DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a részletes vitában nem túl illő, ezért kérem az elnök úr elnézését előre, hogy nemcsak a Hollóházára történő kiterjesztésről beszélek, hanem általában a magyar manufaktúra-ipar, általában a kézművesség szélesebb körű védelmét szeretném felvetni. Tehát olyan hungarikumot képviselő, lényegében népi iparművészeti tudásra gondolok, amely egy szélesebb felmérést, a cégeken túlmenő tudás feltérképezését jelenti, és egy állami holdingba szervezésére gondolok.
Tehát ahogy most a herendi porcelán, a hollóházi porcelán önmagában eléggé nehezen menedzselhető cégek, úgy gondolom, hogy egy nemzeti kézműves holdingnak a létrehozása előremutató lehetne, előremutatóbb lehetne, és a részletes vita keretei közé talán belefér ez a gondolat, hogy a kormányzat egy előterjesztés szintjén gondolkodjon ezen, és hasonlóképpen javaslom a törvényi védelmet a MOL megszerzett, néhány százalék részvényének védelmére és bővítésére az állami vagyon keretei között.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem