DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy jelentőségű törvényjavaslat van most a Ház előtt. Az atomenergia energetikai célú felhasználása Magyarország villamosenergia-ellátásában meghatározó szerepet játszik, és az energiafüggetlenség egyik kulcsszereplője. A hazai termelés 40 százalékát adja jelenleg a Paksi Atomerőmű, és olyan üzemanyag-készletezés mellett, ami kettő évre elegendő friss üzemanyag tárolását teszi lehetővé, tehát a jelenleg rendelkezésre álló energiaforrások közül a legbiztonságosabb és a legnagyobb időtartamra készletezhető forrást jelenti, természetesen a lignitvagyon felhasználására épülő mátrai hőerőmű mellett, amelyik szintén atomerőművel azonos nagyságrendet képvisel, és szintén hazai területen előállítható, megtermelhető az energiaforrás, tehát nincs kiszolgáltatva másnak.
(14.30)
A jelen törvényjavaslat szükségessége gyakorlatilag évek óta érett. Nemcsak azért dicsérem az előkészítést, mert 90 százalékban már az előző kormány által előkészített, de azért is, mert a legújabb előírásokat is figyelembe veszi. Tehát a nukleáris biztonsági szabályozások korszerűsítése a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbításával összefüggésben, valamint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség újonnan összeállított nukleáris biztonsági ato..., alapelveinek - úgy látszik, hogy fogalmazásgátlót vettem be az ebéd során - és a Nyugat-európai Nukleáris Hatóságok Egyesülete, angol rövidítésben: a WENRA által meghatározott követelmények vagy más néven referenciaszintek figyelembevételével került kidolgozásra.
Az előterjesztett törvényjavaslat beemeli a szabályozásba a nukleáris biztonsági követelményekkel kapcsolatos alapvető biztonsági célkitűzéseket, azaz az ember és a környezet védelme az ionizáló sugárzás káros hatásaival szemben, valamint az engedélyezésre orientált megközelítés megváltoztatásával a korszerűsítési, a nukleáris biztonsági szabályokat az európai társhatóságok gyakorlata, a hazai közigazgatás korszerűsítése és az erőforrásokkal történő hatékonyabb gazdálkodás céljait is figyelembe véve. Tehát, ahogy államtitkár úr mondta, ez egy korszerűsítés is a korábbi gyakorlathoz képest.
Az atomerőművi átalakítások szabályainak módosítása következtében a hatósági felügyelet rugalmasabbá válik, a tevékenység súlypontja az előbb ismertetettek szerint az engedélyezésről az ellenőrzésre helyeződik át. A szabályozás bevezetésével a létesítmény engedélyese - röviden: a Paksi Atomerőmű döntően - önállóbban, nagyobb döntési szabadsággal és felelősséggel jár el, tehát a felelősségi köröket is pontosítja a törvényjavaslat.
A szabályozás ugyanakkor megőrzi mindazokat az elemeket, amelyek a nukleáris biztonság szintjének megtartásához szükségesek. Ennek keretében átalakításra, pontosításra kerülnek az Országos Atomenergia Hivatal, rövidített nevén az OAH feladatai is. A törvényjavaslatban szereplő szabályozást a nukleáris biztonsági szabályzatokat tartalmazó új kormányrendelet egészíti ki, ezzel válik teljessé a nukleáris biztonság garantálása.
A törvényjavaslat szerinti szabályozás alapján az átalakítások felügyeletét az OAH továbbra is a nukleáris biztonságra való hatás alapján végzi, amelyhez az alapot az átalakítás nukleáris biztonsági kategóriába sorolása adja meg. Tehát előre eldöntik, hogy melyik berendezés, melyik rendszer milyen hatással bír a nukleáris biztonságra, és ennek megfelelően kerül sor a későbbiekben ezeknek az engedélyezési elbírálására.
A hatóság átalakításokra vonatkozó felügyeleti tevékenysége a létesítmény engedélyesének előkészítő, végrehajtó és felügyeleti tevékenységére épül. Kizárólag azok a tevékenységek engedélykötelesek az átalakítások során, amelyek az üzemelő rendszerbe történő beavatkozást igényelnek, és ezáltal közvetlenül befolyásolják a nukleáris biztonságot. Megjegyzem: ez szemléletében most kerül összhangba a nemzetközi gyakorlattal.
Minden ezt megelőző előkészítő tevékenység, amely a nukleáris létesítmény üzemének érintése nélkül elvégezhető, nem igényel hatósági engedélyt. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ezek a munkák az OAH látóköréből kikerülnének, ugyanis mind az átalakítás előkészítési, mind pedig a végrehajtási szakasza továbbra is hatósági felügyelet alatt történik. Az átalakítások felügyeletét a nukleáris biztonságra való hatásra tekintettel továbbra is az engedélyes belső független felügyeleti szerve és az Országos Atomenergia Hivatal végzi, változatlanul a kategóriába sorolásnak megfelelően, tehát minden kategóriának megfelelő ellenőrzési szint van előírva.
A törvényjavaslat módosítja a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból a radioaktív hulladéktárolók engedélyese által nyújtott támogatás felhasználásának szabályozását. Ennek megfelelően változatlanul ragaszkodva a társulási szabadság törvényben rögzített elveihez, a törvényjavaslat előírja, mondhatni pontosítja, hogy csak a létesítményt befogadó település és az azzal területileg határos települések, illetve a telephelykutatás helyszínét magában foglaló létesítményenként, illetve kutatási helyszínenként egy önkormányzati ellenőrzési és információs társulás számíthat támogatásra, de területfejlesztési célra a jövőben nem nyújtható támogatás. Ez a pontosítás néhány települést hátrányosan fog érinteni, ugyanakkor ez így lesz összhangban a nemzetközi gyakorlattal, és azt hiszem, hogy a területfejlesztési célok megvalósítását nem ezen a csatornán, hanem más módokon célszerűbb úgyis megcsinálni.
A törvényjavaslat a nukleáris anyagok fizikai védettségével kapcsolatban megjeleníti a legfontosabb fogalmakat, és meghatározza a nukleáris védettség és a fizikai védelem fő célkitűzéseit, valamint felhatalmazást ad a kormánynak a nukleáris és más radioaktív anyagok és nukleáris létesítmények fizikai védelme kormányrendeletben történő szabályozására. A kormányrendeletben előírt követelmények teljesítésének lehetséges módját az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója által kiadott, a hatóságok által elfogadott és támogatott, úgynevezett jó gyakorlatot leíró útmutatók fogják tartalmazni.
A törvényjavaslat rögzíti az atomenergia alkalmazása körében eljáró önálló műszaki szakértőkkel kapcsolatos alapvető követelményeket és szabályokat is. A nukleáris biztonság területén megkívánt, kiemelt szakmai szintű tudás előzetes értékelését a javaslat szerinti független szakmai testület, a Magyar Mérnöki Kamara végzi. A szakértőkkel szemben támasztott követelmények azt a célt szolgálják, hogy az engedélyes olyan szakvéleményeket nyújthasson be a hatósághoz, amelyek érdemben segítik az atomenergia-felügyeleti szervet a döntéshozatal során.
Ez egy nagyon lényeges kiegészítése az atomtörvénynek, hogy az eddig is működő, úgynevezett third-party független szakértői rendszernek egy hivatalos felmenő rendszerét biztosítja, ugyanis az, hogy független szakértők közreműködjenek, az egész társadalomnak érdeke. Tehát ez bizonyos fokig egy civil kontrollt is növelni tud, hogy nemcsak az engedélyes, az atomerőmű és a hivatal, az Országos Atomenergia Hivatal áll szemben egymással, hanem létezni fog - jelenleg is van, csak nem a mérnöki kamara hagyta jóvá - olyan szakértői lista, akik függetlenek mind a két szervezettől, így a véleményük pártatlan, és a civil érdeklődők számára is elérhető és megnyugtató, tárgyilagos szakmai véleményt jelent.
A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezőőri szolgálatról szóló 1997. évi törvény rendelkezései a nukleáris biztonsági követelményekkel összhangban kiegészülnek a nukleáris létesítmények fizikai védelmét ellátó fegyveres biztonsági őrökkel kapcsolatos speciális szabályozás alapjaival, valamint az elektronikus megfigyelőrendszer működtetésének szabályaival is.
(14.40)
Azt kell mondanom, hogy ez egy előrelépés, hogy ez törvényi szinten kerül szabályozásra, ugyanis a gyakorlatban eddig is megvalósult, hogy a fizikai védelmet biztosító fegyveres biztonsági őrökkel szemben létezett különleges fizikai kiképzési és egyéb megbízhatósági feltétel, csak ezeket nem jogszabály, nem törvény írta elő, hanem alacsonyabb szintű rendelkezések, tehát úgy gondolom, ennek a garanciája, hogy törvényi előírásban szerepel, ezzel javulni fog.
A törvényjavaslattal kapcsolatos lényeges észrevétel, hogy alapos előkészítés előzte meg, részletes indoklással van ellátva, magas szakmai színvonalú előterjesztés, amely illeszkedik a nukleáris energia békés célú magyarországi felhasználásának kormányokon átívelő koncepciójába és szükségszerűségébe. A törvényjavaslat összhangban áll az aktuális nemzetközi követelményekkel, figyelembe veszi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ajánlásait és az európai szövetség, a WENRA legújabb ajánlásait is.
A hatósági tevékenység átalakítása a Paksi Atomerőmű blokkjainak üzemidő-hosszabbításához kapcsolódik, a bővítéshez egyelőre nem. Tehát itt azért egy cezúrát kell vonni, hogy még nem a bővítésről szól ez a törvénymódosítás, az üzemidő-hosszabbítás előkészítéséhez.
A tervezett szabályozás átalakításokra vonatkozó új elemei nem jelentik sem a biztonsági követelmények lazítását, sem a hatósági felügyelet gyengülését. Az új elemek célja és lényege a nemzetközi trendeknek megfelelő és egyben hatékonyabb hatósági felügyeleti módszerek bevezetése, áttérés az előíró jellegű hatósági beavatkozásokról az ellenőrző jellegű megközelítésre. Következésképpen a szabályozásban a biztonságot garantáló követelmények semmit sem gyengülnek, viszont az azok teljesülését biztosítani hivatott hatósági tevékenység jellege, azaz maga a felügyelet változik meg, az erősödik a törvény által. Az új rendszer a hatóság engedélyezési tevékenységének csökkentésével nagyobb mozgásteret biztosít az Országos Atomenergia Hivatal számára a hatósági felügyelet megvalósításában, és elősegíti az átalakítások nukleáris biztonságra gyakorolt hatása szerinti differenciált megközelítést.
A tervezett szabályozás tehát egyszerűsíti az átalakulások engedélyezését azzal, hogy a többlépcsős eljárást kiváltja egyetlen engedélyezési eljárással, és csak azon átalakítási tevékenységek engedélyezését írja elő, amelyek a működő üzembe való beavatkozást igényelnek. Minden olyan, korábban engedélyköteles munka, amely elvégezhető a működő üzem érintése nélkül - a rendszerelemek beszerelése, gyártása, előszerelése, beszerzése -, a továbbiakban kikerül az engedélyezési kör alól. Ezen tevékenységek esetében többek között hatósági ellenőrzések biztosítják azt, hogy a jogszabályoknak megfelelő módon történjen az átalakítás, tehát a szúrópróbaszerű ellenőrzés továbbra is megmarad.
Tizenöt percem van, elnök úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem