BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik képviselőcsoportja számos módosító indítványt nyújtott be ehhez a törvényhez. Az általam is jegyzett módosító indítványok közül több kimondottan ezen törvény környezetvédelmi rendelkezéseihez kapcsolódik.
(10.30)
Mivel a bizottságok ezeket a módosítókat kevés kivétellel elutasították, szeretnék érvelni ezek elfogadása mellett. Nyilvánvalóan a 6 perc nem lesz elegendő, úgyhogy majd többször fogok gombot nyomni. Most viszont ismertetném, hogy melyik ajánlási pontokhoz fogok hozzászólni. Ezek: a 10., 12., 17., 19., 20., 21 és a 23. ajánlási pontok.
Kezdeném a 10. ponttal. Ennél az ajánlási pontnál a törvényjavaslat 5. § (5) bekezdéséhez fűztünk módosító indítványt. Az egyik ebből egy pontosító javaslat volt, ugyanis értelemzavaróan a törvényjavaslatból kimaradt, hogy ez az ajánlás a 300 lakást elérő, illetve azt meghaladó létesítményekre vonatkozik. Ilyen módon ez javításra kerül, erre vonatkozóan kaptunk is információt, hogy ezt kapcsolódó módosítóként el fogják fogadni.
Ugyanakkor sem a kormány, sem a bizottságok nem támogatták az itt foglalt két másik javaslatunkat. Az egyik a közösségi közlekedés megállóhelye és a lakóterület külső határa között mért távolság csökkentésére vonatkozott. Itt 5 kilométert állapított meg a javaslat. Az a problémánk ezzel az 5 kilométerrel, amit mi csökkenteni szerettünk volna, hogy egyrészt ez rágyaloglási, ráhordási távolságnak sok, másrészt pedig nem differenciált, hiszen ez a távolság egy olyan térségben - kevéssé beépített térségben -, ahol a kötött pályás közösségi létesítmény megállótávolságai hosszabbak, akár még elegendő is lehet, viszont egy sűrű beépítettségű területen ez borzasztóan nagy távolság. Ráadásul a terület külső határain itt már fölmerül, különösen a belterületekhez közel eső területeken, hogy az eljutási idő nem lesz arányban ezzel a távolsággal, azaz a közösségi közlekedés megközelítése és annak használata nagyobb időráfordítással jár, mintha a külső peremről a városközpont felé más irányt és mondjuk, egyéni közlekedést választ az utazó.
Sajnos, a törvényjavaslat indoklása sem tartalmaz igazán érvet amellett, hogy miért 5 kilométerben jelölte meg ezt a távolságot a törvényalkotó, és ez a többi környezeti paraméternél is - majd a későbbieknél látjuk - hasonlóan alakul. Meg vannak nevezve ezek az adatok, de igazából hatástanulmány, érvrendszer nincs mögéjük téve.
A javaslathoz módosításként javasoltuk azt is, ne kizárólag meglévő közösségi kötött pályás közlekedés megállóhelyeit vegyék figyelembe, hanem adott esetben létesítendő megállóhelyeket is, hiszen a beruházók részvétele ezen infrastrukturális létesítmények kialakításában a jövőre nézve - mármint anyagi részvétele - elengedhetetlen volna. Egy ilyen nagy volumenű lakópark- vagy lakótelep-építés minden esetben járjon azzal együtt, hogy a közfeladatokból ez a profitérdekelt beruházó részt vállal. Hát ezt a módosításunkat sem támogatták.
A 12. ajánlási pontban az ilyen új lakóterületekhez kapcsolódó zöldterületek növelésére tettünk javaslatot. A törvényjavaslatban lévő adatok rendkívül szerény zöldfelület-kialakítást jelentenek, hiszen úgy fogalmaz a javaslat, hogy a területnövekmény legkevesebb 5 százalékának megfelelő kiterjedésű és legalább 50 százalékban a beépítésre szánt területtel kapcsolatban lévő zöldfelületet kell kijelölni. Ez akkor ugye a valóságban azt jelenti, hogy 2,5 százaléknyi zöldfelület áll az új lakók rendelkezésére, ami rendkívül szerény mérték. Egyrészt az 5 százalék megduplázását, 10 százalékban történő meghatározását javasoltuk, másrészt az 50 százalékos közvetlen kapcsolat eltörlését, és annak 100 százalékban való előírását. Ily módon végül is ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meghiúsulna ezen építkezések léte és létjogosultsága, viszont akkor az építtetőt kötelezni lehetne arra, hogy legalább ilyen mértékű zöldfelületet alakítson ki a beruházás részeként.
A továbbiakat egy másik gombnyomással mondom el. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem