Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Továbbra sem hallottam egyetlen olyan épkézláb példát sem, amely arra engedne következtetni, hogy bárki is, jelesül a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai megcsorbították volna vagy megkísérelték volna elvenni az állam erőszakra irányuló monopoljogát. Erre egyetlen épeszű példát sem hallottunk, mint ahogy arra nézve sem, hogy milyen paramilitáris vagy félkatonai csoportok vannak Magyarországon. Hölgyeim és uraim, ne nevettessék már ki magukat! Magyarországon az emberek biztonságra, rendre vágynának, arra, hogy ne privatizáljanak a portájukon éjszakánként, és ne tüntessenek el a kertjükből, a birtokukról mindent, ami mozdítható.
(14.30)
Erre lenne szükség, nem az ilyen megfoghatatlan, kicsavart bolsevik retorikai fogásokra, amelyeket egy másik rendszerből már ismerünk, félkatonai meg paramilitáris csoportok, meg masíroznak; pejoratív jelzők, jelszavak sorozatára, hanem arra, hogy valóban megoldásról beszéljünk.
Államtitkár úr szájából az is elhangzott, hogy lényegében nincs szükség ellenzéki tevékenységre Gyöngyöspatán. Remélem, hogy ezt nem országos kiterjesztésben értette. (Derültség a Jobbik soraiban.) A jegyzőkönyv természetesen alátámasztja az ön által elmondottakat is, ahogy az én szavaimat is. Ennek ellenére meg kell jegyezzem, ön azt mondta, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületre sem tartottak igényt Gyöngyöspatán. Hogy fordulhatott elő, hogy szinte kereken kétszer annyian írták alá a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ottmaradásáért szóló aláírásgyűjtő ívet, mint ahányan a Fidesz-KDNP-re összesen szavaztak ezen említett településen? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van! Hogy lehet az, hogy a társadalmi önvédelmi reflex dupla akkora erővel mutatkozott meg a polgárőrök irányába, mint amekkora támogatottsággal önök bírnak? Most pedig önök veszik a bátorságot ahhoz, hogy ezt az önvédelmi reflexet elnyomják. Hogy fordulhat ez elő? (Taps a Jobbik soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem