JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK, a fenntartható fejlődés bizottsága elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden tájékoztatom a tisztelt Házat a fenntartható fejlődés bizottsága többségi véleményéről. A bizottság tegnapi ülésén megtárgyalta az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottságban egyetértés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a hivatkozott törvény megérett a módosításra, szükséges ennek a biztonsági szempontok érvényesítése érdekében való módosítása. A bizottsági ülésen elhangzottak értelmében a bizottság tagjai abban is egyetértettek, hogy e módosítás során a közelmúlt tapasztalatait, ezek között kiemelten a fukusimai atomerőmű-baleset tapasztalatait fel kell használni és be kell építeni a vonatkozó szabályozásba, és a nukleáris biztonság erősítése az a szempont, amelynek mindenekelőtt érvényesülnie kell a módosítás során.
A vita során a bizottság tagjai felvetették azt is, hogy maga a törvény alapvetően az engedélyezés, illetve az ellenőrzés feladataira koncentrál, ugyanakkor nem lehet elvonatkoztatni attól a helyzettől, amelyben Magyarország jelen pillanatban van, a Paksi Atomerőmű működő blokkjainak élettartam-hosszabbítása, illetve esetleges bővítése különös aktualitást ad a vonatkozó törvénynek. A bizottság tagjai üdvözölték, hogy a módosítás összhangba hozza a hazai szabályozás terminológiáját, célkitűzéseit a nemzetközi előírásokkal, illetve a NAÜ elvárásaival és rendelkezéseivel.
Mindezek alapján a bizottság - jóllehet egyes tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy valószínűleg bizonyos pontokon módosításokra szükség lesz a törvényben, de összességében - általános vitára alkalmasnak találta, 18 igen szavazattal elfogadta a törvény általános vitára való alkalmasságát.
Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem