ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a mai bizottsági ülésen hárman tartózkodtunk az előterjesztést illetően, és szemben Hadházy Sándor képviselő úr véleményével, aki ezt sajnálja, mi úgy gondoljuk, hogy talán a mi ellenvéleményünk vagy tartózkodó véleményünk is hozzájárul a törvény mielőbbi és jobb kidolgozásához.
És tessenek idefigyelni! Van kormánypárti képviselő is hármunk között, aki tartózkodott, az ő véleményét is illik tolmácsolnom. Ő úgy látja, és osztjuk ezt a véleményét, hogy meglehetősen nagy terhet osztanak azokra a gyakran kispénzű emberekre, akik egy világörökségi területen élnek, és bármilyen változtatást szeretnének, állagmegóvás jelleggel legalábbis, a saját ingatlanjaikon végrehajtani.
A legfőbb kérdésünk az volt - vagy az első kérdésünk -, hogy miért kell sürgősen tárgyalni erről az ügyről. Hát kiderült, két ok is van. Az egyik mint kiderült, a belvárosi zsidónegyed, illetve a Tokaj-Hegyalján tapasztalt visszásságok miatt - zárójelben jegyzem meg, ott is eléggé jelentős a zsidó befolyás - egy gyorsított eljárást kérnek a Magyar Országgyűléstől, mi meg ennek rögtön eleget teszünk.
Az UNESCO világörökségi bizottsága egy hónap múlva ülésezik Magyarországon. Ez volt a másik szempont, hogy miattuk és az ő szándékaik miatt, miszerint szeretnének a magyar világörökségi törvényről tárgyalni, kérték a sürgős tárgyalásba vételt.
Ha ez a szempont, és egyáltalán, tekintettel vagyunk erre a kérésre, akkor inkább az lenne indokolt, hogy várjuk meg, vagy vártuk volna meg ezt a bizottsági ülést, és az ő véleményüket, álláspontjukat is esetleg beépíthettük volna a javaslatba. Nem, mi a szokásos bokacsattogtató módon gyorsan összelapátolunk egy törvényt, amit majd ennek a bizottságnak az asztalára fogunk tenni. (Dr. Hörcsik Richárd: Ez nem így van.)
Úgy gondolom, a magyar érdek van annyira fontos, mint a nemzetközi érdek, és miután a világörökség része Magyarországnak nyolc kiemelt területe, én erre azt mondom, hogy a magyar örökség része az egész Magyarország, gúnyhatáron innen és túl. És nekünk kiemelt feladatunk és felelősségünk, hogy ennek a magyar örökségnek - hangsúlyozom, magyar örökségnek - az állagát megóvjuk.
Ami nagyon érdekes, hogy az előterjesztésben az a szó, amire rákerestem, hogy “tilos”, “állagmegóvás”, “őrzés”, “helyreállítás”, egyszer sem szerepel. Szerepel viszont több alkalommal a “fejlesztés” kifejezés, ami azért eléggé erős kényszerképzet-társítást vált ki sokunkból, akik nyitott szemmel járunk az országban. Ha fejlesztésről beszélünk, akkor már adódik is a következtetés, hogy a világörökségi helyszínen vagy az arra várományos helyszínen megjelennek a nagy valószínűséggel külföldi befektetők. És ha már turizmusbizottságban tárgyaltuk az ügyet, akkor ezzel a példával is hadd éljek: kiemelt turisztikai fejlesztést kívánnak majd végrehajtani, amelynek gyakorlati tapasztalat szerint nem túl sok jó hatása van; alapvetően belerondítanak a tájba, mindenféle engedélyt beszereznek, és kaszinókat, luxusszállodákat, magyar embernek megfizethetetlen szállodákat építenek.
A tokaji történelmi borvidék kultúrtáj többszörösen hangoztatva van az előterjesztésben. Szeretném jelezni, nagyon visszásnak tartjuk, hogy egyfelől - helyesen, persze - kiemelt jelentőséget tulajdonít az anyag ennek, másfelől - és ez is ténykérdés - az Európai Unió nagyon nagy pénzeket fizetett és fizet azért az ott szőlőt művelő gazdáknak, hogy kiirtsa vagy kiirtsák ültetvényeiket. (Demeter Ervin: Ez nem igaz! Ne beszélj zöldségeket!) Ennél szemforgatóbb hozzáállást nem tudunk elképzelni, hogy egy magyar világörökség részét képező területen azért fizessenek gazdáknak, hogy a szőlőjüket kiirtsák. Úgyhogy inkább arra kellene ügyelni és rendőri erőket mozgósítani, hogy az illegális fakitermelést megakadályozzák, ami legalább annyit rondít a képen.
És Pannonhalmát is olvastuk az anyagban, szeretném jelezni, hogy óriási, hatalmas EU-s támogatási táblákkal rondítják el azokat az épületeket, amelyek ezer év óta hirdetik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a szép magyar történelmet.
Úgyhogy mi sok módosító javaslatot fogunk beadni, és ezek elfogadásától tesszük függővé, hogy hogyan szavazunk. Tartózkodtunk a bizottsági munkában.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem