DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Az Esztergomi Városi Bíróság megkeresésében rágalmazás vétsége miatt indult eljárásban indítványozta, hogy Meggyes Tamás országgyűlési képviselő úr mentelmi joga tekintetében az Országgyűlés foglaljon állást.
A feljelentés szerint Meggyes Tamás képviselő úr 2011. március 3-án a képviselő-testületi ülésen tette a rágalmazó kijelentést az egyik képviselőtársa sérelmére. A feljelentővel kapcsolatban azt mondta, hogy Ágfalvi úr éveket ült lőfegyver és robbanóanyag birtoklásáért. Az érintett feljelentő elmondta, hogy ilyen bűncselekményért megbüntetve nem volt, bár elismerte, hogy ilyen bűncselekmény miatt folyt ellene eljárás, de azt megszüntették.
A mentelmi bizottság május 4-i ülésén megtárgyalta az ügyet, és megállapította, hogy rágalmazás miatti ügyben az Országgyűlés és a bizottság töretlen gyakorlata szerint az van, hogy fenntartjuk a mentelmi jogot, ezért itt is szavazás volt. 6:2 arányban azt javasolja a mentelmi bizottság a tisztelt Országgyűlésnek, hogy Meggyes Tamás országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem