SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tengernyi mondanivalóm van ezzel kapcsolatban, de nem akarok ezzel senkit kétségbe ejteni, igyekszem az időkeretbe beleférni.
Én azt gondolom, hogy nálam jobban senki nem kívánta már, hogy megváltoztassuk a termékdíjtörvényt, réges-régen megérett erre. Teljesen igaza van az előterjesztő Sebestyén képviselő úrnak, hogy egy áttekinthetetlen, bonyolult és végrehajthatatlan joganyag alakult ki az elmúlt 15 évben.
(1.40)
Nagyon sokszor változtattak rajta, volt olyan év, hogy kétszer is, nem nagyon volt olyan év, hogy ne nyúltak volna hozzá, és ilyen szalámitechnikával - tényleg sokszor volt olyan, hogy egyéni képviselői indítványokkal az előző parlamentek is éltek ezzel a lehetőséggel - vették ki a jó részeket belőle, és alig maradt olyan dolog, ami pozitív elem lett volna.
Az is igaz, hogy egy kontroll nélküli piaci verseny alakult ki, és ez mindenképpen változtatásra szorul, de a másik serpenyőben pedig ott van, hogy ez a rendszer teljesítette az uniós elvárásokat, egyszer sem szorultunk még arra, hogy büntetést kelljen fizetni. Ezeket ez a rendszer megoldotta, de egy grammal se teljesítettünk többet, mint amennyi oda le van írva. Más kérdés, hogy ez a rendszer se volt átlátható és nem volt nyomon követhető, hogy melyik hulladék hol lett elkönyvelve; ez is tény.
Azt mondta Sebestyén képviselő úr az expozéjában, hogy az a cél, hogy pénz keletkezzék. Hát nem, nem, nem, nem ez a cél. Az a cél, hogy hasznosuljanak egyrészt azok a kibocsátott termékek és csomagolóanyagok. Nem az a cél, hogy az állam itt pénzt beszedjen, nem az a cél, hogy pénz keletkezzen a rendszerben, hanem az, hogy a hasznosítási események megtörténjenek. És még egy cél van - és ez a mostani anyagnak a preambulumában is benne van -, hogy a kibocsátáscsökkenés a cél, tehát a megelőzés a cél, az lenne a legfontosabb, hogy egyáltalán ne keletkezzenek olyan típusú anyagok, amit aztán méregdrága módon be kell gyűjteni és hasznosítani kell.
Azt is említette, hogy az a cél, hogy megakadályozzuk, hogy külföldi hulladék érkezzen tonnaszámra az országba. Ezt a termékdíjtörvénnyel nem lehet elérni, erre más eszközöket találni. Nyilvánvalóan fontos cél, hogy kiépüljön a szelektív gyűjtés, erre a termékdíj-szabályozás valóban alkalmas; más kérdés, hogy amit eddig elértünk, az egy méregdrága és nagyon alacsony hatékonyságú rendszer, ezeknél a járdaszigeti színes gyűjtőedényeknél sokkal jobbat is ki lehetne találni, és biztos, hogy el is kell mozdulni ebbe az irányba.
Ha visszatekintünk erre a 15 évre, akkor ugye a Horn-kormány ideje alatt hozták meg a termékdíj-szabályozást először Baja Ferenc minisztersége alatt, és akkor felállt a Központi Környezetvédelmi Alap, ahová minden bevétel befolyt; én magam emlékszem még ennek a pénznek az elosztási elveire és ennek a társadalmasítására. Sok jót és sok rosszat is tudnék róla mondani, de most nem teszem. Kialakult mindenesetre egy programgazdai rendszer, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon kevés hulladékot gyűjtöttünk be azokban az időkben, és abszolút nem volt a rendszer átlátható. Azután jött az első Orbán-kormány, a KKA-ból egy ilyen KAC-ot, valamiféle célelőirányzatot készítettek, gyakorlatilag beolvasztották a büdzsébe, és innentől a pénz egy része el is tűnt a környezetvédelem számára.
Azután egy következő nagy lépés volt, hogy létrejöttek ezek a bizonyos koordináló szervezetek, amiket itt többen több irányból megtámadtunk már ma este, és igazából nem önmagában ezzel volt a baj, hanem azzal volt a baj, hogy egy torz tulajdonosi szerkezetben jöttek ezek létre. A legnagyobb ilyen szervezetek olyan módon szerveződtek, hogy a legkomolyabb kötelezettek lettek a koordináló szervezeteknek tulajdonosai, és egy kívülről teljesen befolyásolhatatlan rendszerben saját maguk határozták meg a hasznosítási díjakat, és se az államnak nem volt akarata, kedve és türelme ezt befolyásolni, és ha a civil szférának lett volna, akkor pedig nem fért hozzá. Tehát a nagy baj szerintem itt keletkezett, és ha a tulajdonosi struktúrát sikerült volna menet közben átalakítani, akkor most egy prosperáló rendszerrel nézhetnénk szembe.
Azután jött még egy nagy ugrás Persányi miniszter úr idejében, amikor bizonyos újrahasználati kvótákat is beépítettek a rendszerbe. Ez egy nagyon haladó gondolat volt, ezt a képviselő úrnak mondom, aki azt mondta, hogy nem volt itt új gondolat az elmúlt tíz évben; de volt, ez az volt. Viszont az történt ezzel, hogy egyrészt az ipar és a kereskedelem ezt elszabotálta, másrészt pedig egy uniós infringement eljárás indult a termékdíjtörvény ellen, amit el is buktunk, el is vesztettünk, megtörtént egyfajta visszalépés, és így jutottunk el nagyjából a máig.
Na most mi történt ezalatt? Megkétszereződött nagyjából a csomagolások mennyisége Magyarországon. Hajlamosak vagyunk mindig csak a csomagolásról beszélni, de több termékdíjas kategória is van természetesen a törvényben, de kiépült egy méregdrága és viszonylag kevéssé hatékony szelektív gyűjtési rendszer, és eközben összeomlottak az újrahasználati rendszerek. Ugye, megér ez még talán egy percet, hogy az volt itt a nagy kérdés, hogy miért fizet az is licencdíjat, akinek a csomagolását be sem gyűjtik. Miért nem tudja, akarja hasznosítani senki ezeket a hulladékokat? Miért nem fizetnek ezek az ártalmatlanításért, hiszen a hulladékuk úgyis a szeméttelepen köt ki? Miért a kötelezettek szabják meg a licencdíj mértékét? Miért nem kontrollál az állam? Mire elég egyáltalán ez a licencdíj? Miért nincsen céltartalék? Miért nincs felkészülve ez a rendszer arra, ha jön egy olyan gazdasági válság, ami jött is 2008-ban a pekingi olimpia után a hulladékpiacon? Mennyibe kerülne egy igazi szelektív gyűjtés, és miért nem tudja megoldani a rendszer? És miért nem finanszírozza igazából a hasznosítást? Ezek voltak a nagy kérdések a koordináló szervezeti rendszerrel kapcsolatban.
Közben gondoljanak bele, hogy az emberek nem csomagolást akarnak venni, hanem terméket akarnak venni, és mégis rájuk tukmálnak. Nincsenek sokszor döntési helyzetben, nincsen választási lehetőségük, eltűntek a csomagolási alternatívák például. Sokszor volt olyan helyzet, hogy a csomagolás drágább, mint maga a termék, nagyon sok ilyen esettel találkozunk a polcokon. Teljes mértékben áthárítják ránk, fogyasztókra a csomagolás árát és a hulladékkezelés árát is, és a csomagolás már rég nem az eredeti funkcióját tölti be csupán, hanem mindenféle marketing- és egyéb funkciókat, és ez egyáltalán nincs így. Sőt, azt sem tudtuk éveken keresztül, hogy mennyi csomagolás kerül forgalomba Magyarországon. Tehát ez mind-mind azt támasztja alá, hogy valóban hozzá kell nyúlni ehhez a rendszerhez, idáig teljesen egyetértünk vele.
A végeredmény mi lett? Körülbelül ötmillió ember gyűjt itt Magyarországon 60 ezer tonna csomagolást, ami azt jelenti egy főre vetítve, hogy olyan 12 kilogramm fejenként és évente, miközben 90-110 kilogrammot használunk, tehát idáig jutottunk ezzel a rendszerrel. Igazából ha megnézzük a csomagolásokat, főleg a PET-et gyűjtik, mert ennek van igazi piaci értéke, a többi műanyag senkinek nem kell. És akkor hol van az üveggyűjtés? Hol van a fémdobozgyűjtés? Hol van a Tetra Brik-gyűjtés? Nincsen sehol, tehát 4-5-10 százalékokat tudtunk ezekben a szegmensekben elérni. Ugye, ingyen gyűjtünk, mert szépen bedobáljuk a gyűjtőszigeten a színes kukákba, és senki nem honorálja nekünk, még a szemétdíjon keresztül sem honorálják azt, hogy milyen erőfeszítéseket teszünk. Sokszor láttunk gyerekmunkát a rendszerben, hiszen a gyerekek hordták be az iskolába ezeket a csomagolóanyagokat, és a közszolgáltató és a hasznosító cégek nagy örömére a mi gyerekeink végezték el a szelektálást, pedig aztán végképp nem az ő dolguk.
Úgyhogy azt gondolom, hogy rengeteg problémával küzdött ez a rendszer, és valóban ideje volt ehhez hozzányúlni. Na, most hogyan történt mindez? Egy évig nem történt semmi, bár rengeteg retorikai fordulatot hallottunk, százmilliárdokról és lopásról, meg bűncselekményről, meg korrupcióról, meg nem tudom, miről, és nagyon vártuk, hogy végre szabályozási esemény történjen. Említette a képviselő úr a “Te szedd” akciót. Én is lapátoltam egy egész délelőttöt, történetesen éppen Kecskeméten, és azon gondolkodtam, hogy uramisten, ha lenne itt egy rendes hulladékgazdálkodási szabályozás, akkor nem lenne itt PET-palack az árokparton, nem lenne itt gumiabroncs meg akkumulátor, meg nem lenne egy csomó minden más. Úgyhogy ezen gondolkodtam, hogy a következő parlamenti megszólalásomnak az lesz a címe, hogy teszabalyozd.hu. Tehát nagyon szép az, hogy rávesszük az embereket arra, hogy időnként kimenjenek, és a rossz emberek helyett a jó emberek feltakarítsák a mocskot, de állami szabályozással ennek az egész problémának elejét lehetne venni. Eddig nem történt szabályozási esemény a kormány egy éve alatt, ez az első.
A notifikációval kapcsolatban, a társadalmi egyeztetés elmaradásával, az egyéni képviselői indítvány benyújtásával kapcsolatban rengeteget hallottunk, ezeket nem akarnám elismételni, az OKT-t sem, az alkotmányellenességet sem.
(1.50)
Ezekkel én mind mélységesen egyetértek, és nagyon keményen elítélem azt, hogy ez ilyen formában történt; biztosan meg lehetett volna ezt másképp is csinálni az egy év alatt.
Hogy mibe ágyazódik be ez a jogszabály, mennyire koherens helyzetet teremt? Semennyire; nincsenek célok. A termékdíj, könyörgöm, egy eszköz, egy gazdasági, egy környezetvédelmi eszköz, de ha nincsenek hulladékgazdálkodási céljaink - márpedig 2009. január 1-je óta nincsenek, akkor vesztette hatályát az előző országos hulladékgazdálkodási terv -, akkor nem tudjuk, hogy honnan hova akarunk eljutni, és nem sikerült egy év alatt ezt az OHT-t előállítani, pedig gyakorlatilag készen volt, az előző adminisztráció azt megírta, megcsinálta a társadalmi egyeztetését, megcsinált egy stratégiai környezeti vizsgálatot vele kapcsolatban, csak be kellett volna ide hozni, és learatni a babérokat. Én nem mondom, hogy ez jó volt, nem mondom, hogy ezzel minden rendben volt, de vitára teljesen alkalmas lett volna, és most biztos, hogy egy olyan helyzetben lennénk, hogy legalább tudnánk, hogy milyen irányba haladunk.
Nincsen hulladékgazdálkodási terv; ezzel is ugyanígy jártunk. Az előző kormányban ezt megfelelően előkészítették, hiszen nagyrészt technikai módosításokról volt szó, a hulladék keretirányelv határozta meg számunkra, hogy be kell ültetni a jogrendbe bizonyos dolgokat. Ez készen volt; a mai napig nem látjuk, hogy itt van. Én magam parlamenti felszólalásban biztos, hogy háromszor-négyszer követeltem, hogy hol van a törvény, és azt mondták, hogy majd lesz, sőt azt mondták, hogy először törvény lesz, és utána terv, ami aztán teljesen idegen minden racionalitástól.
Hogyan fogjuk a hulladékos keretirányelv fontos eseményeit átültetni a gyakorlatba? Nem csak erről van szó, mert több irányelv van: elemek, akkumulátorok, elektromos és elektronikai berendezések, elhasználódott járművek, csomagolási irányelv, gumihulladék-lerakási tilalom és a többi, tehát nagyon sok olyan van, aminek nekünk meg kellene felelni, és el kellene kezdeni az ezzel kapcsolatos jogalkotást. Ez az előttünk fekvő törvényjavaslat speciel ellentmond a csomagolási kormányrendeletnek, az elektromos és elektronikai termékekről szóló kormányrendeletnek is, tehát önmagában ez a szabályozás teljesen a levegőben fog lógni, és nem teremt egy koherens helyzetet.
Mi az igazi cél? Beszéltünk róla, hogy a megelőzés az igazi cél, hogy kevesebb legyen a hulladék, hasznosítási célokat is ki kellene tűzni, nem feltétlenül ennek a jogszabálynak, de egy stratégiának, egy alapdokumentumnak. Odáig kellene eljutnunk, amit az Unió nagyon magasztosan recycling societynek nevez, hogy az egész gazdaságunkat áthassa ez a gondolkodás. Nyilvánvalóan egy ilyen törvény önmagában kevés. Itt egyetlen célt látunk, a költségvetés forráshoz juttatását, és innentől már nem termékdíjról beszélünk, hanem adóról beszélünk, és ez rengeteg problémát vet fel. Abban is kicsit kételkednék, és megelőlegezném egy következő hozzászólásomat, hogy nem feltétlenül fog sikerülni, hogy a költségvetést itt pluszforráshoz juttatjuk, vagy pedig ha ahhoz juttatjuk, mert itt garantált része lesz a büdzsének ebből a termékdíjbevételből, akkor viszont nem biztos, hogy marad annyi ennek a bizonyos hulladékgazdálkodási ügynökségnek, amennyit most gondolunk, és amennyi elég lenne a hulladékgazdálkodási célok végrehajtására.
Hogy átláthatóbb lesz-e ez a rendszer, az igazából ez alapján a törvénytervezet alapján nem megítélhető. Ahogy az OHÜ felépül, és ahogy sorban lehet módosítani az éves hulladékgazdálkodási szabályokat, amit nem tudunk még a pályáztatással, ez mind afelé mutat, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez így átláthatóbb lesz. Azt hiszem, lejárt az első 15 percem, elnök úr, kénytelen leszek majd még egyszer szót kérni.
