KOSZORÚS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kifejezetten örülök annak, hogy voltak szakmai típusú hozzászólások ellenzéki pártok részéről, mind a Jobbik, mind az LMP szakmai javaslatokkal, sőt módosító javaslatokkal élt. Úgy gondolom, hogy ez egy szakmai típusú kérdés. Bízom benne, hogy a részletes vitában majd tovább tudjuk folytatni ezt a szakmai vitát, és ezek a módosító javaslatok bekerülnek a következő időszak törvényhozási folyamataiba. Ellentétben Lamperth Mónikával, aki inkább csak politikai alapon próbált fölkeveredni az informatika területére, úgy gondolom, hogy ezek a szakmai javaslatok igenis megfontolandók.
Bízom abban, hogy Schiffer képviselőtársamnak az az aggálya, hogy egy önálló képviselői módosító indítvánnyal éltem, őt nem zavarja vagy nem fogja a jövőben zavarni, ha hasonlóképpen fogok ténykedni, hiszen úgy gondolom, hogy azért vagyunk mi itt az Országgyűlésben, hogy a törvényeket módosítsuk, a törvényeket jobbá tegyük annak érdekében, hogy az állam, illetve az állampolgárok elégedettebbek legyenek talán a mi munkánkkal. Nem gondolom azt, hogy csak a minisztériumoknak és csak a kormánynak van lehetősége módosító javaslattal élni, mint ahogy ön is módosító javaslattal él mint megválasztott képviselő, így a jövőben erről a fajta szokásomról nem kívánok lemondani, de örülök annak, hogy emellett szakmai típusú javaslatokkal is előállt, ellentétben az elmúlt nyolc év hatalommegtestesítőivel. Úgyhogy köszönöm a lehetőséget, és bízom abban, hogy a részletes vitában ugyanúgy szakmai alapon tudjuk folytatni a munkánkat.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem