HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megérdemli az az öt ágazat, hogy soroljuk föl. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban foglalkozunk az oktatás ügyével, az egészségüggyel, a szociális, ifjúsági területtel, a kultúrával, nemzeti kultúránkkal és a sport ügyeivel. Amit ön mondott, nyilván így gondolja - én látom az értelmét és az eredményét is nagyon sok tekintetben a minisztériumunk ilyetén való működésének és az ágazatok közötti együttműködésnek. Bízom benne, hogy az elkövetkező időszakban ön is meg fogja majd ezt látni. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy ez mindnyájunk, itt a parlamentben ülők számára is, de leginkább a magyar emberek számára legyen látható és érezhető.
Egyébként még engedje meg, azt hadd tegyem hozzá, hogy ezt a zárolást, amiről kérdezett és amiről beszéltünk, igyekszünk úgy végrehajtani - még egyszer mondom, nem megszorítás -, hogy a közfeladat-ellátás lehetőleg zavartalan legyen, és hogy a közfeladat-ellátás a jövőben is biztosított legyen, ezen leszünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem