyen például az öblösüveggyártás, de már említettem az ellenkezőjére is példát, a gumifelhasználást.
Ideje cselekedni, mert már az árok szélén járunk. A rossz kocsist le kell cserélni, az ócska gyeplőt, a koordináló szervezetet pedig ki kell dobni, helyére a minisztérium felügyelete alatt működő önálló, százszázalékos állami tulajdonban lévő nonprofit kft. kerül, neve: Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség, rövidített becenevén OHÜ. Az OHÜ feladata az államot illető jogok gyakorlása és az államra háruló feladatok ellátása, kötelezettségek teljesítése. Erre azért van szükség, mert igenis a hulladékok gyűjtése és hasznosítása területén az államot terheli a végső felelősség. Ez természetesen azt jelenti, hogy az árokba borult kocsira kiróják a büntetést, az adófizetők pénzéből pedig meg kell fizetni, ráadásul a kár, a környezet minőségének romlása itt marad a nyakunkon.
Évek óta fájó pont a szabályozásban a díjak mértéke, mindenki tudja, hogy a jelenlegi díjak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az indokolt és reális költségelemeket most először nevesíti a törvény, ezekből áll össze a termékdíj. A pontosan meghatározott díjakból jut végre forrás a feladatok teljesítésére, a “szennyező fizet” elv érvényesítésére. Halljuk, hogy mindenki államosítással riogat meg hogy oda a gyártói felelősség. A valóság az, tisztelt képviselőtársak, hogy a kötelezetteknek továbbra is teljesíthetnek egyénileg: akinek van jobb lova, kocsija, mehet a sajátjával, csak be kell tartani a játékszabályokat.
Hogy világosak legyenek a játékszabályok, pontosítottuk a fogalmakat: a hulladékhasznosítási teljesítmény bevezetésével a hazai gyűjtést és hasznosítást kívánjuk ösztönözni; a külföldön történő gyűjtést nem támogatjuk, ezt lefordítom az önök számára: a magyarok munkájából ne mások gazdagodjanak.
Az iparág irányítására teljesen új szervezetet állítunk fel, a termékdíj bizottságot, ez az ipar és a társadalmat képviselő állam partnerségén alapuló szakmai fórum. Megemlítem, hogy az OHÜ nem hatóság, a hatósági feladatokat továbbra is a környezetvédelmi felügyelőségek és a NAV látja el.
Az új díjak meghatározására abból indultunk ki, hogy azoknak fedezni kell az összes felmerülő költséget. Ez nem csak egy kevéske begyűjtés és hasznosítás finanszírozását jelenti, mint mostanáig. Meg kell fizetni az iparág társadalmilag szükséges fejlesztését, az egész rendszer ellenőrzését, valamint a környezet terhelését is; ez díjemeléssel jár. Senki nem örül, amikor díjat kell emelni, de a polgári kormány ezt is felvállalja, mert felelősséget érez a környezetvédelem és a jövő nemzedékek iránt. (Dr. Józsa István nevet.) Jólesik? (Dr. Józsa István: Nem!)
Jogos kritika, hogy a jelenlegi rendszerben borzalmasan nagy az adminisztráció. Ennek egyik oka a most működő mentességi rendszer, eltörlésével az adminisztrációs teher máris jelentősen csökken. Az átalányfizetők körét kiszélesítjük, a terheket ezzel tovább csökkentjük, mindez méltányos átalánydíjak mellett. A kialakított rendszer a kis- és középvállalkozások általános versenyhátrányának kompenzálását szolgálja, mind az adminisztráció, mind a díjfizetés csökkentett mértéke folytán.
(0.20)
Áttörés a környezetvédelemben, mellesleg az adminisztrációt is csökkenti, hogy a többször felhasználható termékek termékdíját eltöröljük. Ha a sörgyár bajlódik a visszaváltható üvegekkel, akkor nem az esztelen adminisztrációval és a termékdíjjal kell büntetni, hanem meg kell találni az ösztönzés helyes módját. Tisztelt képviselőtársaim, ez ennyire egyszerű, ehhez nem kellett volna tizenöt év, amíg nem csináltuk meg ezt.
Az adminisztráció csökkentését számos kisebb módosítás is szolgálja, így például a termékdíj számlán történő kötelező feltüntetésének ésszerű leszűkítése. Már említettem, képviselőtársaim, hogy a lakosság magától nemigen lesz környezettudatos, erre - ha tetszik, ha nem - jóval többet kell fordítanunk a jövőben, ezért az erre fordítható költségek arányát 40 százalékkal megemeljük.
Azért ne higgyük, hogy mi, magyarok ennyire restek lennénk! Miért kellett 8 évnek eltelnie, hogy az országos szemétgyűjtési akció létrejöjjön, véletlenül sem ezeknek az állítólagos hulladékgazdálkodási bajnokoknak a tevékenysége, hanem a kormány és az emberek összefogásával? A pár hete lezajlott “Te szedd!” akció során egyetlen nap alatt annyi hulladékot gyűjtött össze az ország népe, amennyit ezeknek a közhasznú társaságoknak egy egész hónap alatt sem sikerül. Visszatérve a szekeres hasonlatra, a szekérről leborult rakományt visszarakják az emberek, ha kell; magad, uram, ha szolgád nincsen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül hadd térjek ki arra, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a javaslatunk bevezetése. Az új szabályozás növekvő mértékű hasznosítást, azaz több munkát jelent, a több munka munkahelyeket teremt, ráadásul az ország egész területén jobbára alacsony képzettségűek számára; becslések szerint mintegy 3 ezer új munkahely is létrejöhet. Adja Isten, hogy ez így legyen!
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy ez a javaslat pártállástól függetlenül támogatható, és meghozza majd a társadalom által régóta elvárt eredményeket a hulladékgazdálkodás területén. Kérem, hogy ezért szavazzák meg a törvényjavaslatot.
Elnök úr, képviselőtársaim, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
