ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Budai Gyula képviselő urat, kíván-e szólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának “igen” szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 263 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy Budai Gyula mentelmi jogát nem függeszti fel.
Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság a H/3160. számú javaslatában indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Gelencsér Attila országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.
Megadom a szót Rubovszky György elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem