SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Kérem, ne nehezteljenek rám, hogy megint szót kérek, és igénybe veszem az idejüket, inkább azt gondolom, teljesen méltatlan, hogy egy ilyen fontos ügyet, ami gazdasági és környezetvédelmi szempontból is nagyon releváns, ilyen időben és ilyen külsőségek között tárgyalunk. Ezt főműsoridőben kellene, amikor a tévé is közvetít minket, nem azért, mert én nagyon szeretek szerepelni, hanem azért, mert ez egy nagyon fontos dolog.
Azt a kérdést kerülgetjük itt órák óta, hogy gyártói felelősségen alapuló rendszert tartunk-e fenn továbbra is, mint ahogyan eddig valami ilyesmi volt, vagy pedig egy kemény állami koordinációt és egy államosítást hajtunk végre.
Az Unió a gyártói felelősségen alapuló rendszert támogatja, és a gyártói felelősség az egyik sarokköve az Unió gazdasági és környezetvédelmi szabályozásának, akkor is, ha ennek rengeteg árnyoldala van természetesen. Említettem, hogy ez a fajta koordináló szervezet, ami kialakult, nem váltotta be minden tekintetben a hozzáfűzött reményeket, tényleg vannak itt olyan jelenségek, amelyeket nagyon hamar el kellene vágni.
(2.10)
Mindenesetre az Unió szellemiségéből az következik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a lehetőséget, hogy a gyártók önmagukban vagy együttesen felállíthassanak rendszereket a hulladékhasznosítás érdekében. Jogszerűen ezt nem lehet kizárni az uniós jogrend alapján. Az én ízlésem szerint, és ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, civilként is ezt hangoztattam éveken át, meg kellene maradnia egy-egy koordináló szervezetnek minden termékdíjas kategóriában, de alapvetően át kellene kavarni a tulajdonosi struktúrájukat, és egy nagyon komoly állami kontrollt kellene beépíteni. Eddig semmiféle állami kontroll nem volt, ebben teljesen igazuk van. Hogy is mondta, képviselő úr? Bedobtuk a gyeplőt a lovak közé? - ugye, ez volt a hasonlat. Tehát ezt nem lehet tovább megengedni. Egy olyan rendszert kellene építeni, és szerintem egyszerű dolog ez, hogy az újrahasználható dolgok, csomagolások ne fizessenek a rendszerben, de ezt nagyon pontosan ki kell ám dolgozni, hogy ez megvalósulhasson. A valóban hasznosított anyagok és csomagolások után fizessenek hasznosítási díjat, de ezt még mindig nem az államnak, tehát itt nem a termékdíjbevétel a lényeg, és aki pedig nem hasznosít, és semmiféle erőfeszítést nem tesz a saját hulladékainak az eltakarítása vagy hasznosítása érdekében, az fizessen termékdíjat, egyfajta büntetőadót, vagy esetleg fizessen lerakóadót, hiszen a hulladéka úgyis ott fog kikötni.
Mi azt hangoztattuk, hogy négyféle díjjal rendet lehetne vágni a piacon ebben az értelemben. Az egyik a betétdíj, ebből nem fogunk engedni, és államtitkár úr szavaiból is arra következtetünk, hogy ez ott van a tervei között. A másik a hasznosítási díj, ami ma is létezik, de éppen azon fáradozunk, hogy ez jobb legyen. A harmadik a lerakási díj vagy az angolszász országokban ezt landfill taxnak hívják, ez teljesen hiányzik még a magyar jogrendből, és nagyon fontos lenne, hogy legyen. A negyedik pedig a differenciált hulladékdíj, amit én, mezei háztartás fizetek a közszolgáltatómnak, de differenciált és arányos módon. Ezzel a négy díjjal meg lehetne oldani a problémákat, és itt az államnak szabályozó szerepe van, nem pedig az, hogy átvegye az egész feladatot tokkal-vonóval.
Hogy több lesz-e a begyűjtés és a hasznosítás, ezt elkezdtem mondani, hogy egyáltalán nem látszik ebből a rendszerből, hogy több lenne. A begyűjtési célokat sokkal egyértelműbben meg kellene határozni, és ebből a rendkívül zavaros szövegből, amely előttünk van, nem derül ki, hogy az egyéni kötelezettek számára mi az előírt gyűjtési és hasznosítási mennyiség, állandóan keverednek a begyűjtési és hasznosítási számok. És még egy dolog van, hogy az EU nemcsak az anyagáramok tekintetében, hanem a csomagolásnál is az elektronikai termékeknél összesített termékárami hasznosítási célokat is megad, ami a csomagolásnál ez globális 60 százalék, az elektronikai hulladéknál pedig jelenleg 4 kg/fő/év, amit most fognak a duplájára emelni. Tehát van egy globális hasznosítási kvóta, amiről teljesen megfeledkezik ez az előterjesztés. Az anyagárami minimumértékekből, ami valahol a hátsó táblázatokban látszik, nem fog kijönni a globális hasznosítás, és akkor fogunk mi büntetést fizetni olyan mértékben, ahogyan államtitkár úr felvázolta. A tervezetben bemutatott célszámok sajnos eleve kódolják azt, hogy Magyarország nem fogja tudni teljesíteni ilyen módon az Unió által megkívánt hasznosítási szinteket.
Hadd hangsúlyozzam még egyszer, hogy a termékdíj lényege nem a bevétel, hanem pont fordítva: a termékdíjrendszernek az lenne a lényege, hogy minél kevesebbet fizessenek be az államnak. Az lenne a lényege, hogy mindenki elkezdjen a saját háza táján rendet csinálni, és a környezetvédelmileg legkedvezőbb megoldást válassza, és aki ezt nem teszi, az fizet, tehát mindenki vegyen részt a terméke hulladékának begyűjtésében, kezelésében és a finanszírozásban. Ez a fajta adóforma, amit most önök ki akarnak vetni, ezzel szemben éppen passzívvá teszi a kötelezetteket, ugyanakkor sehol nem látni a szövegben, hogy ez a bizonyos OHÜ átvállalná a felelősséget a befizetett termékdíj fejében. Az eddigi rendszernek az volt a lényege, hogy ha én befizetek licencdíjat a mit tudom én, milyen koordináló szervezetnek, akkor a koordináló szervezet átvállalja tőlem a hasznosítási felelősséget és kötelezettséget, és onnantól ő a felelős, mert én neki befizettem. Ezt én nem látom ebben a szövegben sehol, hogy ezt az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség megtenné. Erről az OHÜ-ről egyébként mindig a pahu-begyü jut eszembe, még a 70-es években volt egy ilyen Papír- és Hulladék-begyűjtési Vállalat, ez egy állami vállalat volt, nagyon frankón működött, ez volt a gúnyneve, hogy pahu-begyü.
Azt szeretném még elmondani, és igazán nem akarom most már az idejüket rabolni, hogy komoly veszélyek vannak ebben a rendszerben, ami itt le van írva. Például az, hogy a nagy kibocsátók, lehet, hogy dacból, de lehet, hogy egyébként jól felfogott érdekükből egyéni teljesítést fognak vállalni, és így korántsem teljesül az a fajta bevételi előirányzat, amit itt ez a tervezet leír, és mivel az állami share, ez bevétel, tehát ez garantált, ezért a pahu-begyünek nem fog jutni annyi forrás, amiből meg lehet oldani a hasznosítást.
Még egy veszély, hogy itt nemzetközi közbeszerzéseket kell majd kiírni, énszerintem ezt nem lehet megkerülni, és könnyen lehet, hogy ezt külföldi cégek fogják megnyerni, és el fogják vinni azt a hulladékot, amit mi itt szépen szelektíven gyűjtünk. Ez a hazai vállalkozásoknak nagyon komoly probléma lesz, és akkor itt nem munkahelyek fognak teremtődni, hanem munkahelyek fognak elveszni. Én ezt komoly veszélynek látom, bár ne lenne igazam!
Komoly veszély, hogyha az uniós ratifikáció negatív eredménnyel zárul valamiért, én ezt sem kívánom, de a veszélyét érzem. Egyébként semmi nyoma nincsen Brüsszelben a notifikációs bejelentésnek azon túl, hogy én nem tudom, itt az állam indítja a nofikációs eljárást, és közben egy egyéni képviselői indítványról beszélünk. Én nem is tudom, hogy ez hogyan jön össze, de mindenesetre, hogyha negatív eredménnyel zárul, akkor a régi koordináló rendszer már nincs, OHÜ meg még nincs, és akkor itt állunk a hulladékunkkal, és nem tudunk mit csinálni fél évig, egy évig.
Ne felejtsék el, hogy 2006-ban egy infringement eljárás volt Magyarország ellen a termékdíj miatt, és ez volt az egyik indoklás, hogy a felállított termékdíjas rendszer nem a termékekből keletkező hulladékok hulladékkezelési költségeihez igazítja az adó szintjét. Én azt gondolom, most is megáll ez az érv, úgyhogy nagyon át kell ezt gondolni.
Az OHÜ szerepéről igazán nem szeretnék már tovább beszélni, így is túl sokat beszéltem. Én azt gondolom, hogy ez a mű, amit itt olvashatunk, nem üti meg azt a mértéket, ami egy komoly hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi szabályozáshoz elvárható lenne, teljesen idegen a mostani jogrendtől, és nem ezzel kellett volna kezdeni, hanem stratégiával, majd hulladékgazdálkodási tervvel, és majd ezután jöhetnek az eszközök szép sorban.
Köszönöm a figyelmüket.
