DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik egyéves parlamenti munkája során már sok szégyenteljes dolgot láttunk, amit önök ide beterjesztettek, de azt gondolom, ez a határozati javaslat felülmúlja mindegyiket, ennek minden szava szégyenteljes. Már a határozati javaslat szövege, annak megfogalmazása teljes mértékben determinálja, hogy mi lesz a vizsgálat végeredménye. Teljes mértékben kizárja azt már a szöveg megfogalmazása is, hogy a bizottság valóban tényfeltáró munkát tudjon végezni.
Ez egy fideszes indítvány, a szó szoros értelmében ez egy pártindítvány, aminek nem az a célja, nem az a szándéka, ami valóban a nemzet érdeke lenne, hogy kivizsgáljuk az ilyen eseteket, és akár megállapítsuk a politikai felelősséget is, bár azért a kormányzat felelőssége és a kormánypártok felelőssége teljes mértékben kimarad, még a bizottság feladatából is természetesen. Tehát nem ezeket vizsgálja, hanem már megfogalmazásában is elfogult, a Fidesz látószögéből világítja meg azokat a dolgokat, és egyébként rengeteg pontatlanságot, hazugságot tartalmaz már a határozati javaslat is.
Nem szerepel benne, ahogy mondtam, a kormányzat felelőssége, pedig szívesen vizsgálnánk azt is, hogy milyen következményei vannak azoknak a kormányzati kijelentéseknek, amelyek például ebben a határozati javaslatban is megjelennek, vagy ahogy a választásokkor tették, hogy két hét alatt rendet tesznek, vagy hogy a jelenlegi közbiztonságot szeretnék fenntartani, ezeknek milyen következménye van, illetve milyen következménye van annak, hogy a kormányzat egyszerűen képtelen a vidék közbiztonságával mit kezdeni. Mert ezt is ki kell mondanunk, hogy itt nemhogy két hét alatt, de egy év alatt rend nem lett. Lehet, hogy saját magukat próbálják vigasztalni álstatisztikákkal, hogy Gyöngyöspatán 12 kis értékű szabálysértés történt ebben az évben. (Dr. Kontrát Károly: 15.) 15? A belügyminiszter úr még 12-t mondott, de teljesen mindegy, mindegyik hazugság, a 15 is hazugság meg a 12 is hazugság, teljesen mindegy, hogy melyik számot mondjuk. Nyilvánvaló, az emberek már nem bíznak a rendőrségben - érthető okok miatt, ezt megjegyzem -, hiszen nem kapnak érdemi segítséget a rendőrségtől, és ez sajnos évek óta így van.
Tehát nem vizsgálja a bizottság majd a kormányzat felelősségét, sőt külön megfogalmazzák az egyik pontban az ellenzéki pártok felelősségét. Tehát még ennyire kisstílűen, pitiáner módon beleteszik ezt az ellenzéki szót is, hogy még csak fel sem vetődhet, hogy Magyarországon egy kormányképes kormánypárt, akinek a valódi felelőssége az, aki a Belügyminisztériumot vezeti, hogy milyen a közbiztonság Magyarországon, ez fel sem vetődik, csak a parlamentben egyharmadnyi aránnyal sem rendelkező ellenzéknek a felelőssége vetődik fel; ez is egy óriási szégyen. Ettől, azt gondolom, hogy már hiteltelen és komolytalan lesz az egész bizottságnak a működése, nem csak az, amit eredményként ki fog hozni.
Nem vetődik fel a média felelőssége, illetve a fideszes média felelőssége, hogy milyen hazugságok, illetve hangulatkeltések mennek a Fidesz által most már teljes egészében elfoglalt Magyar Televízióban például vagy a Fidesz szócsöveként funkcionáló Echo Televízióban, ahova egyébként, hogyha behívják a Jobbik képviselőjét - jelen esetben Apáti Istvánnal fordult elő -, már a köszönésbe belevág a riporter. Tehát azt sem tudja elmondani egy jobbikos képviselő anélkül, hogy bele ne vágna a riporter, hogy jó estét kívánok, mert már átveszik a szót, és ez is mutatja, hogy milyen a hozzáállásuk a Jobbikhoz a médiában.
Azonban nem csak erről kellene beszélni - természetesen Apáti István képviselőtársam meg tudja védeni magát -, de a Magyar Televízióban szerkesztők, riporterek már állást foglaltak olyan kérdésekben, amelyeket még önök is a bizottság feladatai közé sorolnak. Például az hangzott el, hogy Gyöngyöspatán a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület megjelenése előtt semmilyen probléma nem volt. Ez egy óriási szégyen, hogy ez elhangozhatott a Magyar Televízióban egy riporter szájából, hiszen mindannyian tudjuk, ott egy ember öngyilkos lett, és sorozatos terrornak vannak kitéve az ottani emberek.
Azt is feltehetné a d) ponthoz hasonlóan akkor ez a bizottság kérdésként, hogy kinek a megbízásából dolgoznak ott olyan riporterek, akik ilyen dolgokat elmondhatnak. Vagy az is elhangzott egy beszélgetésben, szintén a Magyar Televízióban a riporter hölgy szájából, hogy ő már nem is tud különbséget tenni a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Véderő között. Feltehetnénk a kérdést, hogy kinek a megbízásából - amiket önök itt feltesznek -, kinek a megbízásából mond ilyeneket egy riporter, kinek az érdeke, hogy összemossuk a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet a Véderővel? Ezeknek nem tesznek fel kérdéseket, ezért is látható, hogy egyáltalán nem az a céljuk, hogy valóban a helyzetet, az igazságot vizsgáljuk ki, hanem az, hogy a Fidesz nézőpontját, a Fidesz politikai érdekeit ráerőltessük egy bizottságra, és egy függetlennek tűnő, az ellenzéki pártok részvételével felálló bizottság is megerősítse a Fidesz pártérdekeit.
(17.50)
Feltehetnénk azt a kérdést is: kinek az érdeke az, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet lejárassák? Ugyanis önök folyamatosan ezt teszik. Az állam erőszak-monopóliumának megkérdőjelezéséről beszélnek, arról, hogy jogellenesen működő egyenruhás csoportok vannak, de semmilyen jogellenes cselekedetet a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai részéről nem tudtak kimutatni. Megpróbálták, előállították őket, bíróságra hurcolták őket, eléggé gyalázatos körülmények között, de a bíróság jogerősen felmentette őket. Tehát a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületről nem lehet azt mondani, hogy jogellenesen működő egyenruhás csapat lenne, hiszen a törvények betartásával működött eddig. És Gyöngyöspatán is így lépett fel, ott sem tudták megállapítani, hogy bármilyen jogsértést elkövettek volna. Tehát megkérdezhetnénk, hogy miért, kinek az érdeke az, hogy lejárassák ezt az egyesületet, és ki hazudik ebben a kérdésben, kinek a megrendelésére és a többi. De ezt sem fogja kivizsgálni természetesen ez a bizottság.
Illetve nemcsak azt kellene természetesen feltenni, hogy kinek az érdeke, hanem hogy elősegíti-e ez a sok hazugság, ez a sok fideszes, médiában elhangzó hazugság azt, hogy a helyzet jobbra forduljon, és elősegíti-e azt, hogy a tisztességes embereket, legyen az magyar vagy cigány, megvédjük, és az ő életüket jobbá tegyük, illetve megvédjük őket a bűnözők mindennapi nyomorától.
Erre sem tesznek kísérletet - sőt. A bizottság feladata: javaslattétel a működő jogellenes csoportok törvényes felszámolásának elősegítése. Túl azon, hogy nyelvtanilag is értelmetlen ez a mondat, de elképesztő. Napi szinten embereket megkárosító cigány bűnözők megrendszabályozására semmilyen javaslatot nem fog tenni a bizottság, pedig látjuk, hogy ez a probléma, hogy ilyen emberek továbbra is működhetnek, szamurájkardokkal felfegyverkezve rátámadhatnak ártatlan emberekre, és ez önök szerint nem képez akkora problémát, mint az, hogy valaki a törvényeket betartva fellép, és próbál segíteni saját közösségén, illetve azon a közösségen, amely erre megkéri őt.
Arra, hogy mekkora igény lenne ilyen, egyébként segítő kezekre, azt mutatja az is, hogy Tiszavasváriban, mindannyian tudják, megalakult a csendőrség, és Fülöp Erik polgármester úr tájékoztatása szerint több település is csatlakozási szándékát jelezte ehhez a szervezethez, olyan települések is természetesen, ahol nem jobbikos a polgármester, és nagyon sok gratuláció, több tucat gratuláció érkezett a polgármester úrhoz, hogy ezt a csendőrséget felállították. Ez is mutatja azt, hogy az emberekben igenis van, lenne igény arra, hogy ilyen szervezetek működjenek, és a rendfenntartásban - természetesen törvényes keretek között, ahogy a tiszavasvári csendőrség is működik - részt vegyenek és segítsék a rendőrség munkáját. De önök szintén nem segíteni szeretnék az ilyen szervezeteket, hanem ellehetetleníteni, erről szólt a múlt heti Btk.-módosítás is és a polgárőrtörvénynek a módosítása is, és erről szól ez a határozati javaslat is. Erről szól ennek a bizottságnak a működése is.
A bizottság feladatait úgy fogalmazták meg, amihez természetesen mi nem tudunk módosító javaslatokat benyújtani, hogy előre borítékolják az eredményt, és csak olyan kérdéseket vetnek fel, amelyben az önök felelőssége fel sem merül. Holott, ha van egy kétharmados többséggel rendelkező párt az Országgyűlésben, akkor igenis nagyon fontos lenne az, hogy az önök felelősségét is vizsgáljuk, ebben a kérdésben is. A fő felelősség, mondjuk ki, a kormányzó pártokat és a kormányt terheli minden esetben, hiszen a többségnek van meg az a lehetősége is, hogy alaptörvényt alkossanak, ahogy ezt megtették, a törvényeket megváltoztassák, és megvédjék az embereket. Nem úgy kellene a törvényeket megváltoztatni, hogy azokat sújtjuk, akik segítő jobbot nyújtanak nekünk. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület esetében ugyanis ez történt. Ők minden egyes esetben a rendőrséggel együttműködve szerették volna a munkájukat végezni, csak hát, ahogy elhangzott, felsőbb utasításra erre nem volt lehetőség.
Nagyon kérem, gondolják újra ezt a bizottságot, és legalább a bizottság feladatait úgy határozzák meg, hogy ne legyen előre borítékolható az eredmény, mert ez önöknek is és Magyarországnak is nagyon súlyos károkat fog okozni, az emberek politikába és rendőrségbe vetett bizalmát tovább fogja csökkenteni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem