DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában elmondtam, hogy a Jobbik frakciója örömmel támogatja azt az indítványt, amely a Herendi Porcelángyárat olyan helyzetbe kívánja hozni, hogy a tulajdoni szerkezete úgy változzék meg, pontosabban: benne legyen a tulajdonosi szerkezetében az a garancia, miszerint tartós állami részesedése legalább 25 százalék plusz 1 szavazat. Az indokolás rövid volt, de meggyőző: ez egy nemzeti kincs, a magyar porcelánipar zászlóshajója.
Az én módosító indítványom azt tartalmazza, hogy ezt a garanciát, ezt a lehetőséget, ezt a feltételt építse bele a törvényalkotó a törvénymódosításba, és a Hollóházi Porcelángyár Manufaktúra Zrt.-nek is legyen ilyen lehetősége, az tehát, hogy 25 százalék plusz 1 szavazatnyi tartós állami tulajdonnal rendelkezzék. Jelenleg a tulajdonosi szerkezete olyan, hogy mintegy 75 százalékos az állam részesedése, egy jelentősebbnek mondható magántulajdonos van a tulajdonosok között, és több kistulajdonosa van. Erre a garanciára azért volna szükség, mert az elmúlt tíz esztendőben többször is nekirugaszkodott az ÁPV Rt. - a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogelődje - a Hollóházi Porcelángyár privatizálásának, ami, mondom én, szerencsére nem valósult meg, de rendkívüli módon felborzolta a kedélyeket, és érthető módon rossz hangulatban tartotta a dolgozókat; mintegy 200 fő dolgozik még mindig ebben a manufaktúrában, amely egyébként Magyarország mondhatni legrégebbi manufaktúrája, 1777-es keltezésű az az üveghuta, amelyben ezt a fajta gyártást annak idején elkezdték. Nos, ezek az emberek még mindig a megélhetésük egyik forrását találják meg ebben a részvénytársaságban, és a vonzásköre mintegy hét községre terjed ki a Hegyközben.
Ez a porcelánedény-gyártás, porcelándísztárgy-gyártás rendkívül fontos, azt gondolom, a nemzeti kultúra, az ipari kultúra szempontjából, és ezért ezt a védettséget úgymond meg kellene adni a Hollóházi Porcelángyárnak is. Hozzáteszem, hogy nehéz helyzetben van a társaság a jelenlegi időszakban, méghozzá több esztendeje, de ez a döntés, amelyet én javasoltam, hogy tudniillik Herenddel egy sorban, illetve egy sorral utána szerepeljen a vagyontörvényről szóló jogszabály mellékletében, tehát ez a módosítás egy gesztus lenne, ez nem kerülne pénzbe.
(12.40)
Hiszen a 75 százalékos jelenlegi állami részesedésből csak annyi változtatást kellene csinálni, hogy az alapszabályban rögzíteni kellene a tartós tulajdoni hányadot, ez semmiféle többlettámogatást jelenleg nem igényelne. Más kérdés, hogy egyéb problémák miatt pénzügyi nehézségek vannak a társaságnál, de ez a javaslat ezt nem érinti, a javaslat elfogadása esetén nem járna ilyen állami kötelezettséggel.
Örömmel jelenthetem az Országgyűlésnek, hogy az előterjesztő támogatja a javaslatot, ez nagy siker; a kis sikert is érdemes nagy sikernek tekinteni abban a helyzetben, amilyenben én vagyok meg részben a frakcióm, hiszen nem sok indítványunkat támogatta a többség, azt viszont sajnálom, hogy az előterjesztő támogatása ellenére a kormány, illetve a gazdasági bizottság nem támogatja a javaslat elfogadását. Én mégis megköszönöm Horváth Zsolt képviselőtársamnak a konzultációt követő egyetértését, remélem, hogy nem okozok neki hátrányt azzal, ha innen dicsérem a korrekt együttműködését, amit egyébként ritkán tapasztalok arról az oldalról.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem