DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! A négy év belügyminiszteri munkám során a rendészeti szervek, illetve az ott dolgozók érdekében kezdeményezett kormánydöntésekért és miniszteri döntésekért semmilyen lelkiismeret-vizsgálatot nem kell tartanom. Például az egyik első intézkedés az volt 2002-ben, hogy azt az úgynevezett speciális pótlékát a tűzoltóknak, amit az önök első Orbán-kormánya alatt elvettek, és ami miatt már akkor hoztak ide a Kossuth térre ilyen koporsót, nos azt a Medgyessy-kormány az első intézkedései között visszaadta. És sorolhatnék még más néhány intézkedést is, és persze biztos volt olyan, ami nem volt jó vagy nem volt szerencsés, ezt egy percig nem kétlem. Ebben a parlamentben csak egyetlen tökéletes párt van, aki annak gondolja magát, ezt most inkább nem akarnám megnevezni.
Csak egy dolgot tévesztenek el. Lehet itt egy vitát nyerni azzal, hogy most 8 évre visszamenőleg ki tud jobb és frankóbb dolgokat mondani. Rétvári úr szája a füléig ér, tehát ezt lehet csinálni, csak közben kint óráról órára nő emiatt a feszültség. És ha azt gondolják, hogy ez nagyon klassz és hasznos dolog, hogy itt velem vitatkoznak, és megpróbálnak akár valamilyen jópofa szópárbajt megnyerni, lehet. Én ezt jól bírom, reggelig iszonyú sok idő van, tehát én ráérek, itt maradok, csak közben óráról órára nő a feszültség, és nem adnak választ azokra a kérdésekre, nem nekem, hanem azoknak az embereknek, akiket ez joggal sért, és akik halálra vannak rémülve. Ezt az e-mailjeimmel tudom bizonyítani.
Önök közül pedig azok a képviselők, akiknek, mondjuk, a kaposvári vagy a somogyi emberek elé kellene állni, azok nincsenek is itt. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem