DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az előterjesztésnek, az alkotmánymódosításnak a bíróságokra vonatkozó rendelkezésével kívánok foglalkozni, a másik részével majd képviselőtársam.
Mielőtt azonban ezt a száraz témát elkezdeném, és természetesen megerősíteném azt, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja az előterjesztést támogatja, szeretnék egy mindannyiunk számára fontos kérdéssel foglalkozni, nevezetesen azzal, hogy a tegnapi alkotmányügyi bizottsági ülés során, amikor az előterjesztés felmerült és szóba került, akkor a Szocialista Párt képviselőcsoportja azonnal sajtótájékoztatót tartott és tiltakozott. Tiltakozott a Szocialista Párt a médiatörvénnyel kapcsolatosan (Dr. Józsa István: Még szép!), tiltakozott a Szocialista Párt azzal kapcsolatosan is, hogy Magyarország Magyarország elnevezést kapott, tiltakozott a Szocialista Párt azért is, hogy kúriának hívják a bíróságokat, és sok mindennel kapcsolatosan tiltakozott a Szocialista Párt, amit megtehet ugyan, de engedjék meg, mint ennek a Háznak az egyik országgyűlési képviselője, hogy úgy gondolom, vannak nemzeti minimumok és vannak közös érdekek. (Zaj az MSZP soraiban. - Dr. Józsa István közbeszólására:) A kúriával kapcsolatosan, képviselőtársam, nem kellene beszélni, hiszen az egyik önökhöz közel álló, igazságszolgáltatásban dolgozó azt mondta, a kúria elnevezés azért nem jó, mert az őszödi beszédre emlékezteti őket. (Derültség, zaj a kormánypártok soraiban.) Azt, ami ezzel kapcsolatos, idevonatkozó, nem kívánom megismételni, mert az nem a Parlament falai közé tartozik, és ezt arcátlanságnak szokták nevezni. Most a tegnapi…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem