VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban azt indítványozom, hogy a 125 köbcentiméternél nem nagyobb lökettérfogatú motorkerékpárok regisztrációs adótól mentesen kerülhessenek forgalomba. A javaslatnak az volt az oka, hogy szerettük volna azt, ha nyugat-európai mintára Magyarországon is az említett járműkategória elterjed, és ennek nem szab a költségvetés, nem szab a kormány olyan adminisztratív és anyagi jellegű akadályokat, mint amelyek a kismotorok elterjedése előtt manapság is tornyosulnak.
Szerettük volna azért elterjeszteni ezt a jellemzően robogó formájában megjelenő járműkategóriát, mert egyrészt szeretnénk azt, ha végre rendszámos védelmet kapnának ezek a járművek, és nem lennének szabadon ellophatóak, másrészt pedig nagyon szeretnénk azt, ha a nagyvárosok zsúfoltsága, légszennyezettsége nagyban csökkenhetne azáltal, hogy a kismotor-kategória elterjedtebbé válik. Meggyőződésünk az, hogy ez a nagyvárosok közlekedési problémáin nagyban tudna segíteni, meggyőződésünk az is, hogy alkalmas lenne ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása arra, hogy a nagyvárosok környezetszennyezésén túlmenően a parkolási problémákat is csökkenthetnénk a javaslattal.
Emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat, hogy amikor korábban benyújtottunk egy olyan javaslatot, amely kiterjesztette volna a segéd-motorkerékpárkategória határait a 125 köbcentiméteres hengerűrtartalom legnagyobb mértékére, akkor elutasításra került ez a javaslat a fideszes többség által, az Országgyűlés ezt ilyen módon nem vette tárgysorozatba. Azonban olyan nagy volt ennek a javaslatomnak a társadalmi támogatottsága, hogy az ország legnagyobb autós médiája, a totalcar.hu népi kezdeményezést indított ennek a javaslatnak az elfogadásáért, ennek során 37 ezer aláírást gyűjtöttek össze. A népi kezdeményezés gyűjtése során teljesen egyértelmű és nyilvánvaló volt az a választópolgári akarat, amely ki szerette volna terjeszteni a 125 köbcentiméteres legnagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpárokra is a kedvezményesen vásárolható, kedvezményesen forgalomba helyezhető járművek körét.
Ebből kiindulva fogalmaztam meg másodjára, az előző törvényjavaslat elutasítására válaszul a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslatot, amely, még egyszer mondom, regisztrációs adótól mentessé tenné a 125 köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú motorkerékpár-kategóriát. A javaslatunk mellett forgalomszervezési, környezetszennyezési érvek egyaránt szólnak. Úgyhogy kérem képviselőtársaimat, fontolják meg a támogatását, és igen szavazatukkal erősítsék meg a tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem