ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. Az előterjesztést T/2942. sorszámon, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ajánlását pedig T/2942/5. és 7. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter úrnak, aki (Jelzésre:) jelzi, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Ezért a határozathozatalok következnek. Az ajánlás 2., valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai a kijelölt bizottság állásfoglalása alapján nem házszabályszerűek.
Az ajánlás 1. és 3. pontjáról a bizottsági állásfoglalásnak megfelelően döntenünk kell. Ezekben Szilágyi László az 1. § (3) bekezdésében a törvény 9. § (6) bekezdését, 10. § (3) bekezdésében pedig a törvény 61. § (8) bekezdését módosítja. A javaslatban a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos anyakönyvezésben való közreműködési lehetőségét írja elő. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 98 igen szavazattal, 231 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés nem fogadott el módosító javaslatot, a Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján sor kerülhet a zárószavazásra is.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2942. sorszámú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 330 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
(18.10)
Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 329 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem