DR. SZAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság május 9-én tárgyalta az előterjesztést, amelyet 18 igen szavazattal, 8 ellenében általános vitára alkalmasnak talált.
A vitában elhangzott többségi véleményként, hogy a büntető törvénykönyv előttünk fekvő módosítása tulajdonképpen azokra a helyzetekre kíván büntetőjogi választ adni, amilyeneket akár a napi híradásokat tekintve is láthattunk, hiszen nemrégiben hallhattuk, hogy orvosokat ítélt el a bíróság, akik a táppénz, illetőleg a rokkantsági nyugdíj vonatkozásában csalással éltek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ezeknek a bűncselekményi formáknak a költségvetésre való hatása kevésbé volt eddig büntetőjogilag megfogalmazva, sokkal inkább magát a cselekményt vette a büntetőjog górcső alá, semmint magának a jogi tárgynak a védelmét, azaz a költségvetését.
Maga az előterjesztés 10 paragrafusos, tehát nem jelentős változás. Az biztos, hogy a többségi véleményben elhangzott, hogy ideje a jogalkalmazó, illetőleg az igazságszolgáltatási szervekben dolgozók számára is a jogalkotónak egyértelmű büntetőjogi szándékot kifejeznie, ráadásul egységesítve az eddig a büntető törvénykönyv különös részének különböző paragrafusaiban elhelyezett jogsértéseket, ebben egy egyszerűsített és az elnevezésében, a címében is egzaktabb és jobban körülhatárolt módon megjelenő szabályozást előterjeszteni.
Az alkotmányügyi bizottság, mint említettem, többségi szavazattal támogatta a javaslat általános vitára való alkalmasságát, és természetesen, ahogy elnök úr felvezetőjében elhangzott, kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, előadójának átadnám a lehetőséget.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem