ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Köszönöm szépen. Tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, helyezzék el kártyáikat, és kérem, aki egyetért azzal a javaslattal, amelyet elnökként előterjesztettem, most szavazzon. Illetve mindenki szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem határozatképes, hiszen 9 igen szavazat, 19 nem szavazat és 3 tartózkodás van. Ennek megfelelően, ahogyan Novák Előd képviselő úr is jelezte, egyszakaszos vita van… (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Egyszakaszos vita van, 15 perces időkeretben szólhatnak hozzá a képviselőtársaim. Változatlanul érvényes az, hogy tisztelettel megkérem önöket, felszólalásuknál jelezzék, melyik ajánlási pontra vonatkozóan kívánják a felszólalásukat elmondani.
Megnyitom tehát a vitát, még egyszer mondom, az ajánlás 2., 3., 8., 9., 10., 11. és 12. pontjaira. Írásban senki nem jelentkezett. Volner János képviselő úrnak adok szót, a Jobbik képviselőcsoportjából. Tehát 15 perces az időkeret. Parancsoljon, képviselő úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem