DR. SIMON MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SIMON MIKLÓS
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvénymódosítási javaslat, mint ahogy az már elhangzott, az 1996-ban született, az atomenergiáról szóló törvény átfogó felülvizsgálatát végzi el. A felülvizsgálatot egyrészről az atomenergia-termelés jogi szabályozásában végbemenő nemzetközi gyakorlat megváltozása indokolja, mint ahogy ezt már hallottuk, a másik indokát szeretném kiemelni, és ezzel szeretnék Jávor Benedek képviselőtársam mondataira is reagálni. Mégpedig a változás indokául a 2003. április 10-én történteket, a Paksi Atomerőmű 2. blokkjában súlyos üzemzavart hoznám fel, amelynek következtében - a híradások szerint - kis mennyiségű radioaktív anyag jutott ki a környezetbe. Az üzemzavar nem magában a reaktorban, hanem egy hozzá kapcsolódó segédberendezésben történt, miközben a reaktor nem működött. Az üzemzavar abból keletkezett, hogy a fűtőelemek mosására szolgáló tartályban a fűtőelemkötegek túlhevültek, majd hideg víz ömlött rájuk, és ettől súlyosan megsérültek. Ezen üzemzavar a 7-es fokozatú nemzetközi nukleáris eseményskálán a 3-as fokozatot érte el, amely besorolása: súlyos üzemzavar.
Ezen esemény után Magyarország a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget is felkérte, hogy vizsgálja felül az esemény tanulságait, végezzen önálló értékelést és elemzést, majd levonva a következtetéseket, tegyen javaslatot az energiatermelő rendszer és ezen rendszer ellenőrzésének a tökéletesítésére. Nagyon lényeges dolognak tartom, hogy ezen javaslatok is beépítésre kerültek a törvénymódosításba. Itt a hangsúly az Országos Atomenergia Hivatal ellenőrzési tevékenységében az ellenőrzésre és a fizikai jelenlétre tevődött át az engedélyezéssel kapcsolatos papírmunkáról.
Szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét fölhívni egy másik, nyilvánvalóan a törvénymódosításban nem említett körülményre. Magyarország igen ambiciózus célokat fogalmaz meg az atomenergia-termelés terén. Az előzőekben arról hallottunk, hogy futamidő-hosszabbításról, esetleges új blokkok indításáról és az elhasznált üzemanyag újrahasznosításáról lehet szó, azonban ezt megtenni csak akkor lehet, hogyha Magyarország rendelkezik megfelelő végzettségű és tapasztalatú nukleáris szakemberekkel. Én ezt egy nagyon fontos dolognak tartom, és ezért tisztelettel kérem államtitkár urat, hogy a válaszában majd térjen arra ki, hogy Magyarország milyen lépéseket kíván tenni, hiszen egy jó nukleáris szakember kiképzése nem egy-két év alatt történik, hanem adott esetben egy évtizedet is igénybe vesz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem