ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatairól történő határozathozatal és lehetőség szerint a zárószavazás. Navracsics Tibor és Horváth Zsolt, Veszprém, fideszes képviselők önálló indítványát T/1836. számon, a gazdasági és informatikai bizottság ajánlását pedig T/1836/4. számon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatal következik. Tájékoztatom önöket, hogy a benyújtott javaslatok egyike sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a frakciók szavazást kértek róluk.
Az ajánlás 1. pontjában Scheiring Gábor, 2. pontjában pedig Nyikos László az 1. § (1) bekezdésében a törvény mellékletének kiegészítésével alternatív módon azt javasolják, hogy a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. kisebbségi állami részvényei is tartós állami tulajdonban maradjanak.
Először az ajánlás 1. pontjáról szavazunk az LMP kérése alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 97 igen szavazattal, 231 nem ellenében, 2 tartózkodással a módosító javaslatot elutasította.
Most Nyikos László javaslatáról döntünk az ajánlás 2. pontja szerint, amelyről a Jobbik kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 96 igen szavazattal, 235 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés egyik módosító javaslatot sem fogadta el, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most sor kerülhet a zárószavazásra. Előtte emlékeztetem önöket, hogy az államtitkár úr a kormány támogató álláspontját az általános vita során már ismertette.
Kérdezem tehát önöket, hogy elfogadják-e a T/1836. sorszámú törvényjavaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 331 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kihirdetési kérelmet 331 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem