PROF. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PROF. IVÁN LÁSZLÓ
PROF. IVÁN LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! A T/3199. számú törvényjavaslathoz, amelyet az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság megtárgyalt, szeretnék egy többségi véleményt, kvázi összefoglalást közölni. Hangsúlyozom, hogy a többségi vélemény 16 igen és 7 nem szavazat formájában alakult ki a megbeszélések során.
Az 1949. évi XX. törvény, a hatályos magyar alkotmány módosítását indítványozó javaslat azt a célt kívánja megvalósítani, hogy az alaptörvény végrehajtásához szükséges sarkalatos és más törvények az alaptörvény hatálybalépését megelőzően és annak megfelelően már hatályba lépjenek a 2011. esztendőben. Nyilvánvalóan ez az alapcélunk.
Lázár János és Balsai István képviselő urak indítványának egy része érinti az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság hatáskörét, mégpedig az alkotmány 70/E. §-a (3) bekezdését megállapító része. A jövendő generációk érdekeire és várható terheire tekintettel rögzíti, hogy a szociális biztonság keretei között nyugdíj jogcímen járó ellátásra fő szabályként azok legyenek jogosultak, akik a mindenkori demográfiai viszonyokra és a várható életkorra tekintettel az öregségi nyugdíjkorhatárt elérték. A javaslat továbbá lehetővé teszi, hogy a törvény a nyugdíjas-jogosultságot kiterjessze például a nők fokozottabb védelme érdekében, hogy a nők a kettős - családi és munkahelyi - szerepvállalásuk elismeréseként 40 év jogosultsági idő után nyugdíjba vonulhassanak. A javaslat módot ad arra is, hogy a törvényhozó a jelenleg már fennálló nyugellátásokat is ezen alkotmányi elveknek megfelelően rendezze át oly módon, hogy a jelenleg nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött személyek a társadalombiztosítási vagy a szociális rendszer keretében, illetve a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségének megnyitásával a megélhetésükhöz hozzájáruló juttatásban részesüljenek.
A munkára képes emberek visszavezetése a munkaerőpiacra, illetve az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött idős korosztály munkaerőpiacon való tartása azt a célt szolgálja, hogy ezek az emberek a fizikai képességüknek és egészségi állapotuknak megfelelően munkájukkal a társadalom javát szolgálják. Az igazságosság, szükségesség és lehetőség háromszögében a legoptimálisabb megoldást kívánja a társadalom és az ország jelenlegi gazdasági helyzete. A javaslat nem a szociális biztonságot kívánja csorbítani, hanem lehetőséget akar teremteni a nyugdíjrendszer és a szociális ellátórendszer komplex átstrukturálására, megoldást nyújtani arra, hogy ne 3,5 millió aktív munkavállaló tartson el 6,5 millió úgynevezett mindennapi polgárt.
Mindezek alapján a bizottság kormánypárti szakpolitikusai általános vitára alkalmasnak találták és támogatják a törvénymódosító javaslatot, és erre, mint már jeleztem, 16 igen és 7 nem szavazat adott lehetőséget a bizottság ülésének a szavazásán.
Kiegészítem még két mondattal: azt hiszem, a nyugdíjügy a bizottságokon belül és az előző kormányzati ciklusok alatt is kiemelkedően fontos téma volt; merem megreszkírozni most már személyesen is, a bizottsági vélemény mellett, hogy a nyugdíj és az idősödés - ma különösen - pártok fölötti ügy, és ezért mindenképpen javasoljuk ennek a törvénymódosításnak az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem