ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Most egyenesen önhöz szólok. Bizonyára nem tudja, hogy a frakciónkon belül önt leginkább ki szokta megvédeni. Én. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Elmondom, hogy mivel. Nem tudom, nem biztos, hogy erre büszke, de akkor is így van.
Nekem volt egy kisgazda képviselőtársam, szobatársam, aki 10-12 évvel ezelőtt az Ormánságnak volt az egyéni képviselője. És lehívta önt, akkor ön politikai államtitkár volt, a vidékre. És önt annyira megindították az ott látottak, hogy a volt képviselőtársam szerint önből kijött az emberi érzés, és nagyon nagy empátiával viseltetett az ott élőkkel kapcsolatban azon keresztül, hogy ön mit látott.
Most szeretném megkérdezni, hogy 12 év után menet közben mi történt önnel? Ha az ormánsági eredendően szegény emberek önt megindították, illetve átérezte a problémájukat, miért nem tudja ennyi év után átérezni azoknak a problémáját, akik esetleg attól szegények, hogy amijük van vagy volt, attól megfosztották? Van minőségi különbség, nem is kívánok párhuzamot állítani a kétféle szegénység közt. De ugyanolyan sors sújtja azokat is, akik védelmében vonultak ki a polgárőr egyesület tagjai, korábban a Gárda tagjai. Ők bíznak, bíztak önökben, de tudomásul vették, hogy nem képesek megvédeni őket.
És látják azt, amiről én korábban beszéltem, hogy van önöknél létszám, van pénz, van technika, csak másra csoportosítják, nem arra, ami nekik meg nekünk annyira fontos. Tehát a vita alapja ez: mit tartanak önök fontosnak? És úgy látjuk, hogy bizonyos tekintetben fontosabb az Unió, a gyorshajtás, minden más, nemzetközi megítélés, mint az itt élő emberek.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
