VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A 8., 10., 14. és 23. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Először is hangot kell hogy adjak a csalódásomnak, mert ez az elénk kerülő törvényjavaslat semmi másról nem szól, mint hogy hogyan érvényesíti a Fidesz kormányzati ciklusa alatt a kétharmados parlamenti felhatalmazás segítségével az ingatlanfejlesztői lobbi a saját profitérdekeit. Ez a javaslat ugyanis arról szól, hogy önök a területfelhasználási szabályokat oly módon módosítják, hogy az az ingatlanfejlesztői érdekeknek legyen alárendelve, háttérbe szorítva a helyszínen élő lakosság érdekeit, háttérbe szorítva a környezetvédelmi szempontokat és nemegyszer meg is feledkezve azokról. Így például képviselőtársaimnak kellett több ízben is javaslatot tenni, hogy a klímavédelem - ha már foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és településszerkezetet próbálnak ilyen módon módosítani - legalább kerüljön be a törvényjavaslatba, ez ugyanis ennyire nem volt szempont ezeknek a javaslatoknak a kidolgozásánál.
Itt van például a 8. ajánlási pont, ahol bizony javasolnia kellett a képviselő úrnak, aki megtette a saját indítványát, hogy környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárás lefolytatásához kössék a lakóterületi, illetve a vegyes használatú terület kijelölését. Kérdem én, miért kell ezt elsíbolni. Miért kell ezt a költséget megspórolni? Miért nem kaphatnak a helyben lakók, az adott területi önkormányzat területén élő emberek világos, áttekinthető képet arról, hogy milyen környezeti terhelést fog számukra okozni egy új lakópark kijelölése? Számos olyan példát láthattunk már, uraim - elég csak a Római-partra gondolnunk -, hogy amikor megjelent ott több lakópark, nem követték azt megfelelő fejlesztési beruházások, és jelentős környezeti terheléssel járt ez az ott lakók részére. De nemcsak a környezeti terhelés jelenik meg ilyenkor, hanem a meglévő ingatlanok ára is természetes módon esik. Ezért kellene már előre megvizsgálni, hogy milyen környezeti hatásokkal fog járni egy-egy új lakópark kijelölése.
Képviselőtársaim itt a Jobbik padsoraiból javaslatot tettek arra, hogy a háromszáz lakás elhelyezésére alkalmas új lakóterületek kijelölésénél a közforgalom számára megközelíthető területek... - illetve a tömegközlekedésig tartó távolságot az önök törvényjavaslatában szereplő öt kilométerről egy kilométerre rövidítsék le. Kérdezem én, nem találják esetleg abszurdnak, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy öt kilométerre gyalogoljon valaki, ha nincs autója. Normális lenne ilyen módon kijelölni nagyobb létszámú lakóparkokat, egy 300 lakásos lakóparkot, hogy nem viszünk oda tömegközlekedést?
(11.30)
Igen, én is azt mondom, akkor a beruházó nyúljon bele a zsebébe, ha ilyen környezetet szeretne teremteni, és oldja meg saját maga azt, hogy oda kiérjen a tömegközlekedés, és ilyen módon beköthető legyen a település életébe a tőle elkülönülten létesített lakópark is. Ez szerintem egy alapvető szempont, ahol a beruházói érdekeket az önkormányzat, illetve a helyben lakók érdekével kell szinkronba hozni, és nem megengedni azt, hogy egyoldalúan, kifejezetten a beruházó szemszögéből módosítsák ilyen módon a törvényt.
Nagy kiterjedésű zöldterületi települési térségben jelölnek ki, illetve vesznek ki a törvényből úgymond sportolási célra alkalmas területeket. Most kérdezem én, hölgyeim és uraim, a pátyi golffalu esetéből miért nem tanultak önök. Miért nem tanultak abból, hogy nemegyszer ingatlanberuházók sportolási területnek, mondjuk lovaglópályának, golfpályának és a többi, minősítenek egyes kiemelt nemzetgazdasági jelentőséggel bíró építési telkeket, olyan területeket, ahol vélhetően a jövőben nagy értékű beruházások fognak megvalósulni? Jelentős áremelkedéssel jár ez az ingatlanpiacon. Kérdezem én, miért nem tanultak ebből. Én attól tartok, hogy nagyon is tanultak ebből, csakhogy valaki ezt a törvényjavaslatot a saját profitérdekei alapján megírta, önök pedig benyújtották, és nincs kétségem afelől, hogy mondhatunk mi itt bármit, el is lesz itt fogadva az Országgyűlésben.
Ugyanígy a mezőgazdasági területek beépíthetőségének a szabályaival kapcsolatban is ezt tudjuk mondani. 97 százalékot ír elő mezőgazdasági területként megőrzésre a jelenlegi jogszabály. Ezt önök oly módon szeretnék felpuhítani, hogy a 3 százalékos beépíthetőséget föl szeretnék puhítani 10 százalékra, azaz megháromszorozzák a beépíthető területet. Kérdezem én: nem tanultunk? Nem voltunk ilyen helyzetben már, hogy figyelemmel kísérhettük hasonló lakóparki beruházások sorsát? Miért nem vonjuk le a múltból a tanulságokat? Miért próbálják önök ezeket a profitérdekeket ennyire gátlástalanul képviselni itt az Országgyűlésben?
Képviselőtársaim! Önöket is azért küldték ide az Országgyűlésbe, hogy az emberek, a településeken lakók érdekeit képviseljék, nem pedig olyan tőkés csoportokét, amelyekkel lehet, hogy megéri jóban lenni, de talán nem érdemes, hiszen nem erre kaptak felhatalmazást, kétharmad ide, kétharmad oda.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem